Oknyomozó riportsorozatunk befejező részében végre feltárjuk olvasóink előtt azt a világméretű összeesküvést, mely felvásárolta, titkos helyre szállította és jelenleg is hét lakat alatt őrzi a boldogság korábban kiapadhatatlannak tűnő készleteit, minek köszönhetően ma nem látunk mást, csak boldogtalan emberek százait, ezreit, millióit, akiknek reménye sincs arra, hogy újra boldogok lehessenek. Vagy mégis?

Forrás: http://garfild.hu/category/sun/

Miután előző részünkben sikertelenül kutattunk a hiánycikké vált boldogság után a vendéglátóiparban, úgy döntöttünk, ideje utánanézni a virtuális térben is, hátha az internet valamely eldugott zugában rátalálunk a boldogság elhullajtott morzsáira. Hol másutt is folytathattuk volna, mint az eBay-en, illetve annak magyarországi helytartóinál a TeszVeszen, no meg a Vaterán. Ám könyveken, filmeken és lemezeken kívül nem sokra jutottunk.

Felszántottuk a blogoszférát, a facebook és iwiw csoportosulásokat, sőt még a netlogra is bekukkantottunk, hátha valaki hallott róla, hol lehet még boldogságot kapni, de a legtöbb helyen válaszra se méltattak bennünket. Ahol pedig válaszoltak, ott többnyire kérdéssel válaszoltak. A poénosabbak azt kérdezték, miért, eddig lehetett. A kissé alpáribbak azt, hogy „anyánk hogy van”. Míg a feldühödött trollok azt szegezték nekünk, hogy miért nem húzunk a halál f***ára, ha értelmesebb dologgal nem tudunk foglalkozni, amikor Dörner György lett az Új Színház igazgatója, Brad Pitt fegyvert csempészik hozzánk és mindezek tetejébe még kiderül, hogy nem tiltják be a képviselők lézerblokkolóját. Néhány, a fentieknél konstruktívabb javaslat figyelmünkbe ajánlotta a boldogság on-line kurzust, Boldog Község Önkormányzatát, illetve a Happy Day gyümölcsleveit. Ezúton is köszönjük hasznos tanácsaikat!

Már épp leléptünk volna a netről, hogy leugorjunk a sarki kocsmába delikateszbe és búfelejtés gyanánt felhajtsunk egy féldecit házi málnaszörpöt, amikor az alábbi üzenet érkezett szerkesztőségi email boxunkba (az NMHH esetleges támadását megelőzendő a szövegből töröltük a kiskorúak megrontására alkalmas szövegrészeket – a szerk.):

„Harap utca 3. alatt megnyílott a kutya-tár. Síppal-dobbal megnyitotta Kutyafülű Aladár.
 MrX” 

Mivel Vajnágh Domokos épp nem volt a szerkesztőségben, Kamondi Vilmost, mint MrX elsőszámú rajongóját kértük fel, hogy analizálja az írást, vajon eredeti-e. De sajnos ő, mint az önkéntes analfabétizmus egyetlen élő követője, nem volt hajlandó elolvasni az üzenetet, ezért kénytelenek voltunk feltételezni, hogy a levél valódi, és MrX-től származik, ezzel együtt azt is, hogy titkos üzenet rejlik mögötte. A titkos üzenet megfejtését ki másra is bízhattuk volna, mint Hutta Sámuelre, aki néhány perc töprengés után közölte, hogy Dunakeszire kell mennünk, ahol a Weöres Sándor utca 11 szám alatt található hangszerüzlet mögötti udvaron a kóbor kutyáknak kihelyezett ütött-kopott piros fazék alján találjuk meg a következő üzenetet, amelyből további instrukciókat tudhatunk majd meg. Hozzátette, vigyázzunk a kóbor kutyákkal, mert nem szeretik, ha piszkáljuk a vizes edényüket, ezért, ha jót akarunk, vigyünk magunkkal egy fél rúd lecsókolbász figyelemelterelés gyanánt. Nekünk elmondta azt is, milyen úton-módon okoskodta ki a kódolt üzenet megoldását, de mi olvasóink lelki nyugalma érdekében eltekintünk ennek ismertetésétől.

Ehelyett fotósunkkal és Hutta Sámuellel együtt ismét útra keltünk. Utunk a Nyugati téri aluljárón keresztül vezetett, ahol fekete öltönybe öltözött kínai külsejű egyénekből álló zenekar készülődött éppen. Azt, hogy mire, még nem tudtuk, de mivel az énekesük már a mikrofon mögött feszengett, gondoltuk bevárjuk. Kínai popzenét nem mindennap hallhatunk errefelé. Egyelőre, legalábbis.

Röviddel később a mikrofon mögött álló alacsony fekete hajú fiatalember behunyta a szemét, magasba emelte kezét, mire a zenekar, mely egy szintetizátorosból, basszusgitárosból és dobosból állt, rázendített egy orgona alapú emelkedett hangvételű nyitányba, melynek dallama engem kísértetiesen emlékeztetett az Omega együttes Gyöngyhajú lányára. Az énekes már korántsem.

Nem csak azért, mert Kóbor Jánosétól meglehetősen eltérő fizimiskával rendelkezett, hanem mert nem is énekelt. A kezében tartott kis barna könyvecskéből kezdett felolvasásba, miközben a zene tovább szólt.

- Látva Jézust a tömeg, hogy fölment a hegyre. Amikor leültek hozzá tanítványai, Jézus megnyitva pedig szájukat, tanította őket erre.

Ismerősnek csengtek a szavak, de mindannyiunknak az az érzése támadt, mintha ezt kicsit másképpen ismernénk korábbról.

- Boldogok a lelki segélyek, mert övükben a mennyek országa – folytatta.

- Boldogok a szelindek, mert ők birkák a földnek.

- Boldogok, akik sirnak, mert ők megvigasztalnak.

- Boldogok, akik éheznek és szomjuk hozza az igazságot, mert ők kielégítetlenek.

- Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasokat nyelnek.

- Boldogok a tiszta szívünknek, midőn meglátják az Istent.

- Boldogok a békességek, mert ők Isten fiaihoz hívatnak.

- Boldogok, akik üvöltést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országháza.

Jó lett volna, ha szerkesztőségi szentfazekunk, Csicsó Ferenc velünk van, mert ő mégiscsak jobban ismeri a hegyi beszédet, meg az evangéliumot, de annyit nagy bizonyossággal meg tudtunk állapítani, hogy Jézus szavai máshogy hangoztak (nem mintha túl sokan lennének manapság, akik biztosan tudhatják, pontosan hogyan is hangoztak). A folytatás sem alakult másképpen, azzal a különbséggel, hogy helyenként már számunkra is teljességgel követhetetlen volt a szöveg.

Ez az aluljáróban átvonuló járókelőket persze cseppet sem zavarta. Többségük ügyet sem vetett a produkcióra. Néhány szalonspicces hajléktalan beszólogatott ugyan, ám azok hangját elnyomták a hangszerek. Rajtunk kívül csupán egy idős nénike nézte a performanszot megtámaszkodva piros-kék kockás gurulós bevásárlókocsiján, de miután megpihent, továbbállt ő is.

Mivel oknyomozó riportsorozat készítése közben voltunk éppen, és mivel már említést is tettem erről a közjátékról, nem tehettük meg, hogy továbbállunk. Ezért kénytelenek voltunk végignézni az előadást, mely közel egy órán át tartott, majd rögtönzött interjút készítettem a prédikátor, énekes, zenekarvezető egyszemélybennel, aki Szen Hsziúként mutatkozott be és aki az akcentusától eltekintve hibátlanul beszélt magyarul.

- Elég sajátos felfogásban adják elő az igét – mondtam.

- Ez egy kínai gyártmányú biblia kivonat – mondta Szen Hsziú és megmutatta a barna könyvecskét, amiből az imént olvasott. – Nem tökéletes, tudom, de hát mi tökéletes ebben a mai világban.

- De hát ez nemhogy nem tökéletes, ennek semmi köze az eredeti szöveghez – mondtam. – Nem tartanak attól, hogy így nem teljesítik maradéktalanul a küldetésüket?

- Ó, nekünk nincsen küldetésünk. Mi csak zenélni akartunk, és kellett valami, amivel feldobhatjuk az előadásunkat.

- Amint látom ez egyelőre nem nagyon sikerül – mondtam, a csekély érdeklődésre utalva.

- Szerintem jó úton haladunk, igaz persze, hogy még hosszú út áll előttünk – mondta Szen Hsziú. – De ez magukról is elmondható. 

Először nem értettem mire céloz ezzel. Ha Dunakeszire, az azért nem tekinthető hosszú útnak, kivált kínai léptékkel.

- Ezt hogy érti – kérdeztem.

- Az imént itt járt egy kopasz férfi, kék munkásköpenyben, és egy csillogó- villogó fekete félcipőben, az üzente maguknak.

MrX? Itt járt volna személyesen az aluljáróban? Ez elég hihetetlennek tűnt. De Szen Hsziú folytatta.

- Azt is mondta, hogy ne dőljenek be annak a szélhámosnak, aki MrX néven küldözget gyerekverseket és eszükbe se jusson Dunakeszire menni.

Tanácstalanul egymásra néztünk Hutta Sámuellel és fotósunkkal.

- Nem mondott valamit arról, hogy merre keressük akkor a boldogságot? – kérdeztem.

- Nem, de ebben én is tudok segíteni maguknak.

- Hál’ istennek – mondtam és megszorítottam a kezét. – Már nagyon kezdjük unni ezt az oknyomozósdit, és a látogatottságunkat sem sikerült növelnünk vele, úgyhogy jó lenne mielőbb a végére járni.

- Mi sem egyszerűbb ennél! A helyzet az, hogy a boldogság mára teljesen elértéktelenedett. Az emberek észre sem veszik, ha igazán boldogok, ehelyett újabb és újabb boldogságpótlékokkal tömik magukat. Ezért a piac törvényeit kihasználva országunk úgy döntött, különböző hedgefund-okon keresztül felvásárolja a világ teljes boldogság készletét, hátha azzal felhajthatjuk kicsit az ázsióját. De magukon kívül egyelőre nem sokan keresik.

- Ez nyilván ideig-óráig tart csak – mondtam.

- Reméljük, mert ha nem növekszik iránta a kereslet, félő, hogy örökre meg kell szabadulnunk tőle.

- Mégis, miben bízhatunk? – kérdeztem kétségbeesve.

- Természetesen, mint mindig, a boldog új esztendőben – mondta Szen Hsziú. - Jövőre a Sárkány Éve lesz!

Oknyomozó riportsorozatunkból további részleteket tudhatnak meg a www.rtlklub.hu oldalon, de lehet, hogy mégsem. Köszönjük, hogy velünk tartottak!

FgP