2012. ápr 26.

Felmentették Ultra Ibolyát az UV Zrt. ügyben

írta: dVn
Felmentették Ultra Ibolyát az UV Zrt. ügyben

A mai napon pont került a közvéleményt évek óta lázban tartó UV Zrt. néven elhíresült ügy végére, melynek elsőrendű vádlottját Ultra Ibolyát több millió ember megbetegedéséért, és évente több tízezer ember haláláért tették felelőssé.


Ultra Ibolyát, az UV Zrt. vezérigazgatóját napra pontosan két évvel ezelőtt helyezték vád alá napsugárzással való visszaélés, továbbá az ebből bekövetkező nagy tömegeken elkövetett gondatlan veszélyeztetés és emberölés vádjával. A vádirat szerint Ultra Ibolya visszaélt az emberek napfény iránti természetes vágyával és az ózonréteg elvékonyodását kihasználva illetéktelenül behatolt a Föld légkörébe. Az UV Zrt. által kibocsátott UV-B sugárzás (kisebb mértékben UV-A sugárzás) világszerte ugrásszerűen megnövelte a nem ritkán halállal végződő bőrrákos esetek számát, gyengítette az emberek immunrendszerét és növelte a szem károsodásának (első sorban szürkehályog kialakulásának) veszélyét, nem beszélve az élővilágban bekövetkező egyéb károkról.

Ultra Ibolya védője szerint az UV Zrt. által kibocsátott sugarak évmilliárdok óta a földi élethez nélkülözhetetlen napsugárzás részei, sőt éppen ezen sugarak járultak hozzá a földi ózonréteg kialakulásához. Ezen túlmenően bizonyítottan az UV-B sugárzásnak köszönhetően következik be a bőrbarnulás, amely segít az UV sugárzás káros hatásai elleni védekezésben, és a kórokozók pusztításában is jelentős szerepet vállal. A védelem szerint Ultra Ibolya és az UV Zrt. vétlen az ózonréteg elvékonyításában, annak egyedüli és kizárólagos okozója az emberiség és az általa kibocsátott ózonréteget romboló kémiai anyagok, nem beszélve a mértéktelen napozás által bekövetkező bőrrák kialakulásáról.

A Föld Központi Bírósága tegnapi ítélete elsőfokon felmentette Ultra Ibolyát az ellene felhozott összes vád alól, ugyanakkor a bíró elmarasztalta az ügyészséget, amiért a benyújtott vádirat hiányos, pontatlan és egyoldalú volt, a feljelentők és a terhelő tanúk pedig szavahihetetlennek bizonyultak a perben. Az ügyészség megalapozatlanság miatt fellebbezett, így a büntetőper másodfokon a Naprendszer Törvényszéken folytatódik majd.

Vajnágh Domokos
(dVn)
 

Szólj hozzá

bíróság dávid szilvássy uv megfigyelés sugárzás