Oda a Nabucco, oda az egykétkulcsos SZJA-tól remélt gazdasági növekedés, oda az álom, hogy valaha is jóléti társadalomban élhetünk. Mindez természetesen Brüsszel miatt, amely mindenáron kényszerzubbonyt akar szeretett miniszterelnökünkre ölteni, rajta keresztül pedig a mindenkinél tehetségesebb magyar népet eltiporni.

Mai szerkesztőségi ülésünkön többen is a szememre vetették, hogy kihasználtam hiszékenységüket és becsaptam őket. Az általam két éve ígért tejjel-mézzel folyó Kánaán nemhogy nem érkezett el, de egyre kilátástalanabbnak látják az Elvarázsolt Kastély és saját maguk helyzetét, a jövőre pedig már nem is mernek gondolni. Hutta Sámuel, akinek posztjait továbbra is csekély érdeklődés kíséri, újfent felháborodásának adott hangot, melyben azzal vádolt, hogy én szándékosan háttérbe szorítom cikkeit. Példaként felhozta, hogy miközben az én posztjaimat rendre előkelő helyre trackbackelem a Törökgáborelemez, a Varánusz és az Örülünk Vincent oldalakon, addig az ő írásai mindig az utolsók között kullognak, vagy meg sem jelennek ezeken a nagy látogatottságú oldalakon.

Visszautasítva a nyilvánvaló vádakat, kénytelen voltam elismerni a nehézségeket, azonban felhívtam a figyelmet arra, hogy a válság nem múlt el, a jóléti társadalmat pedig ha akarjuk, ha nem, felváltja a munkaalapú társadalom, amelynek kísérleti laboratóriumában dolgozunk mindannyian. Bár még nem látszanak kézzelfogható eredmények, és hatalmas áldozatokat kell vállalnunk, biztosítottam mindenkit arról, hogy egyszer a mi példánkat fogja követni egész Európa. Erre többen azzal reagáltak, hogy őket egyáltalán nem lelkesíti, ha utánunk Európa is éhbérért fog dolgozni, ők inkább kipróbálnák, milyen is az a jóléti társadalom. Ha kiderül, hogy tényleg olyan szar (ők mondták ezekkel a szavakkal, tőlem természetesen távol állnak az ilyen és ehhez hasonló vulgáris kifejezések – a szerk.), akkor még mindig ráérünk kísérletezni azzal a munkalapú izével.

A vitát Vajnágh Domokos szakította félbe, aki amióta visszatért közénk 777 évnyi raboskodásából, először szólalt fel a szerkesztőségben:
-    A válság miatt düh és gyűlölet járja át egész Európát, amelyen csak az segíthet, ha mi itt az Elvarázsolt Kastélyban odafigyelünk az emberek valós igényeire. Költségvetésünk helyzete nem engedi meg, hogy nemzeti konzultációt szervezzünk, amelynek keretében egymillió magyar újból komoly kérdéseken gondolkodjon és mondjon vélemény, ezért a kibontakozás érdekében nekünk, a szerkesztőség tagjainak kell átvennie a kezdeményezést.
-    Ki ez a fasz? – kérdezte a mellettem álló Jacques Tourbier, szerkesztőségünk új tagja, aki egyenesen Brüsszelből érkezett hozzánk nyári gyakorlatra. Mondtuk neki, hogy kicsit hamarabb érkezett, de azt mondta, nem baj, mert úgyis hoznia kellett valamit a számomra.
-    Ő találta ki magát – súgtam oda neki.
-    Tényleg? – kérdezte.
-    Aha – mondtam.

Eközben Vajnágh Domokos odalépett hozzám és egy papírlapot nyújtott át.
-    Elnézést – mondta közel hajolva hozzám. – Teljesen kiment a fejemből, hogy ezt neked kellene elmondanod. Kicsit megúsztam az utóbbi napokban és annyira belefeledkeztem a beszéded megírásába, hogy majdnem én mondtam el az egészet.
-    Semmi gond – mondtam én, azzal átvettem Vajnágh Domokostól beszédem hátralévő részét és folytattam.
-    Meg kell mutatnunk, hogy az Elvarázsolt Kastélyban nem lehet senkit sem gúzsba kötni, mi nem fogunk úgy táncolni, ahogy mások fütyülnek és megfőzni sem lehet minket újabb és újabb hitelekkel, mint békát a fazékban.

A szerkesztőség tagjai morgolódni kezdtek, néhányan bekiabálták, hogy inkább pénz adjak nekik, mert abból könnyebb lesz befizetni a csekkeket, és a boltban sem adnak semmit önérzetre vagy nemzeti öntudatra. Én szokásomhoz híven ügyet sem vetettem rájuk, hanem folytattam volna szövegem felolvasását, ám a papíron csak annyi maradt, hogy „mutatvány”. Körbenéztem az irodában és Vajnágh Domokos után kutattam, hátha szolgál valamiféle magyarázattal, de csak Galván Lilivel találkozott tekintetem, aki olyan vágyakozón nézett rám, hogy legszívesebben odaléptem volna hozzá, hogy megcsókoljam.

-    Vegye fel – mondta Jacques Tourbier, mellettem állva.
-    Micsoda? Mit? – kérdeztem.
-    Ezt itt – mondta a magas, vézna szőke fiú és egy kényszerzubbonyt nyújtott felém.
-    Mi a fene ez? – kérdeztem.
-    A mutatványhoz, tudja – súgta a fülembe.
-    Jaaa, persze, a mutatványhoz – súgtam vissza, majd nyugtatólag, jelezve, hogy mindent értek, bólintottam.

Engedelmesen előrenyújtottam karjaimat, hogy a brüsszeli fiú rám tehesse a kényszerzubbonyt. Hagytam, hogy rám szorítsa a szíjakat és mindenki előtt körbeforgatva megmutasson a szerkesztőség tagjainak. Néztem a döbbent és önelégült arcokat. Előbbiek azon tanakodtak, vajon tényleg megőrültem-e és mi lesz ezután. Utóbbiak azt fejtegették, hogy már régen itt lett volna az ideje.

Ám az igazi meglepetés csak azután következett. Köröttem lila füst emelkedett a magasba, fentről csillámpor hullt alá és én egy mozdulattal kiszabadítottam magam a kényszerzubbony fogságából, amely amint levetettem magamról, hatalmas selyem EU zászlóvá változott. Meglebegtettem és fehér galambok röppentek ki alóla. A levegőben elkaptam egy varázspálcát, s a kék zászlót magyar zászlóvá varázsoltam, melyet magam mögé feszítettem a falra. Bal kezemben Schmitt Pál és Kövér László emlékérmék bújtak elő, melyeket az ujjaim között táncoltattam mindenki kápráztatására. A másikkal közben eltüntettem varázsbotot, és vele együtt a szerkesztőség maradék vagyonát. Végül fejem fölé az ujjammal glóriát rajzoltam, melyet egy csettintéssel koronává változtattam (természetesen nem szlovákra – a szerk.) és hagytam, hogy a fejemre szálljon.

Néma csend telepedett az irodára. Munkatársaim nem mertek se megszólalni, se tapsolni, se nevetni, sem pedig sírni. Csak meredtek rám a birka szemükkel és arra vártak, hogy én majd megmondom a megoldást, mit is láttak egyáltalán. Minden morgolódás és zúgolódás ellenére mindig csak tőlem várják a megoldást. Egyes egyedül tőlem. Így már csak a végszó hiányzott, amit viszont Vajnágh Domokos elfelejtett a papíromra írni. Kénytelen voltam hát improvizálni.
-    Nagyon közel kerültünk ahhoz, hogy lényegében áttörést érhessünk el. Ez napok, legfeljebb hetek kérdése. Addig pedig szórakoztatlak benneteket a mutatványaimmal.

FgP

Ha szeretné támogatni, hogy az Elvarázsolt Kastély a jövőben is teljesíthesse küldetését, nyomjon lájkot cikkünkre és egyúttal csatlakozzon Facebook oldalunkhoz! Ne feledje, lájkolásával egyszerre támogatja a sajtószabadságot és az egyetemes világbékét, a baloldalt és a jobboldalt, a kisebbségeket és a többségeket, Magyarország függetlenségét és az európai integrációt, a pandákat és az esőerdőket, Vajnágh Domokost és az Önkéntes Analfabétákat, továbbá mindenki mást, akit Ön szerint támogatni érdemes.