Most aztán nem lennénk Orbán Viktor helyében. Pukli és a felbőszült tanársereg könyörtelenül kiadta a jelszót: szájber gyerek, kérjél bocsánatot! Különben? Különben dühbe jönnek és egy csapásra elsöprik a népet sanyargató viktatúrát.

Mióta megálmodónk, Vajnágh Domokos megcsömörlött a politikától és belefáradt az elvarázsoltkastélykodásba, szerkesztőségünk tagjai egész napos semmit-evéssel múlatják napjaikat, és titkon abban reménykednek, hogy egyszer csak felbukkan a négyszögletű kerek erdő egén a régen várt üstökös, mely fényével beragyogja, és új reménnyel tölti el az istenadta népet, kit a balsors régen tép, és mit rákentek a századok, lemossa valaki végre a Videotont és öklünket a magasba emelve, középső ujjunkat rézsútos magas tartásban tartva meglengethessük a VIP páholy felé.

A négyszögletű kerek erdőben, amióta csak elbukott a dicsőséges, minden egyes március 15-ébe azzal az elszánt reménnyel szállunk bele, hogy most aztán már tényleg, most aztán már nincs tovább, most aztán már biztosan fel fog támadni a népek tengere és szilaj hullámokat vet rémítő ereje, ám az esti hírekkel és az utána következő nagyfilmmel éppoly nyomtalanul tűnik el a forradalmi láz, mint az MNB alapítványain keresztül néhány százmilliárd.

Idén azonban megjelent a hiányzó hős, és félkezével malomkövet hajított a magyar közélet posvadt állóvizébe. Lehengerlő szónoklatával a lánglelkű poétát is megszégyenítő módon szította fel a tömegeket, akik ha lehetett volna, egyenest budára mennek, Táncsis börtönéhez, de azzal 168 évet késtek, különben is, holnap iskola van, a sztrájk pedig - az az egyórás, csak két hét múlva lesz. A páni félelem azonban így is úrrá lett a délelőtt még teljes pompájában tündöklő miniszterelnökön, aki egy eldugott légópincében keresett menedekét itt, az Elvarázsolt Kastély alatt.

A menekülő ember

Pedig délelőtt még szokásához híven, előre a néppel tűzön-vízen át, ismét szabadságharcot hirdetett Beregszásztól Szabadkáig, Rimaszombattól Kézdivásárhelyig. Hősiesen küzdve az elemekkel – még a mappája is szarrá ázott –, Petőfiként szavalta a Nemzeti Múzeum lépcsőin, hogy megvédi az ország népét a kozmopolita brüsszeli internacionalisták által fércelt Európai Egyesült Államok lázálmától, meg a migránsbőrbe bújt arab bevándorlóktól, akiket csak azért zúdít ránk a titkos hatalom, hogy zavarogjanak, zendüljenek, meg terroristáskodjanak, legfőképpen pedig asszonyainkra és lányainkra vadásszanak, amikor itt a vakkomondor is bármikor lekever nekik két pofont pénzszámolgatás közepette.

Nem tehettem meg, hogy kihagyjam ezt a vissza nem térítendő állami támogatást és ne interjúvoljam meg a népharagtól megrettent miniszterelnököt, ezért fogtam berozsdásodott diktafonomat és leviharzottam a lépcsőn.

- Drága egyetlen miniszterelnök úr! – kiáltottam el magam, amikor kinyitottam az ajtót és megláttam Orbán Viktort, amint Gedeon bácsiként egy sámlin reszket, kétségbeesetten nyomkodva okostelefonját.

- Nem tudom elérni Árpit! – morgott magában, mint aki észre se vette, hogy beléptem. - Ezeknek is ilyenkor kell Bentley-ket nézniük az Andy-vel! A Kövér is elmegy inkább Dél-Afrikába. Csak én merek kiállni március 15-én az egész nyomorult bagázs közül, csak én!

- Kér valamit, miniszterelnök úr? Kávét …

- Ne is emlegessen nekem kávét, arról is csak a Pilvax, meg a botcsinálta filozófusok délibábos látomásai, kudarcot vallott értelmiségiek vérgőzbe fojtott kielégületlensége jut eszembe.

Megnyugodtam, ezek szerint mégis észrevett.

- Mi történt, hogy ide kellett menekülnie? Tényleg kitört a pesti forradalom?

- Még nem, de ha nem vigyázunk, bármi megtörténhet. Én azt a Pumiklit már fiatalkoromban is utáltam, és mindig rettegtem attól a naptól, amikor otthagyja Herr Eder asztalosműhelyét, majd kijátszva a Klikk éberségét beáll iskolaigazgatónak és rontást hoz a nemzeti együttműködés rendszerére.

- De hiszen ő nem Pumukli, hanem Pukli – igyekeztem kijavítani a nyelvbotlást.

Csak az az egy órás sztrájk, az nagyon, de nagyon

- Teljesen mindegy, ha egyszer képes volt egyórás sztrájkot hirdetni ellenem. – mondta a miniszterelnök, továbbra is telefonja képernyőjét bámulva és a hüvelykujjával babrálva. - Ellenem! Ellenem, aki annyi minden jót tettem, pont a tanárokkal, meg a gyerekekkel. Ahelyett, hogy ártatlan gyermekeink itt csellengenének bele a vakvilágba, ahol bevándorlók és a legordasabb brüsszeli kozmopolita téveszmék leselkednek rájuk, szépen bezárattam őket az iskolába. Balogh Zoli felülmúlhatatlan csapata pedig annyi hülyeséggel tömi a fejüket, hogy ember nem lesz a talpán, aki valaha is szabad gondolkodókat varázsol belőlük.

- Attól tart ezek szerint, hogy ez az egyórás sztrájk felbátorítja az embereket, sztrájkok és tüntetések cunamiját indíthatja el, mely végül népfelkelésbe torkollik Ön és kormánya ellen?

- Ugyan már, dehogy tartok én holmi egyórás sztrájktól! Nem tartok én egy egész hetes sztrájktól sem! A Habony műveknek elég lesz annyit üzenni a diákoknak, hogy pontosan ennyivel lesz rövidebb a nyári szünet és maguk fogják leverni ezt a Pumumkli lázadást.

- Akkor mire fel a riadalom? – kérdeztem meglepetten. - Miért menekült ide, az Elvarázsolt Kastély pincéjébe?

- Menekültem? Ki mondta, hogy menekültem? – mondta, miközben csodálkozón felemelte tekintetét telefonjáról.

- Akkor miért bujkál itt ...?

- Eszem ágában sincs bujkálni, csak nem akartam, hogy valamelyik túlbuzgó szerkesztőségi tag időnek előtte megeresszen egy twitter üzenetet rólam. Jöttem kicsit körbenézni, mert idegenforgalmi főmegbízottam, és kedves vejem szeretnék megvásárolni ezt a gyönyörű kastélyt. Adunk pár száz milliárdot a felújításra, és ahelyett, hogy néhány hőbörgő blogger ontja itt magából a kormánykritikus szövegeket, felvirágoztatjuk vele a bolsevik kormányok által tönkretett idegenforgalmat.

- De hiszen mi …

- Tudom, tudom, maguk alapvetően rendes fiúk, belerúgtak egyet-egyet a Gyurcsányba, meg a Vonába, meg … kihagytam esetleg valakit?

- I-i-gen a Schif…, azazhogy, senkit. Senkit aki számítana.

És nincs kegyelem!

- Azt azonban mégsem tűrhetem szó nélkül, hogy a nemzet legszebb vonásait mutató magyarokat, a haza színe-javát, a jóérzésű, gyermekeit nevelő, életpályáját munkával építő embereket egyszerűen lúzerfalvinak nevezzék a kéretlen világboldogítás zavart elméjű lovagjai.

- De hát annak már …

- Nem kell aggódniuk, lesz itt munka bőven, nem fognak unatkozni. Közmunkában kivehetik maguk is a részüket a négyszögletű kerek erdő leggrandiózusabb beruházásából.

- Ha arra gondol, hogy beállunk bértollnoknak, és mostantól a kormányzati propagandagépezet szócsöveként …

- Tollforgatóra itt nem lesz szükség. Majd kubikolnak, meg culágerkednek itt szépen, végre maguk is megismerik, milyen az a kétkezi munka.

Még fel sem ocsúdtam a megdöbbenésből, és abban bíztam, hogy valamelyik pillanatban betoppan az ajtón Pukli István és a több százezres tömeg és megment minket a rémálomtól.

Ehelyett azonban Galván Lili jelent meg az ajtóban. Megkönnyebbülten felkiáltottam és már adtam volna kezébe a fejemben összerakott kéziratot, miként próbálják elhallgattatni és eltiporni a sajtószabadság utolsó bástyáját, ám a miniszterelnök úr megelőzött.

- Lilikém! De jó, hogy itt van! Segítsen már nekem, nem győzöm irtani a Facebook oldalamról ezt a rengeteg trollt.

- Lilikém? – kérdeztem a szívszélütés határán. – Te is fiam … te elárultál minket?

- Drága Péterem! Tudod, mennyire szeretlek, de hát három gyerekem van, és a miniszterelnök úr CSOK-jának még én sem tudok ellenállni.

FgP