2012. aug 03.

Táltos paripákat és repülőszőnyeget Unortodoxia kórházaiba

írta: dVn
Táltos paripákat és repülőszőnyeget Unortodoxia kórházaiba

A lovak után a szaktárca a kórházi lábtörlők összeírására készül. Oknyomozó riportunkból kiderül, vajon miért van minderre szükség, illetve hogyan képzeli pártunk és kormányunk az egészségügy régen várt átalakítását.

pegazus.jpgSokadjára bebizonyosodott, hogy ha én egyszer kiteszem a lábamat a Kastélyból, megáll az élet. Nem is szívesen teszek ilyet, de az elmúlt hetek és hónapok megfeszített munkája után, minek eredményeképpen, elsősorban természetesen nekem köszönhetően, többször is az Index címlapjára kerültünk, kénytelen voltam némi pihenőidőre vonulni. Nem gondoltam persze, hogy távollétemben egyetlen árva bejegyzés nem sok, de annyi sem jelenik meg oldalunkon.

Bár hallgatni arany, az interneten lábra kapott pletykák egymást túllicitálva gyártották az összeesküvés elméleteket arról, kiknek is állt érdekükben az Elvarázsolt Kastély rejtélyes elnémítása. Voltak, akik a Hungarikumok eredetiségét firtató írásunk nyomán a Hungarikum gyártók titkos kartelljének, mások a 2014-es választások elhalasztását megszellőztető írásunk kapcsán Szijjártó Péternek és a TEK embereinek tulajdonították a cikkek elmaradását, néhányan viszont a nyugdíjpénztári befizetések bezsebelése megmenekítése után feladat nélkül maradt Selmeczi Gabriella egyszerű tévedésének tudták be, aki azt hitte, hogy mi őrizzük az aranytojást tojó tyúkot.

Noha bármely feltételezés hivatalos megerősítése páratlan népszerűséget kölcsönözhetne oldalunknak, az Elvarázsolt Kastély szellemiségétől távol állnak az efféle szenzációhajhász PR fogások, ezért töredelmesen bevallom olvasóinknak, hogy több mint kétheti hallgatásunk oka nem más, mint kollégáim lustasága, akik a lábukat lógatták, miközben a négyszögletű kerek erdőben egymást érték az izgalmasabbnál izgalmasabb történések, VV-Molnár-NagyŐ-Anikó elhízásától a Himnusz Vikidál Gyulát és Király Lindát is megszégyenítő londoni olimpián elkövetett elkúrásáig.

Ha már minderről lemaradtunk is, mintegy rendszeres olvasóink kiengeszteléseként újraindítjuk oknyomozó riportjainkat, melyben mindig a közvéleményt leginkább foglalkoztató, a magyarság, a nemzet, a haza és a haladás szempontjából meghatározó hírek nyomába eredünk, hogy fellebbentsük a fátyolt, lerántsuk a leplet és eloszlassuk a ködöt, kerül, amibe kerül.

Nemrég értesültünk róla, hogy Unortodoxia pártja és kormánya a magyarországi kórházakban található lovak összeírása után arra sem sajnálja az időt és fáradtságot, hogy lajstromba vegye az egészségügyi intézmények melegpadló és lábtörlő vagyonát. Mint minden laikus, először mi is értetlenül álltunk a hír előtt, és azon morfondíroztunk, vajon miért nem azt írják össze, hogy mennyi orvos és ápolónő marad a kórházakban, ha a többségük külföldön szándékozik boldogulni, és miért nem jut gyógyszer és kötözőszer és maximum négyágyas kórterem és tiszta mosdó és ehető koszt a befizetett TB forintjainkból, ha éppenséggel nem futja pénzünkből magánklinikára és az állami egészségügyre szorulunk, de aztán elhessegettük magunktól a demagóg gondolatokat. Ehelyett útra keltünk és meg sem álltunk a szaktárca portásáig, aki egy pohár tej társaságában reggeli büfészendvicsét majszolgatva készséggel válaszolt kérdéseinkre.

Mint megtudtuk, a szaktárca szakítani kíván azzal a posztkommunista és neoliberális felfogással, hogy az egészségügy katasztrofális helyzetét csakis szakmai oldalról lehet megoldani. Ehelyett vajákosok és jövendőmondók segítségével alkotják meg az egészségügy átalakításának és átszervezésének koncepcióját, melyben Matolcsy György sikereit megirigyelve nem tartózkodnak a rendhagyó megközelítésektől sem. Ennek jegyében mentőautók és mentőhelikopterek helyett a jövőben táltos paripákon és repülő szőnyegen szállítanák a betegeket a kórházakba. Ahelyett pedig, hogy a nemzetközi gyógyszerlobbinak behódolva a gyógyszergyárak és gyógyászati eszközök beszállítóinak profitját növelnék, előnyben részesítik a kézrátétes gyógymódokat, a ráolvasást és a szentlélekhez való fohászkodást. Ezen módszerek ráadásul mentesek minden mellékhatástól, ezért használatukhoz nem kell megkérdezni sem a kezelőorvost, sem a gyógyszerészt, mellyel egyszersmind megoldódhatnak a magyar egészségügy égető humán erőforrás problémái is.

Tekintettel arra, hogy az átalakításhoz felhasználni szándékozott EU-s források önrészét az amúgy is alulfinanszírozott hazai egészségügyből kell biztosítani, fel kell mérni azt a lóállományt, amelyeket a Századvég tudományos kutatóműhelyeiben kifejlesztett módszerek segítségével képeznek majd át táltosokká, illetve a linóleumpadlókat, szőnyegeket és lábtörlőket, amelyekből repülősó hozzáadásával repülőszőnyegeket varázsolnak.

Mint az ilyenkor szokás, szerettük volna megkérdezni az illetékes szakminisztert vagy államtitkárát, hogy ellenőrizzük a portástól kapott információk helytállóságát, ám a szabadságolások miatt senki sem állt rendelkezésünkre. Mivel azonban a négyszögletű kerek erdőben minden közérdeklődésre számot tartó ügyben (lsd. aflatoxin botrány) a portásokat nevezik meg az első számú felelősnek, úgy gondoltuk, nem követünk el nagy hibát, ha rá hivatkozunk. Elvégre, ha balul sülne el a tervezett egészségügyi átalakítás, azért úgyis ő viszi majd el a balhét, ha pedig a véletlenek szerencsés összejátszásának és a sors különös fintorának köszönhetően mégiscsak sikerülne az egészségügy talpra állítása, akkor legalább - részben nekünk is köszönhetően - szóvivőnek nevezik ki.

Ha szeretné támogatni, hogy az Elvarázsolt Kastély a jövőben is teljesíthesse küldetését, nyomjon lájkot cikkünkre és egyúttal csatlakozzon Facebook oldalunkhoz! Ne feledje, lájkolásával egyszerre támogatja a sajtószabadságot és az egyetemes világbékét, a baloldalt és a jobboldalt, a kisebbségeket és a többségeket, Magyarország függetlenségét és az európai integrációt, a pandákat és az esőerdőket, Vajnágh Domokost és az Önkéntes Analfabétákat, továbbá mindenki mást, akit Ön szerint támogatni érdemes.

FgP

Szólj hozzá

egészségügy szőnyeg lábtörlő unortodox