Az Elvarázsolt Kastély üzemi bejárata előtt, amelyen keresztül többek között a Döglött Béka étterem alapanyagait szokták szállítani, ma órákon át tartó fennakadást okozott egy gazdátlanul hagyott, szabálytalanul parkoló autó. A Mercedes gyártmányú hibrid meghajtású (biogáz és lábüzemű) gépjármű figyelmen kívül hagyva mindkét tiltótáblát, teljesen eltorlaszolta a bejáratot. Miközben a szerkesztőség tagjai azon tanakodtak, hogy vajon a kisvakond (alias Krtek), vagy Noddy játékvárosból hagyta-e ott járművét, én azon töprengtem, miként távolíthatnám el onnét.

Bár a művelet egyszerűnek tűnt, révén, hogy a tulajdonos bent felejtette a slusszkulcsot, jogi tanácsadónk óva intett bármilyen meggondolatlan, önkényes cselekedettől, mellyel megsérteném a magántulajdon szentségét, ezért inkább a hatóságokhoz fordultam. Ott azonban azt a választ kaptam, hogy az Elvarázsolt Kastély üzemi bejárata nem közterület, így nem áll módjukban intézkedni. Viszont, ha kicsit előrébb visszük a közeli kereszteződéshez, ott már minden további nélkül megbírságolhatják. Igaz, utána haladéktalanul értesíteniük kell a rendőrséget is, amiért jogtalanul megkíséreltük eltulajdonítani a járművet, vagy legalábbis a tulajdonos beleegyezése nélkül mozdítottuk el helyéről, amelyhez nekünk, mivel nem vagyunk hatóság semmi, de semmi jogunk nincsen.
 
A diszpécser, szigorúan magánemberként azt is javasolta, hogy ha már elmozdítani nem is tudjuk, számára teljesen érthető frusztrációink leküzdése érdekében kiszúrhatjuk a kerekeit, vagy levizeltethetjük kutyánkkal a dísztárcsáit, mivel a térfigyelő kamera éppen nem lát rá az ominózus bejáratra. Természetesen az Elvarázsolt Kastély szerkesztőségének tagjaitól, kiváltképpen tőlem, távol állnak az efféle gyerekes bosszúk, így maradt a várakozás.
 
Mondanom se kell, a szerkesztőség tagjai ezt hamar megunták, kivált ebben a rekkenő hőségben, így kénytelen voltam egymagam strázsálni az autó mellett a rekkenő hőségben. No, nem mintha attól féltem volna, hogy ellopják! Egyrészt kíváncsi voltam, ki lehet ez a pimasz, felelőtlen fráter, aki ilyen fennakadást tudott okozni, másrészt, hogy jól beolvassak neki mindezért, harmadrészt pedig meg akartam kérni, dobjon el valami strandfélére, mert ma semmi kedvem sem volt a szerkesztőségben üldögélni. Ám a kocsi tulajdonosa nem akart felbukkanni.
 
Miután meguntam az Index híreinek böngészését i-Phone-omon, már a Velvet rovatot is átnyálaztam, és éppen feladtam volna a várakozást, az utca vége felől az erdőből egy napszemüveges kisfiút pillantottam meg sötétkék térdnadrágban, fehér pólóban „Fuck Off” felirattal. Határozott léptekkel közelített a kocsi felé, fagylalttal kezében. Se szó se beszéd, mintha ott se lettem volna, beülni készült kocsijába, amikor rászóltam:
 
- Fiatalúr!
 
Mit sem zavartatva magát, beült a kocsiba és már fordította volna el a slusszkulcsot, amikor odaléptem az autóhoz, megragadtam a hátsó ülését, és újfent rászóltam:
 
- Fiatalúr! Ne olyan sietősen!
 
A kisfiú hátranézett és felhajtotta napszemüvegét.
 
- Valami nem tetszik, haver? – kérdezte.
 
- Bizony nem – mondtam. - Legfőképpen az nem tetszik, hogy pofátlan módon órákig elálltad a bejáratunkat, amiért a szállítók nem tudtak nyersanyagot szállítani szerkesztőségünknek, amiért pedig látogatóink nem tudják megkapni legfrissebb posztjainkat, amiért elpártolhatnak tőlünk, satöbbi, satöbbi, satöbbi.
 
- De hiszen nincs is itt semmilyen szállító – mondta ő, és egy hatalmasat nyalt fagylaltjába.
 
- De lehetne! – mondtam, most már ingerültebben. – És különben is!
 
- Feleslegesen turbózza magát, haver! Inkább menjen és nyaljon egyet maga is Bagamérinél. Isteni a pisztáciája. És most három gombócot kaphat kettő áráért!
 
- Ennyivel azért nem lehet ezt a dolgot elintézni, fiatalúr! A tettekért vállalni kell a felelősséget. Mi lesz magából, ha már most ilyen arcátlanul megszegi a legalapvetőbb közlekedési szabályokat? Piros lámpán áthajtás, ittas vezetés, gázolás? És micsoda alpári stílus ez? Mégis, hogy képzeled, hogy a haveromnak nevezel, te kis …
 
- Jól van, haver, itt van két aranytallér, aztán felejtsük el egymást – mondta a kisfiú, majd a zsebébe túrt, és a földre dobta a két aranytallért, kissé távolabb az autótól.
 
Én persze nyomban odaugrottam, hogy felvegyem, elvégre mostanság igencsak felfelé szökik az arany ára, nem beszélve Vajnágh Domokos kiszabadításáról.
 
- Azt gondolod, ezzel minden el van intézve? – mondtam, amikor a pénzt már a kezemben tudtam. - Azt hiszed, pénzzel mindent meg lehet oldani?
 
Ám mire visszafordultam, a kocsinak és a kisfiúnak nyoma veszett. A fenébe, gondoltam magamban. Lehet, hogy előbb kellett volna megkérnem, vigyen magával és csak útközben leszidnom. Így lőttek a strandolásnak.
 
Visszakullogtam a szerkesztőségbe, majd a bejárat előtt kiegyenesedtem, mellkasomat férfiasan kidüllesztettem, és belépve az ajtón már hanyagul közöltem, hogy két aranytallérra megbírságoltam és örökre móresre tanítottam a galád tilosban parkolót.
 
- Valami keményfiú volt? – kérdezte Csicsó Ferenc, akit mindig lenyűgöz, ha valaki móresre tanítja az embereket.

- Meghiszem azt, meghiszem! – mondtam és rájöttem, hogy ebből kanyaríthatnék egy cikket.
 
FgP