2012. ápr 11.

Lehet-e malacunk Matolcsyval?

írta: dVn
Lehet-e malacunk Matolcsyval?

El a kezekkel Matolcsytól! Még, hogy nem hiteles a gazdaságpolitikája! Az Elvarázsolt Kastély birtokába jutott információk a legkétkedőbb balliberálisoknak is bebizonyítják, hogy a közgazdaságtan parafenoménja igenis feltámasztja a halottnak hitt magyar gazdaságot.


Elmúltak az ünnepek, lecsengett a Schmitt Pál körüli hisztéria, Gyurcsány diplomadolgozatainak Dan Brown regénybe illő rejtélyes eltűnése pedig nem vetekedhet sem az Éden Hotellel, sem a Csillag Születikkel. Ránk pedig még Puzsér Róbertnél is könyörtelenebb zsűri várt: főkönyvelőnk beszámolója az idei év első negyedévéről.

Ha valakinek a szerkesztőségben illúziói lettek volna az elmúlt napok, hetek sikerei láttán, könyvelőnk szavai gyorsan szertefoszlatták azokat. Nem elég, hogy a tavalyi évet is csupán a szerkesztőségi dolgozók nyugdíjpénztári hozamainak önkéntes felajánlásából sikerült megmentenünk, az idei év rendkívüli kiadásai, a megújult külső, a szerkesztőségi tagok kötelező bérkompenzációja és az Elvarázsolt Kastély hiteleinek megnövekedett kamatai kritikus helyzetbe sodortak minket, s az ez évre tervezett hiány csaknem 90%-át már feléltük.

A lehangoló pénzügyi beszámoló után éppen azon igyekeztem, hogy lelket öntsek a reményüket vesztett szerkesztőségi tagokba, amikor csengettek. Szemem sarkából figyeltem, amint Galván Lili formás fenekére feszülő fekete farmernadrágjában odatipeg az ajtóhoz, megigazítja blúzát, és kinyitja. Nem sokkal ezután azonban arra lettem figyelmes, hogy nagy lendülettel becsapni készül az ajtót, amiben azonban megakadályozta egy láb, mely a küszöb és az ajtó közé ékelődött. Noha viszonylag messze álltam tőlük, mint cipőszakértő, azért ilyen távolságból is jól láttam, hogy cipője nem a józsefvárosi piacon vásárolt darab. Galván Lili újra és újra nekiveselkedett, hogy az ajtó mind erősebb csapkodásával visszatessékelje az erőszakos idegent, ám a láb nem tágított, sőt mind beljebb és beljebb került, gazdája pedig eszeveszetten dörömbölt az ajtón. Erre már kénytelen voltam odamenni, és személyesen beavatkozni.

Az ajtóhoz közelebb érve, ismerős hangra lettem figyelmes, igaz egyelőre nem tudtam beazonosítani honnan is ismerős:
- Eresszen már be! Nekem Súúúhanter Péterrel kell beszélnem (bár ez nem a Súúúhanterz rovat, a celeblét kényszerű velejárójaként hozzá kellett szoknom, hogy engem már mindenki Súúúhanterként ismer – a szerk.)! Értse már meg, hogy az ország, a nemzet sorsa múlik ezen!
- Mi folyik itt? – kérdeztem Lilit.
- Valami házaló ügynök és nem akar lekopni az istenért se – mondta Lili, majd újra nekidurálta magát, hogy pillanatra résnyire nyissa az ajtót, és rácsapja az ismeretlenre. Én azonban egyik kezemmel megragadtam a becsapódó ajtót, másikkal arrébb tessékeltem Lilit, és szélesre tártam az ismeretlen vendég előtt.

Mondanom se kell, korántsem egy házaló ügynök állt előttem. Bosszúsan néztem Lilire, amiért nem ismerte fel illusztris vendégünket elsőre és ilyen kényelmetlen helyzetbe hozott, majd amennyire csak tőlem telt, széles mosolyt varázsoltam arcomra.
- Matolcsy úr! – mondtam. – Fáradjon beljebb!
- Súúúhanter úr! Na, végre! – mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter úr.
- Elnézést a kolléganőm viselkedéséért! – mondtam, miután beengedtem és elindultam vele szerkesztőségi tárgyalónk felé. – Bizonyára azért nem ismerte fel magát, mert az utóbbi időben olyan keveset szerepelt a nyilvánosság előtt.
- Persze, mert mindenki a Schmitt Palival volt elfoglalva. Újabban arra kényszerülök, hogy 30%-os ÁFÁ-val, banki tranzakciós adóval, meg a babakötvények államosításával riogassak, hátha akkor végre rám is figyelnek.

- Mi járatban nálunk? – kérdeztem miután leültünk a tárgyalóban és Galván Lili felszolgálta a kávét némi teasütemény kíséretében.
- A segítségét szeretném kérni, Súúúhanter úr – mondta Matolcsy György.
- Miben segíthetnék én Önnek, Matolcsy úr? – kérdeztem.
- Azt a feladatot kaptam, hogy teremtsek elő két-háromszáz milliárd forint extra bevételt az idei költségvetés kiigazításához.
Megállt bennem az ütő. Amúgy is a szakadék szélén táncolunk pénzügyileg, más sem hiányozna, minthogy két-háromszáz milliárd forinttal segítsük ki az államot.
- Mint tudja, Matolcsy úr, mi mindig a kormány rendelkezésére állunk, de attól tartok …
- Ne féljen, nem maguktól akarom kérni ezt az összeget! – vágott közbe Matolcsy György. Mindjárt visszatért belém a lélek. – Csak a legújabb találmányom népszerűsítéséhez kérem a támogatásukat.
- Legújabb találmánya? – kérdeztem tágra nyílt tekintettel.

Matolcsy határozott mozdulattal az asztalra emelte sötétbarna bivalybőr táskáját. Először azt hittem, hogy a pótköltségvetés tervezetét fogja előhúzni belőle, de ehelyett egy fehér dobozt halászott ki. Kinyitotta és egy malacperselyt tett az asztalra.
- Ez lenne az? – kérdeztem. Próbáltam lelkesedést mutatni, de egyelőre nehezemre esett meglátnom benne a nemzetgazdaság felvirágoztatásának legújabb csodaszerét.
- Ez – mondta Matolcsy és magabiztos mosollyal az arcán meredt rám, mint aki azt lesi, mikor esik le végre az állam a döbbenettől.
- Jól látom, ugye, hogy ez itt egy malacpersely? – kérdeztem.
- Nem egy malacpersely, a malacpersely! A nemzetgazdaság szerencsemalac perselye.
- Aha – mondtam. – Vagy úgy! Így már egészen más.
- Látom, még nem érti a lényegét – mondta Matolcsy György és úgy nézett rám, mint jó tanár a diákjára. Éreztem, amint láthatatlan kezével megsimogatja buksi fejemet.
- Ezt a malacperselyt eljuttatjuk minden magyar háztartásba, és azt ígérjük állampolgárainknak, hogy a benne gyűjtött pénz több millószorosát fogja érni már cirka egy éven belül.
- Mi ez? Talán valami varázspersely?
- Olyasmi, de a tőlem megszokott unortodox módon varázsol. A több milliószoros szorzó természetesen nemzetgazdasági szinten értendő. Számolja csak ki: ha négymillió magyar háztartás nem többet dob majd a nemzeti szerencsemalac perselybe, mint napi száz forintot, az éves szinten megközelítőleg háromszáz milliárd forint. És mi az, napi száz forint? Ezt még 47,000 forintból is bárki nyugodtan megengedheti magának. Én persze, magunk között legyen szólva, arra számítok, hogy a minimálbér felett keresők ennél lényegesen többet fognak beledobni, tehát a háromszáz milliárdot tekinthetjük afféle pesszimista becslésnek is.

Rövid fejszámolást végeztem, ám nekem még a százötven milliárd forintot sem érte el az összeg, de hát tudjuk, hogy Matolcsy úr szeret túlozni, ha számokról van szó, ezért elegánsan túlléptem a problémán és csak az ötletre koncentráltam.
- Mi van, ha valaki menet közben megszorul, vagy egyszerűen csak kísértésbe esik, és feltöri a perselyt? – kérdeztem.
- Hát éppen ez az! – mondta Matolcsy György és nevetve kiemelte a kalapácsot, hogy átnyújtsa nekem. – Tessék! Törje csak fel!
Kezembe vettem a kalapácsot és finoman megkoccantottam vele a malacperselyt.
- Bátran! Ne féljen tőle! – biztatott Matolcsy György.

Megmarkoltam a kalapácsot és lesújtottam. A kalapács úgy pattant vissza róla, hogy kiesett kezemből és a tárgyaló másik végében kötött ki. Felugrottam székemből, felszedtem és rohantam vissza a perselyhez, hogy most már teljes erőmből megpróbáljam ripityára törni. Ám hiába ütöttem, püföltem, a malacperselyen egy repedés nem sok, annyi sem volt látható.
- Amint látja, ez a tökéletesen törhetetlen malacpersely – mondta Matolcsy és karba tette kezét. – A gumikalapács meggátolja, hogy a perselynek bármi baja történjen.
- Ügyes – bólintottam elismerően. Matolcsy úr szárnyaló fantáziájától lenyűgözve nem akartam olyan apróságokon fennakadni, hogy mi történik, ha valaki elővesz egy igazi kalapácsot, vagy játszi könnyedséggel a földhöz vágja a perselyt. – De azt még mindig nem értem, hogyan kerülnek majd az államkasszába az összegyűjtött forintok?
- Ó! Mi sem egyszerűbb ennél! – mondta Matolcsy György. – Az emberek önként beszolgáltatják majd.
- Biztos Ön ebben? – kérdeztem.
- Kormányzati részről azért rásegítünk. Miután letelik az egy év, rohamtempóban törvényt hozunk, amelyben kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztést helyezünk kilátásba mindazok számára, akik a nemzeti szerencsemalac perselyt nem hajlandóak önként beszolgáltatni.
- Mi van, ha egyesek ennek ellenére kijátsszák a hatóságot és eldugják?
- Lehetetlen. A nemzeti szerencsemalac persely nyomkövetővel van ellátva. A föld alól is elő fogjuk keríteni, és bizony, jaj annak, akit malacrejtegetésen, ne adj isten malaclopáson kapunk!
- Nem tart attól, hogy mindezek után az emberek nem fognak többet hinni Önöknek, és eszük ágában sem lesz megtakarítani, se malacperselyben, se máshogyan?
- Ugyan már! És még engem vádolnak naivitással a maga újságíró kollégái – mondta Matolcsy György és összecsapta kezét. – Az emberek pár hét alatt elfelejtik és epekedve várják majd újabb és újabb csodafegyvereimet, amelyek az áldozatvállalás nélküli gazdasági felemelkedést ígérik.



FgP

Ha szeretné támogatni, hogy az Elvarázsolt Kastély a jövőben is teljesíthesse küldetését, nyomjon lájkot cikkünkre és egyúttal csatlakozzon Facebook oldalunkhoz! Ne feledje, lájkolásával egyszerre támogatja a sajtószabadságot és az egyetemes világbékét, a baloldalt és a jobboldalt, a kisebbségeket és a többségeket, Magyarország függetlenségét és az európai integrációt, a pandákat és az esőerdőket, Vajnágh Domokost és az Önkéntes Analfabétákat, továbbá mindenki mást, akit Ön szerint támogatni érdemes.
 

 

Szólj hozzá

nemzet szerencse közgazdaságtan adósság malac matolcsy