Megnyitó az Óperenciás tengeren innen és túl (8. rész)
http://ligetmuhely.blog.hu/api/trackback/id/2780067
Vajnágh Domokos kalandjai egyidősek ezzel az oldallal, és mára tulajdonképpen az oldal folytatásos webregényévé, afféle kult-rovatává nőtte ki magát, legalábbis rendszeres olvasóink körében. Vajnágh Domokos, aki nem mellékesen szerkesztőtársunk, elindult, hogy tudósítást készítsen az Elvarázsolt Kastély hivatalos megnyitójáról, de a megnyitóból kalandok sorozatába keveredett, amelyeket most idő hiányában nem részleteznénk, meg különben is, akinek kedve van hozzá a Megnyitó rovat alatt végigolvashatja valamennyit.
Elég legyen annyi, hogy az előző rész végén egy kopasz férfival kukkoltak egy meztelen párt, akik egy fenyvesekkel vadregényes tóparton készülődtek, a nem is derült ki pontosan mihez, amikor a kopasz férfi kijelenti, hogy Vajnágh 777 évig fog raboskodni az Elvarázsolt Kastély tornyában. Hát innen folytatjuk.
Éveket senyvedtem itt, mire megmenekültemMinden reggel pirkadatkor,Fejszámolok, mit hoz e nap vajon.A tanári szoba előtt várok árván,Hol reggeli áldást osztanak rám.Csalódást kerülni vágyó törvénynek élveA szerelem zűrzavarát elkerülni vélveÉveket senyvedtem itt, mire megmenekültem.Hangunkat senki sem hallja,Didergünk a partvonalnál az esőben ázva.Majd kocsi hajt elém az állomás előtt.„Hová vihetem uram?”- kérdi a sofőrCsalódást kerülni vágyó törvénynek élveA szerelem zűrzavarát elkerülni vélveÉveket senyvedtem itt, mire megmenekültem.De mennyit? De mennyit?Rég elfeledett hangok törnek fel a mélyből,Litániák szentek és földi halandók tetteirőlA padlón térdepelve szabaduljak bűneimtől?Jutass ki végre félelem-börtönömből!Álmomban újra egyenruhábanA vizsgákra készülök lázasan.Történelem, parancsa: botlás*Kórusban kiáltják: Törd össze minden csontját!Csalódást kerülni vágyó törvénynek élveA szerelem zűrzavarát elkerülni vélveÉveket senyvedtem itt, mire megmenekültem.De mennyit? De mennyit?
Gógán Antal szabadfordítása a Pet Shop Boys This Must Be The Place…ihletésében.
*részlet Lord Alfred Tennyson: A könnyű lovasbrigád rohama című verséből, Tellér Gyula fordításában
És valóban így történt. Minden átkötés, hatásfokozás nélkül egyszeriben ott teremtem a toronyban. Mint amikor Áter Páter megjelent a Tündér Lalában. Még a blue box zizegő körvonalait is láttam magam körül.
Ütött-kopott tölgyfa íróasztal mögött ültem, fejemet az asztalon könyöklő kezeimbe temetve meredtem magam elé. Előttem vaskos köteg megsárgult papírlap hevert, jobbra tőle tintatartó, benne lúdtoll ágaskodott. Az ablak, melynek sötétzöld festéke alaposan lepattogzott már, tárva volt. Üvegét vastagon lepte a por, ezért aztán különösen jól jött, hogy nyitva volt, egyébként nem gyönyörködhettem volna a messzi távolból felsejlő, továbbra is vadregényes tájban, az égboltot csipkéző, napfénytől szikrázó hófödte hegycsúcsokban, az alatta terpeszkedő sötétebb-világosabb zöldben pompázó erdőben, s az imitt-amott felbukkanó kisebb-nagyobb tisztásokban, patakokban és tavakban.
Az ablakon át langy szellő fújdogált a szobába, mely amellett, hogy hajamat borzolta, kiszemelte magának a köteg tetején renitenst módon kissé elfordult papírlapot, hogy erejét fitogtatva odébb fújja. Könnyed mozdulattal alákúszott és megpróbálta megemelni, ami rövid időre sikerült is neki. A papírlapnak először csak a csücske emelkedett meg, majd a szellő egyre beljebb merészkedett, mígnem a papírlap jókora hasat eresztett középtájon, és az egyik fele emelkedni kezdett. Ám ekkor a papírlap, mint ki elszörnyülködött deformált külsejétől, hiú férfi módjára megfeszítette hasát, visszatessékelte a tolakodó szellőt, majd újra feszesen simult a papírkötegre anélkül, hogy parányit is arrébb csúszott volna. A szellő nem adta fel ilyen könnyen. Újra meg újra nekiveselkedett, de mindig csak a papírlap közepéig jutott, s a papírlap makacsul tartotta magát a kupac tetején.
Bár még nem igazán fogtam fel, hogy az elkövetkezendő 777 esztendőt tényleg itt kell majd töltenem, nem akartam, hogy a kelleténél jobban lehangoljon a papírlappal folytatott hiábavaló küzdelem, ezért inkább hátrafordultam, hogy szemügyre vegyem, hová is kerültem. A szoba tágas volt és magas. Kőfala negyedkörívet írt le a szoba két széle között, felettem üszkösödött vaskos fagerendák és padlólapok nyújtóztak, a sarkokban vastagon pókhálóval lepve.
A szobában körbenézve meg kellett, hogy állapítsam, nem volt éppen túlzsúfolt. Bútorzata mindazonáltal meglehetősen szélsőséges volt, már ami a méretek illeti. A szoba egyik végében plafonig érő háromajtós szekrény álldogált, melynek kilincse olyan magasan volt, hogy örülhettem, ha a földön állva elérem. Nem azért, mert valami kókler vagy részeg rakta fel, hanem mert nagyjából négyszer-ötször olyan magas volt, mint én. Az ágyam viszont, mely a szoba átellenes sarkában állt, inkább hasonlított gyermekágyhoz, de talán még annál is kisebb volt. Ágynemű nem volt rajta, így csak reménykedhettem, hogy az a méretarányt illetően valahol a szekrény és az ágy között van, mert akkor legalább takarózni rendesen tudok.
Erre nézve némi bizalommal töltött el, hogy a szekrénytől jobbra álló fehér lavor, s a mellette vízzel csordultig telt favödör hozzám méretezettnek tűnt. Akárcsak az ajtó, közvetlenül mögöttem a szoba közepén. Ez utóbbi láttán örömömben mindjárt fel is ugrottam volna, hogy szélsebesen kirontsak rajta, egyszersmind magam mögött hagyva az elmúlt néhány órát a maga zavaros és tébolyult eseményeivel, ha az ajtónak lett volna kilincse, s nem csupán egy kulcslyuk árválkodott volna rajta kulcs nélkül.
Kicsit megtorpantam, majd eszembe jutott a szellő, mely kissé erélyesebben újfent a hajamba túrt, bár a papírlapot továbbra is csak meglibbentette. Ha az ott egy kulcslyuk - győzködtem magam -, kell itt lennie valahol a szobában kulcsnak is. Ha esetleg mégsem, akkor bizonyára valamiféle leírást, fejtörőt vagy találós kérdést kell találnom, amelyből majd megtudhatom, hol van az a kulcs, vagy legalábbis miként kell hozzá eljutnom.
Először széttúrtam a papírkupacot, lapról lapra végignéztem, hátha az üres papírlapok között kezembe akad egy írott darab, rajta rejtjeles üzenettel, szótöredékkel, amin elindulhatnék. Eközben akaratlanul is mintegy megtorolva a szellővel való ellenszegülését, az asztal szélére löktem a legfelső lapot. Mind üres volt.
Megnéztem a tintatartó alját, kihúztam a fiókot, benéztem az asztal alá. Semmi. Odamentem a szekrényhez, lábujjhegyre álltam, nagy nehezen kinyitottam. Üres. Odamentem a kiságyhoz, felemeltem a matracot, benéztem alá, majd az egész ágyat odébb húztam, s a falat kémleltem, hátha megpillantok egy kaparást, egy nyilat, bármit. De nem találtam semmit.
Egyelőre jobb ötletem nem lévén, visszaraktam a matracot és lehuppantam az ágyra, amelyről most, hogy elég messze került a faltól, kinyújtott lábaimat nekitámaszthattam a falnak, s néhány percig ellazultan bámulhattam a plafont. Túl szép lett volna persze, ha így hanyatt fekve hirtelen meglátok valami bíztatót a fagerendába vésve, és nem is történt így, ezért inkább behunytam a szemem és megpróbáltam magam elé képzelni valami kellemes emléket. A feleségem értelemszerűen nem jöhetett szóba, révén, hogy éppen válni készülök tőle, meg különben is, ezért korábbi hölgyismerőseim emlékfoszlányai között kezdtem kutakodni az első szerelmemtől a legutóbbi szeretőmig bezárólag, de valahogy egyik sem akart megidéződni, helyettük narancs, lila és zöld karikák járták körkörös táncukat lehunyt szemem előtt.
A karikák táncát megunva éppen kinyitni készültem szemem, amikor a tópartól megismert pucér nő jelent meg előttem. Feszesen ringó keblekkel rohant irányomba a színes karikák táncával a háttérben. Fenékig érő szőke haja sörényként lobogott szélben, s ahogy közeledett karját előre nyújtotta, mint ki rég nem látott kedvesének készül nyakába ugrani, noha az imént még tudomást sem vett rólam. Már-már az volt az érzésem, hogy valami negédes, giccstől csöpögő szerelmi jelenet van kibontakozóban, amihez már csak naplemente, tengerpart és pálmafák hiányoztak, és próbáltam fogást találni futásán, alakján, de legalább az arcán, sikertelenül. Eddig észre sem vettem, hogy szeméremajka felett a fanszőrzete X alakban lett leborotválva, ami most tekintetemet óhatatlanul egyetlen pontra irányozta.
Éreztem, hogy giccs ide, giccs oda, ösztöneim átveszik az uralmat felettem, a színes karikák szikrákat szórva szétrobbantak, s tűzzuhatagként ömlöttek alá, én pedig nem láttam mást, csak a vágytól gerjedt, hullmzó női testet, mely ott volt előttem karnyújtásnyira. Szélesre tártam hát karjaim, hogy egymásba omolhassunk, amikor hatalmas dörrenéssel ajtó csapódott.
Kinyitottam szemem és a hang irányába fordultam. Erőteljes volt a kontraszt: az izgató szőke nő helyett megint a kopasz férfi állt előttem.
- Bocsánat, lehet, hogy kicsit korábban jöttem, mint kellett volna – mondta, és tekintetével kis híján átdöfte a nadrágomat.
- Most már mindegy – mondtam. Felültem és kissé előre hajoltam, leplezendő lelohadni rest férfiasságomat.
Folytatjuk...
