A szabadságharc sebesültjeinek legalább olyan csodadoktorra van szüksége a felépüléshez, mint amilyen Doktor House. No, de miért kellene nekünk pont Amerikából importálni csodadoktort, amikor van nekünk egy Kövér Lászlónk, aki még a hallottat is feltámasztja bíztató szavaival.

Miután néhány pikáns megjegyzésemért félholtra vert Galván Lili férje, hosszabb kényszerpihenőmet töltöm az Elvarázsolt Kastély kórházában. Sajnos az áramellátás erősen korlátozott, ezért ha lehetőségem van kinyitni a notebookomat, igyekszem gyorsan képbe kerülni a nagyvilág eseményeit illetően és legalább az interneten visszanézni az Aktívot no meg a Fókuszt, a HírTV objektív híradásait pártunk és kormányunk legújabb hőstetteiről, és levezetésként, afféle lelki megtisztulás gyanánt meghallgatom az elfogulatlan újságírás főpapjainak napi zsolozsmáját az ATV-s Újságíróklubban.

Ma azonban olyan események történtek a kórtermünkben, hogy arról muszáj tudósítást küldenem olvasóinknak, még ha emiatt le is kellett mondanom az X-Faktorról.

Délután pap sétált be a kórtermünkbe. Fekete reverendájában tanácstalanul körbenézett a kórtermen, s a tucatnyi ágy közül próbálta megtalálni azt, ahol a legsúlyosabb beteg feküszik. Az olyanokhoz, mint én, akik már fel tudtunk ülni, csak biccentett egyet a fejével, a jajgatóknak intett, de leginkább azokat kereste, akik némán tűrik fájdalmukat, akiknek már ahhoz sincs ereje, hogy jajgassanak. Két ilyen ágy is volt, az egyik éppen mellettem. Mondanom se kell, hogy azt választotta.

Odalépett az ágyhoz, elolvasta a táblát, majd a beteghez lépett. Zsebéből elővette az olajos üvegcsét, és kezdte mondani, hogy e szent kenet által és nagy irgalmassága szerint segítsen meg téged az Úr a Szentlélek kegyelmével; szabadítson meg bűneidtől, ...

Ekkor azonban berobbant a kórterembe Kövér László, az országgyűlés elnöke. Sajnos a cipőjét nem láthattam. Igaz, ha láttam volna, akkor se sokra megyek vele. Mivel nincs velem fotósunk, le kellett mondanom egy újabb Súúúhanterz riport megírásáról.

Kövér egyenesen a paphoz sietett.

- Atyám! Atyám! Várjon! Eltévesztette a beteget – mondta a rá egyáltalán nem jellemző kétségbeesett hangon.

- Eltévesztettem volna? – mondta a pap és meglepődve nézett Kövér Lászlóra. - De hát engem Magyarországhoz hívtak, és a táblán az áll, hogy ez itt Magyarország.

- Ez csakis a nemzetközi pénzügyi világ ármánykodása lehet – mondta Kövér. – Magyarországnak nincs szüksége se utolsó kenetre, sem az IMF segítségére. Inkább menjen Görögországhoz, neki nagyobb szüksége van Önre.

- Valóban úgy gondolja, hogy Magyarország még felépülhet ebből a súlyos betegségből? – kérdezte a pap, az olajos vattával kezében.

- Nem vérezhet el abban a szabadságharcban, amit a rá kizsákmányolandó gyarmatként, pénzszivattyú kiüríthetetlennek tűnő medencéjeként tekintők ellen vív.

- Nekem nem úgy tűnik ez a beteg, hogy különösebben is harcolna vagy vívna bárki ellen is – mondta a pap és végignézett a mozdulatlan betegen.

- Álmában is harcol és küzd, higgye el, atyám!

- Én elhiszem fiam, csak aztán nehogy mégis meghalljon, nem venném a szívemre, hogy utolsó kenet és feloldozás nélkül engedtem útjára.

- Ne aggódjon atyám! – mondta Kövér. Kihúzta magát, megigazította nyakkendőjét, és megsimította bajuszát, hogy aztán a tőle már megszokott határozottsággal folytassa. – Mi vagyunk az utolsó esélye és mi nem vallhatunk kudarcot. Különben is mire végez Görögországgal, meglátja, hogy felébred és itt fog üldögélni nevetve.

- Díjazom az optimizmusodat, fiam – mondta a pap és hátrébb lépett az ágytól. – És mivel fogod elérni nála mindezt? Csak nem valami csodaszert hoztál magaddal?

- A csodaszert már beadta neki Matolcsy György és Orbán Viktor. Unortodox gazdaságpolitikának hívják. Már csak percek kérdése és hatni fog.

- Úgy legyen, fiam, úgy legyen – mondta a pap és átment az egyik jajveszékelő beteghez, aki akárcsak a Gyalog Galoppból lépett volna ki, egyfolytában azt hajtogatta, hogy „Nem haltam meg. Jól érzem magam!”. Görögország volt az.

Miután a pap elment, Kövér László megfogta Magyarország kezét és kitartó buzgalommal próbált életet lehelni belé, egyelőre nem sok sikerrel. Aztán egyszer csak rám nézett és így szólt:

- Csak nem Súúúhanter úrhoz van szerencsém – kérdezte, bajusza alatt halvány mosollyal.

- De bizony ahhoz – mondtam én. – Pontosabban annyira nincs szerencséje, mert most nem tudok Önről Súúúhanterz riportot készíteni.

- Ó de kár – mondta Kövér. – Pedig a Fideszben már sorban állás van a maga rovatába való bekerülésért. Szijjártó Petit egyenesen megenné a fene, ha kiderülne, hogy megelőztem.

- Kövér úr – mondtam meghatódva. – Megígérem magának, ha felépülök, fotósunkkal felkeressük Önt, és a soron következő Súúúhanterz magával készül.

- Lekötelez – mondta Kövér, majd arra lett figyelmes, hogy Magyarország megszólal.

- Laci! Laci! – mondta alig érthetően. – Hozzál nekem egy kis …egy kis…egy kis…

- Mit? Mit?

- Havasi gyopárt … a svájci frank hitelesek megsegítésére.

FgP