Lúzerfalva határában, előre a lenini úton, egy isten háta mögötti kocsmában akadtunk rá a világból kiábrándult, a magyarság sorsának jobbításáért vívott reménytelen küzdelmekbe belefáradt és a közélettől megcsömörlött álmodónkkal, az Elvarázsolt Kastély szellemi atyjával, Vajnágh Domokossal.

Ha már súúúhanterkedni nem állt módunkban, és mert mostanság amúgyis mindenki nagyinterjúkat ad, meg coming outol, elkészítettük első, és talán mindörökké egyetlen interjúnkat azzal az emberrel, akinek mi, az Elvarázsolt Kastély szerkesztőségének tagjai az életünket köszönhetjük.

Ez az interjú persze már több hete elkészült, legnagyobb sajnálatunkra mégsem oszthattuk meg olvasóinkkal, sőt a Facebook oldalunkon közölt beharangozó idézeteket is le kellett állítanunk. Az okot valószínűleg Önök is kitalálják, mi azonban éppen azért nem mondhatjuk el, amiért az alábbi interjú is csak most és csak ilyen, hogy is fogalmazzuk, erősen fércelt változatban jelenhet meg. Mindazonáltal bízunk benne, hogy mi fél szavakból is megértjük egymást, és minden olvasónk tud majd olvasni a sorok között, mert nem zörög a haraszt, de fúj az a rohadt szél, de nagyon.

FP: Elsőként azt a kérdést tenném fel, ami leginkább érdekli az olvasókat: mi történt az Elvarázsolt Kastéllyal?

VAJNÁGH: Az Elvarázsolt Kastély köszöni szépen jól van. Ott áll szilárd talapzatán a négyszögletű kerek erdő kellős közepén, az Óperenciás tengeren innen és túl, ahol a kurta farkú malacok túrnak ki mindent előlünk…khm…mhm…csak most pihen.

FP: Önszántából vagy netán felsőbb utasításra?

VAJNÁGH: Biztosan szereznék most néhány szolidaritás lájkot, ha azt mondanám, hogy igen. De nem. Épeszű ember, kivált itt Lúzerfalván, nem várja meg, amíg megjelenik a háza előtt a nagy fekete autó, vagy a hatóság vizsgálódni kezd az alapítványánál, ne adj isten napjában többször is elkapja a BKV ellenőr és még le is trafipaxozzák lézerblokkoló hiányában.

Errefelé ne szólj szám, hallgatni arany, s ha nem vagyunk kíváncsiak, ugyan még semmi garancia nincs rá, hogy lassabban öregszünk, de hamarabb biztosan nem.

FP: Miért költözött Lúzervalvára? Nem volt jó Önnek a négyszögletű kerek erdőben?

VAJNÁGH: Be kell vallanom töredelmesen (FIGYELEM! Az első cuming out – a szerk.), én mindig is Lúzerfalván éltem. Sose voltam elég bátor ahhoz, hogy felkerekedjek és elhúzzak innen a … oda, ahol nem az a lényeg, hogy kolbászból van-e a kerítés, de legalább élni hagyják a bevándorlót. Ezért jobb híján (félő nem sokáig leszünk ennek se híján – a szerk.) kitaláltam ezt az Elvarázsolt Kastélyt magukkal együtt, hátha az egy szebb új világ lesz.

FP: És az lett?

VAJNÁGH: Lúzerfalváról már álmodni sem lehet a szép új világról. Hiába írtuk meg, ha kinyílott a pitypang, vagy milyen szép lány az Olga, a kutyát sem érdekelte. Az emberek csak akkor olvastak minket, ha orbánviktoroztunk meg smittplagiztunk, gyurcsányfegyenceztünk. Elég volt ráereszteni Lúzerfalva bármely napi hírére a ballibbant, a keresztyénnemzetiantidemokratikusantiszociális vagy a szélsőjobboshardcoremagyardeazértmégcukivagyok szkriptumfaktumot és kész is volt az indexcímlapos poszt, amibe idővel akkor is belefásul az ember, ha pénzt kap érte, hát még ha azt sem.

FP: Ezek szerint már megbánta, hogy az Elvarázsolt Kastély hasábjain politikai és közéleti témákkal kezdtünk el foglalkozni?

VAJNÁGH: Igen (FIGYELEM! A második cuming out – a szerk., kíváncsi vagyok ki lesz az első kommentelő, aki felrója, hogy nem is cuming - megint a szerk.), mint az a kutya, aki huszat kölykezik, aztán még szelfit is tolnak vele a Facebookon. Legalább ha rámenősebbek és pofátlanabbak és gerinctelenebbek lettünk volna (mint sokan mások – a szerk.), minden oldaltól leszakíthattunk volna valamennyit a villanyszámlára meg málnaszörpre, amiért a sáros cipőnket az éppen aktuális ellenfélbe dörgöljük. De mi ehhez túlságosan széplelkűek voltunk.

FP: Ez a mostani nagyinterjú ezek szerint azt jelenti, hogy új szelek fújnak az Elvarázsolt Kastély háza táján?

VAJNÁGH: A szelek errefelé mindig fújnak, de nem azok a fényesek, hanem amelyek már fel-le lifteztek a bélcsatornán.

FP: Mire akar utalni ezzel? Csak nem arra, hogy Lúzerfalva felől a rothadás szagát hordják a szelek?

VAJNÁGH: Ha csak a szagát hordaná, és nekem az Elvarázsolt Kastély tornyában ülve kellene szagolnom, azzal még ki is békülnék, de sajnos nekem itt élnem, halnom kell.

FP: Ezek szerint Ön is beáll azok közé a hivatásos és nem hivatásos károgók közé, akik szerint minden hiábavaló és reménytelen, Lúzerfalvából pedig sohasem lesz az ígéret földje?

VAJNÁGH: Egy szóval sem állítanék ilyet. Ez mindig az ígéret földje marad. Sajnos, mindig csak az ígéreté.

FP: És nem gondolja, hogy Önnek, mint véleményformáló értelmiséginek kutya kötelessége lenne tennie ez ellen? Nem gondolja, hogy ahelyett, hogy itt a kocsmában vedeli a házipálinkát, és hogy játssza itt a megkeseredett, meg nem értett zsenit, és hogy inkább felemelné a seggét, meg a hangját, és hogy utat mutatna a népnek tűzön-vízen át!

VAJNÁGH: Hé, hé, hé! Vigyázzon a nyelvére, főszerkesztő úr! Arról nem volt szó, hogy ilyen hangot enged meg velem szemben!

FP: Már hogyne lett volna! Elvégre maga találja ki minden egyes szavam, minden mondatomat. Csak mert érezte, hogy kezd leülni az interjú, hatásvadász módon idecsempészett egy műbalhét.

VAJNÁGH: Szerintem ennyi elég a politizálásból, az embereket amúgy is sokkal jobban érdekli az, hogy vajon meg...-e Galván Lilit, és hogy körte vagy alma alakúak-e a keblei, illetve, hogy borotvált-e a cuncimókusa vagy sem.

FP: Most tényleg ilyen mélyen le akarunk süllyedni a bulvár szintjére?

VAJNÁGH: A falloszhelikoptert Bayer Zsolti már lelőtte egy rakétával. Nekünk már csak a muffinok maradnak (nevet – a szerk.)

FP: (kattanás hallatszik, amint a felvétel újraindul - a szerk.) Khm... Akkor újra...Volt valaha szexuális kapcsolat Ön és a szerkesztőség egyetlen hölgytagja, Galván Lili között, aki annak a név szerint Galván Tivadarnak az unokája, aki Pelikán elvtársnak bemutatta Dániel Zoltánt, akiről akkor még nem gondolta, hogy rendőrspicli?

VAJNÁGH: Bizonyára sokan megbotránkoznak majd ezen, de töredelmesen be kell vallanom (FIGYELEM! A harmadik cuming out – a szerk.), hogy igen, volt.

FP: És milyen természetű?

VAJNÁGH: Egyszer álmomban orális szexben részesített.

FP: Őszintén szólva, csalódott vagyok.

VAJNÁGH: Ugyan mi oka van erre?

FP: Azt hittem, hogy végre komolyan beszélhetünk az Önt valójában foglalkoztató témákról. Megtudhatjuk, mit gondol Ön személy szerint a Viktátorról és politikájáról, a korrupcióról, a halálbüntetésről, a báránybőrbe bújt farkasok növekvő népszerűségéről, no meg persze a balfékekről, akiknek 5 év puhaviktatúra sem volt elég, hogy kiállítsanak egy épkézláb, hiteles, vállalható figurát, aki mellé nyugodt szívvel be lehetne húzni az ikszet a következő választásokon.

VAJNÁGH: Komolyan? Minek bármiről is komolyan beszélgetni, amikor enélkül is elég komoly a helyzet? Pisti már úgyis elázott a vérzivatarban, ezen már kár lamentálni.

FP: Talán, mert erre várnak az olvasók.

VAJNÁGH: Az olvasók nem erre várnak. Az olvasók fülledt erotikára, véres krimire és véget nem érő röhögésre vágynak, ha már senki sem áldja meg őket jó kedvvel bőséggel és nem nyújt feléjük védő kart, mert már réges-régen leszoktak arról, hogy megküzdjenek bármi ellenséggel.

FP: Ezek szerint az olvasók mégiscsak reménykedhetnek az Elvarázsolt Kastély újjászületésében?

VAJNÁGH: Feltétlenül. Ahogyan legszebb mondásunk is mondja: a remény hal meg utoljára.

Vajnágh Domokos ezután fogta az előtte heverő kupicát és fenékig húzta, majd előrántott egy revolvert, és elordította magát, hogy „everybody cool, it’s a robberry”, miként Pumpkin tette a Ponyvaregényben. Megkérdeztem volna, hogy elment-e a maradék józan esze, de mielőtt ezt megtehettem volna egyenesen a képembe nyomta a fegyvert. Éreztem a hideg csövet, amint az arccsontomba fúródik. Egyszeriben elnémult minden köröttem, s én nem hallottam mást, mint felgyorsult szívdobogásomat dobolni agyamban. Vajnágh Domokos, ez az arc nélküli fantom ott magasodott előttem, ujja pedig lassított felvétel módjára elkezdte hátrafelé húzni a ravaszt.

Mivel kitalált szereplő voltam, és aki kitalált, nem kívánta azzal tölteni az időt, hogy leperegjen előttem az egész kitalált életem, hát nem is pergett le semmi, ellenben egy hatalmas durranás áthasított a világegyetemen, s annak parányi szegletében a másodperc tört része alatt átrendezte az atomokat.

Forgolán Péter, az Elvarázsolt Kastély főszerkesztője nem volt többé. Nem gondolkodhatott azon, hogy miért, sem azon, hogy miért épp most, mint ahogyan azon sem, vajon hogyan írhatja le ezeket a sorokat, ha már tényleg nincs többé. Én magam is ezen gondolkodom (értik, ugye? a remény hal meg utoljára végszóra lelövöm a szerkesztőség egyetlen épkézláb kitalált tagját, aki valamit is tett az Elvarázsolt Kastély sikere érdekében, szimbolizálva ezzel Lúzerfalva reményvesztettségét és kilátástalanságát, micsoda zsenialitás, igaz?), de miután bezárom a zárójelet rájövök, hogy Forgolán Péter nélkül nincs Elvarázsolt Kastély. Ha pedig nincs Elvarázsolt Kastély, akkor valójában én sem vagyok, elvégre Önök csakis azért ismernek engem (ha egyáltalán), mert van Elvarázsolt Kastély.

Hadd tegyek hát csodát itt és most! Hadd adjam vissza Önöknek a reményt, hogy annyi balszerencse közt, oly sok viszály után, lesz még Elvarázsolt Kastély. Hadd cseppentsek hát életelixírt az előttem szétdurrantott koponyával vérbe fagyva fekvő Forgolán Péterre és hadd adjam őt vissza Önöknek, ameddig csak szeretnék.

FP: Kö-kö-szönöm…az…in-ter-jút! Maradjanak velünk,kedves olvasóink! A reklám után visszajövünk!

FgP