A kulcs érintés nélkül siklott a zárba. A férfi határozott kézmozdulattal elfordította, majd a kilincset erőteljes kattanás kíséretében lenyomta. A magas öntöttvas ajtó hatalmas lendülettel kivágódott, s a kilincs oly erővel csapódott neki a márványfalnak, hogy azon megannyi irányban arasznyi repedések riantak szerteszéjjel. A férfi oldalazva rontott be rajta, utazókoffereit a magasba emelve, még mielőtt azok az ajtóba akadtak volna. Nyomában, mint kéretlen látogató, úgy surrant be a hőség, ám az öreg bérház vastag falainak hűse gyanakvó házmesterként, csípőre tett kézzel útját állta. Ahelyett, hogy magyarázkodásba kezdett volna, mit keres itt, sietve visszaszökkent az utcára, mielőtt még az ajtó becsapódott volna mögötte.

 

A férfi a lifthez sietett. Ott megállt, letette a bőröndöket és megnyomta a gombot. Várta, hogy felmorduljon a felvonószerkezet, a liftkábelek megmozduljanak, s a betonlap ellensúly vele szemben emelkedni kezdjen, minek eredményeként előbb-utóbb a liftkabin pontosan elé ereszkedett volna. A szerkezet azonban nem mozdult. A férfi erőszakosan megrázta az ajtót, hátha valaki néhány emelettel feljebb hosszúra nyújtja a búcsúzkodást. Az ajtórángatás zaja felmászott egészen a negyedikig, majd onnan a korlátot lába közé kapva visszaszánkázott a földszintig, hogy utána ismét csend telepedjen a lépcsőházra. A férfi bosszúsan belerúgott a liftajtóba, de a hatást meg se várva türelmetlen léptekkel nekilódult a lépcsőháznak.

 

Miközben felfelé vágtatott, a két bőröndöt gondosan arasznyi távolságra tartotta nadrágjától, nehogy az út közben meggyűrődjön, vagy ne adj isten kikopjon. Az első emeletig kettesével vette a lépcsőfokokat, a másodiktól azonban, hogy erejét tartalékolja, visszafogott kissé a tempóból. A lépcsőház dohos levegője, melybe az első emeleten rántott hús szaga, a másodikra érve almás pite illata elegyedett, újra meg újra megtöltötte tüdejét, hogy azután kifújva végigsüvítsen a lépcsőházon.

 

Egy ideig úgy tűnt, lendülete sosem hagy alább, a harmadik emeletre érve azonban kénytelen volt megállni a lépcsőfordulóban. Híján volt a levegőnek, lihegni kezdett, akár a kutya. A bőröndöket persze a világért se tette volna le. Ha leteszi, gondolta, utána sokkal nehezebb lesz felvennie. Visszanézett, hogy megállapítsa, követi-e még a tekintet, mely ideáig üldözte. Minekután nem látta felfelé jönni a lépcsőn, kissé megnyugodva röpke pillantást vetett felfelé. Újult erővel töltötte el, hogy a lépcső egy szinttel feljebb már nem folytatódott tovább. Mély lélegzetet vett és tovább szedte a lépcsőfokokat.

 

A következő lépcsőfordulóhoz érve karjai elgyengültek, s már nem bírták távol tartani nadrágjától a bőröndöket, így azok minden lépésnél lábaiba kapaszkodtak, ezzel is nehezítve az utolsó félemelet megtételét. Cipőinek ütemes kopogása elhalkult, fáradt csoszogássá szelídült, mígnem az utolsó lépcsőfokokon lábai már csak vonszolták testét. Mikor felért, felsóhajtott: néhány lépés a balkonon, ennyit kell megtennie csupán. Megállás nélkül haladt is volna tovább, ha az ismeretlen hang nem szólítja meg. A lift volt az. Ott állt mögötte a negyedik emeleten, s egy orgazmus előtt álló nő elfojtott, rekedtes hangján hívogatta:

 

– Gyere és próbáld meg újra!

 

A férfi elbizonytalanodott, vajon visszamenjen-e, van-e értelme újra végigjárnia az emeleteket, s az egyre magasabbnak tűnő lépcsőfokokat, kitéve magát a veszélynek, hogy utolérje a tekintet. Szerencséjére hamar rádöbbent, hogy a lift nem működik. Csak álnok tréfát űzött volna vele, ha enged a kitárulkozó ajtó csábításának, élete végéig arra várva, hogy elinduljon lefelé.

 

– Lófaszt! – mondta, majd továbbcsoszogott a balkonon.

 

Lakása ajtaja elé érve, végre letehette a bőröndöket. Térde magasságában nadrágján hatalmas lyuk tátongott, alóla kisebesedett bőr kandikált ki. Már nyúlt volna zsebébe a kulcsa után, amikor az az érzése támadt, hogy áll mögötte valaki. Nem szólította meg, mint a lift. Némán állt mögötte, mégis minden porcikájával érezte, hogy ott van. Szíve kalapálni kezdett. Csak a tekintet lehet az, gondolta a férfi, mely kisírt őzike szemekből mered reá, pontosan úgy, amikor a bőröndöket pakolta sietve. Tudta jól, hogy nem tágít mögüle, mégis félt megfordulni. A liftnek könnyű volt nemet mondani, de most félt, hogy a tekintet megbocsátást, együttérzést és szánalmat követelve mar belé újra. Hosszú másodpercekbe telt, míg elég bátorságot gyűjtött hozzá, hogy megforduljon.

 

Valóban a tekintet volt az. Ám a zilált, szőke hajfürtök rejtekéből most nem sugárzott más, csak a szomorúság. Egy ideig nézték egymást szótlanul, majd anélkül, hogy búcsút intettek volna, a tekintet nesztelen léptekkel visszafelé indult a lépcsőház irányába.

 

Meg se várva, hogy eltűnjön a lépcsőfordulóban, a férfi gondolatban benyúlt a zsebébe és egy csomag cigarettát vett elő. Gondolatban megütögette a cigarettásdoboz alját, hogy egy kívánatos szál cigaretta kibújjon belőle, ő megragadja, s a szájába vehesse. Gondolatban egy öngyújtót is elővett, meggyújtotta, s egy nagyot szippantott a cigarettába. Nézte, amint a cigarettaszál vége felizzik, és érezte, ahogyan az első slukk füstje behatol tüdejébe, onnan pedig a véredényein keresztül a sejtjeibe. Azután gondolatban jólesőn kifújta a füstöt, elgyönyörködött, miként járja táncát a felszálló légáramok ritmusára, s mint foszlik szerte széjjel a bérház udvarának levegőjében. Anélkül, hogy végigszívta volna, gondolatban lehajította a csikket, tekintetével végigkövette, hogyan izzik fel a zuhanás szelétől, s hogyan röppennek szét a parázsszemek a bérház udvarának macskakövein. Hiába szokott le évek óta a dohányzásról, ez a rítus nem maradhatott el. Hozzátartozott életéhez, mint az a két bőrönd.

 

Remegő kezével belekotort zsebébe, elővette a kulcsot és megpróbált ugyanolyan könnyedén beletalálni a zárba, mint ahogyan azt lenn tette. De csak sokadik próbálkozásra járt sikerrel. A zárszerkezet pedig, mintha valami betolakodótól tartana, fülsiketítő recsegéssel, ropogással igyekezett ellenállni, mígnem ernyedt nyikordulással megadta magát, s az ajtó kinyílt. Bentről áporodott szag áramlott ki. A férfit azonban ez nem riasztotta el. Megragadta bőröndjeit és nekilódult, hogy most is oldalazva lépje át a küszöböt. De már nem tudta elég magasra emelni a bőröndöket és oldalt fordítani őket, így a keresztbefordult bőröndökkel kezében, fennakadt az ajtófélfában. Mintha csak egy burleszkfilmben lenne, újra meg újra nekirontott az ajtónak, talán abban bízva, hogy ha kellő erővel veselkedik neki, bepréselheti magát rajta. Néhány próbálkozás után ledobta a bőröndöket az ajtó elé, majd előrehajolt, és két kézzel megtámaszkodott rajtuk. Közben azon töprengett, mi lenne, ha egyszeriben lehajítaná őket. Ugyan mi tartotta volna vissza?

Az, hogy akkor hiába cipelte őket ideáig? Ma reggel sokkal többet is feladott ennél. Sajnálta volna a tartalmát? Miért sajnálta volna, amikor minden holmi, a fakult fényképek, az együtt vásárolt ruhák, de még az ereklyeként őrizgetett a világ megannyi tájékáról összegyűjtött vásári bóvlik is mind-mind rá emlékeztették. Nem tartotta vissza más, minthogy ereje kevés volt már hozzá.

 

Csupán annyira futotta belőle, hogy a bőröndöket egymás mellé a küszöbre tegye, és onnan teljes testével nekifeszülve betuszkolja őket. Minekután a bőröndök már bent voltak, még egyszer körbenézett a balkonon, a rozsdás, helyenként meghajlott korláton, a málladozó, sóvirágos falakon, majd tekintete megakadt az ajtó fölött. Hiányzott róla a szám, a csengő felett pedig a név. Amint körbenézett a balkonon, láthatta, hogy hasonlóképpen van ez az emelet többi lakásával is. Megnyugodva lépett be hát, és betette maga mögött az ajtót. A zárat ösztönösen elfordította, noha tudta jól, az ő nyugalmára nem törhet már senki sem.