2011. jún 27.

A szerkesztőségből jelentjük: Free Vajnágh

írta: dVn
A szerkesztőségből jelentjük: Free Vajnágh

Minekután Vajnágh Domokost nem sikerült előkeríteni, aki így nem tudta engedélyezni szabadságra menetelemet, én pedig ebből kifolyólag nem tudtam szabadságra menni, úgy gondoltam, tartok egy rendkívüli szerkesztőségi értekezletet, csak hogy másnak se legyen jó.

Azt még nem tudtam, milyen indokkal is hívom össze a rendkívüli szerkesztőségi értekezletet, ezért azzal indítottam, hogy rögtön belépésem után mindenkit jól lecsesztem, amiért a szokásosnál is nagyobb kupleráj fogadott. Nem telt különösebb erőfeszítésembe, hogy mindehhez apropót találjak. Alighogy beléptem ugyanis az irodába, keresztülestem egy kartondobozon, amelybe Kamondi Vili és Hutta Samu papírgalacsinokat dobált. Csak a csodának köszönhettem, hogy nem fejeltem le a nyomtatót, vagy Csicsó Feri íróasztalát, vagy a bejárati ajtó mellett álló kínai állóvázát, és nem nyílt szét a koponyám, és nem fojt ki az agyvelőm és nem haltam szörnyet rögvest. Igaz, nem az Elvarázsolt Kastélyban lennénk, ha efféle csodák szerkesztőségünkben nem történhetnének meg.
 
Az amúgy is feszült helyzetet tovább élezte, amikor kiderült, hogy unatkozó kollégáim a papírgalacsinokat nem másból gyúrták, mint Vajnágh Domokos nemrég előkerült kézirataiból. Galván Lili ugyanis ahelyett, hogy kérésemnek megfelelően berakta volna a szerkesztőségi páncélszekrénybe, meggondolatlanul odahajította a Csicsó Feri asztalán tornyosuló papírkupac tetejére, hátha az lektorálja.
 
Mindezt csak tetézte, hogy Galván Lili az én asztalomnál ülve manikűrözött, és látnom kellett, amint levágott körmei a klaviatúrámba hullanak.
 
A szerkesztőségi fejmosás végéhez közeledve még mindig nem jutott eszembe, miért is hívtam össze a rendkívüli értekezletet, amikor csengettek. Szerkesztőségünkbe általában nem szoktak hívatlan vendégek érkezni, de még meghívottak se, ezért aztán mindenki a legrosszabbra gondolt. De talán olyan is akadt közöttünk, aki még ennél is rosszabbra gondolt. Nem így Galván Lili, aki éppen ekkor fejezte be a körömreszelést, és rózsaszín forrónadrágjában, fehér magas sarkú cipőjében odatipegett az ajtóhoz, majd kinyitotta.
 
Legnagyobb meglepetésünkre az ajtó előtt nem a balástyai rém, nem is a patás ördög, de még nem is a NAV nyomozói álltak, hanem egy szőke hölgy földig érő citromsárga esőkabátban. Az esőkabátot nem teljesen értettük, elvégre kint hétágra sütött a nap, de miután belépett és szó nélkül levetette magáról, mindjárt fény derült mindenre.
 
Az esőkabát alól napbarnított mezítelen női test bontakozott ki, hasán vörös festékkel írt Free Tibet felirat, bal mellén az Egymillióan a Sajtószabadságért Facebook oldalának képe, jobb mellén a napjainkra már-már elfeledett békejel, az a bizonyos hekkelt Mercedes embléma.
 
Galván Lili látva a kocsányon lógó férfiszemeket, női együttérzéstől vezérelve vissza akarta rá teríteni az esőkabátot, ám a nő nem engedte.
-  A szabadság meghitt szigetére érkeztem Önökhöz, nincsen rejtegetni valóm – mondta.
 
Galván Lili idegesen gyűrögette a sárga esőkabátot és azon töprengett, vajon ő is nekivetkőzzön-e, elvégre az mégsem járja, hogy valaki csak úgy betoppan az utcáról és egyszeriben átveszi tőle a szerkesztőségi szexbomba szerepet.
 
-  Szabadna tudnunk, kihez van szerencsénk? – kérdeztem én, mint aki ügyet sem vet az előtte kitárulkozó keblekről és egyéb ínyencségekről.
-  Nem érdekes, hogy ki vagyok. Csupán a cél, amit képviselek – mondta ő.
-  Mi lenne az?
-  Szabadítsuk ki fogságából az évszázadok óta raboskodó megingathatatlan humanistát, az egyetemes világbéke élharcosát …
-  MrX-et? – kiáltott fel Kamondi Vilmos.
-  Azt a szemét tolvaj stricit, még mit nem! – fakadt ki a nő és szemeivel azt kutatta, ki lehet az az elvetemült, aki ilyen kérdést mer feltenni.
-  Mit beszél maga MrX-ről? – kérdezte Kamondi Vilmos, előlépve mögülem, kezében egy jókora papírgalacsint gyúrogatva. Nem volt kétségem afelől, mi a célja vele.
-  Kérem, kérem! – mondtam én, és megfogtam Kamondi Vilmos kezét, mielőtt még valami meggondolatlanságot tesz, mert éreztem, hogy nagyon hosszúra nyúlik ez a bejegyzés, és különben sem hiányzik nekünk a balhé. – Mégis kire gondol akkor?
-  Ki másra, mint a maguk kitalálójára, Vajnágh Domokosra!
 
Amint azt rendszeres látogatóink már nyilván kitalálták, a hölgy természetesen Trixi volt, aki nemrég azzal vált el Vajnágh Domokostól, hogy segít neki kiszabadulni az Elvarázsolt Kastély tornyának rabságából. Ezt a célt a magam részéről már csak azért is támogatni tudtam, mert Vajnágh Domokos kiszabadulásával remélhetőleg eljut hozzám az általa aláírt szabadságengedély is, amelynek köszönhetően végre szabadságra mehetnék. Ehhez azonban jó néhány kérdés megválaszolásra várt.
 
Először is, hogy hol az ördögben van az a torony, ahol Vajnágh Domokos raboskodik. Másodszor, hogy miként lehet eljutni oda. Harmadszor pedig, hogy mitől sikerült Trixinek pár száz évi raboskodás után ilyen szép napbarnítottnak maradnia.
 
Ám ezen kérdések megválaszolására a következő bejelentkezésünkig várni kell.
 
FgP
Szólj hozzá

kína szabadság szerkesztőség tibet rabság trixi