Az elmúlt napokban elöntötte a hazai médiát a Dr. Gubcsi Lajossal kapcsolatos hírek, álhírek és cáfolatok özöne. A magunk módján megpróbáltunk mi is utánajárni a dolognak, kideríteni, vajon zörög-e haraszt, vagy fújja-e a szél (csak így gubcsisan irodalmian). Mi súúúhanterek természetesen nem hiszünk másnak, csakis a cipők igazmondásának, ezért megpróbáltunk Gubcsi Lajos cipőinek nyomába eredni. Napokon keresztül próbálkoztunk, időt, energiát, pénzt, fáradtságot nem kímélve, sikertelenül (közben elolvastuk Gubcsi Lajos teljes életművét, bölcseleteit, KISZ KB-s rabságában összefércelt gondolatait, miközben lázasan dolgozott az állampárt lebontásán, megnéztünk egy videót, amin Gubcsi Lajos éppen tisztára mossa a Zrínyi nevet, és még bakot is lőttünk).

 

Magunkba kell szállnunk. Mert elhagytuk magunkat. Hűségünk kell önmagunkhoz.

Ott, a lelkünk mélyén lakozik az igazunk, onnan fényesedik a szemünk és az arcunk. Ott vagyunk honn igazán. Ott vagyunk csak önfeledten büszke, rendíthetetlen magyarok. Ott élünk örökké.

Szálljunk magunkba, távol a gőgtől és a gyávaságtól; a leverő lomhaságtól és az ugráló majmok utánzásától. A nemzeti mániás depresszió szomorúan ricsajos hetvenkedéseitől, és a másik, a mélybe rántó ágától. Szálljunk magunkba most, amikor éppen feloldani készülnek bennünket „európai feloldozás” címen és helyett.

Szeretik majd feloldani múltunkat, büszkeségünket, szétszórni saját oltású virágainkat a hatalmasok által vetett-aratott mezőn.

Most kell megtalálni az eltékozolt igazunkat – ami mi vagyunk.

FgP