2013. nov 20.

Biankó elhatárolódás

írta: dVn
Biankó elhatárolódás

Mint már annyiszor, ismét nemes kezdeményezés élére állunk. Megelőzve az egyre kiszámíthatatlanabb valóságtartalmú hírek okozta kellemetlenségeket, lehetővé tesszük, hogy akár már a hír megjelentetésének pillanatában egyből cáfolni lehessen azt.

torles.jpg

Hetek óta dermedten figyeljük a közélet eseményeit innen az Elvarázsolt Kastély elefántcsont tornyából. Bár folyamatosan bizsereg a kezünk a klaviatúra felett, és már-már le is ütnénk a billentyűket, hogy sommás véleményünk szárba szökkenhessen, mint pipacs a búzamezőn, mindig érkezik egy cáfolat vagy egy elhatárolódás, minek köszönhetően értelmét veszti az egész.

Kész szerencse, hogy az utóbbi időben nem járt el meggondolatlanul a kezünk, mert könnyen benne ragadhattunk volna az álhírek ingoványában.

Kis híján mi is bekajáltuk az MSZP boszorkánykonyhájában kifőzött hamisgulyás kampány videót, akárcsak a HVG. A kiugrott NAV növendék Horváth András botrányszagot erjesztő lőréjéről is hamar kiderült, hogy csak a jóhírtolvajoknak szánt ártalmatlan méregkeverék. Most pedig a századvéges (állítólag még mindig az, és egy ideig az is marad - a szerk.) Virovácz Péter által írt, az egykulcsos SZJA-t sárba döngölő NEM századvéges tanulmányról derült ki, hogy azt nem hitelesített, Gíró-szkópos mérőműszerek segítségével illesztették a kormánypropagandához.

Ráébredve a helyzet tarthatatlanságára, elhatároztuk, hogy a jó magyar siránkozás helyett forradalmi megoldással állunk elő. Az újságírók és bloggerek életét könnyítendő, megalkottuk a biankó elhatárolódást. A biankó elhatárolódást bármely közérdeklődésre számot tartó hírhez könnyedén hozzá lehet biggyeszteni a megjelenés után néhány órával, de rázósabb hírek esetén, akár néhány perccel később is.

A biankó elhatárolódásnak köszönhetően bármilyen kockázat nélkül megjelentethetjük a birtokunkba került híreket, miközben mi már akkor cáfolhatjuk azokat, amikor a konkurencia éppen ráveti magát. A biankó elhatárolódásnak köszönhetően egyik oldal sem sütheti ránk a részrehajlás bélyegét, hiszen mi mindent megtettünk a pártatlan tömegtájékoztatás érdekében: megjelentettük a hírt és rögtön annak cáfolatát is.

A … napilap / hetilap / internetes portál (nem megfelelő rész törlendő) … év … hó …napján … címen megjelent hír kapcsán a … (szervezet, intézmény behelyettesítendő) ezúton jelzi, hogy elhatárolódik az abban foglalt állításoktól. A cikkben említett … (személy neve behelyettesítendő) által elmondottak magánvéleménynek minősülnek, és nem tükrözik a … (szervezet, intézmény megint behelyettesítendő) hivatalos álláspontját.

Kérjük levelünk mielőbbi közzétételét és az olvasók félrevezetésének azonnali megszüntetését.

Kelt: … (helyszín behelyettesítendő) … év … hó …nap

Alulírott, … (beosztás behelyettesítendő), … (szervezet, intézmény még egyszer behelyettesítendő)

A biankó elhatárolódás szabadon felhasználható, bárki által, bármennyiszer ingyenesen letölthető. Mindössze annyit kérünk, hogy lábjegyzetben szerepeltessék az Elvarázsolt Kastély blogcímét és lájkolják oldalunkat.

HsM

Szólj hozzá

szja századvég elhatárolódás cáfolat biankó