Miközben az ellenzék görcsösen igyekszik elhitetni a lakossággal, hogy az Orbán kormány az IMF-fel karöltve újabb megszorításokra készül, és trükkök ezreit veti be azért, hogy a magyar embereket tovább sarcolhassa, a Súúúhanterek éppen önzetlen osztogatáson kapták a miniszterelnököt és jobb kezét a karácsonyi vásár forgatagában. 

Ma hajnalban, hosszú idő után először kerekedtünk fel fotós kollégámmal egy kis cipővadászatra. Szerkesztőségünkbe hetek óta özönlenek a levelek, melyben az Elvarázsolt Kastély rajongói a Súúúhanterz rovatot és rajta keresztül persze szerény személyemet hiányolják. Mit hiányolják! Egyenesen könyörögnek, hogy legalább egy iciri-piciri Súúúhanterz poszttal, legalább egy Szíjjártó Petissel, vagy ha már végképp nincs többre energiánk, legalább egy nyamvadt Mesterházy Attilással szánjuk már meg őket.

Bár a járás még mindig nehezemre esik, ennyi szeretetteljes bíztatás láttán arra gondoltam, Mikulás napra meglepem az oldal hűséges látogatóit. Elbotorkáltunk hát a Vörösmarty térre és elhatároztuk, hogy az egyik szegletéből figyeljük majd a vásári forgatagot, hátha forralt borért sorban állva vagy sült gesztenyét hámozva meglátjuk valamely híres politikusunkat, vagy celebünket, esetleg a kettő szimbiózisát, magát Gyurcsány Ferencet.

Miközben alkalmas helyet kerestünk a cipővadászathoz, a hátunk mögül ismerős hangok ütötték meg fülünket.

- Szerintem ezek ők – mondta az egyik.
- Áh! Nem lehet, Forgolán még kórházban van – mondta a másik. – Kövér Laci találkozott is vele.
- Pedig én határozottan úgy látom, hogy ők azok – mondta az egyik. - Szóljunk nekik!
- És mi van, ha mégsem ők azok? – kérdezte a másik. – Éppen elég volt a tévedéseidből mostanában, Gyurikám!

Bár nem szerettem volna, ha inkognitónkat időnek előtte felfedjük, és ezzel pont a Mikulás napi Súúúhanterz poszt születését veszélyeztetem, képtelen voltam megállni, hogy hátraforduljak.

- Súúúhanter urak! – kiáltott fel a mögöttem álló két piros sipkás férfi egyszerre.

Mikulás jelmezben voltak ugyan, de ennyi év rutinnal a hátam mögött nem volt nehéz rájönnöm, hogy Orbán Viktor és Matolcsy György örvendett meg nekem, nekünk ennyire.

- Már attól féltünk, sosem lesz egymáshoz szerencsénk – mondta Orbán Viktor.
- Nincs Önnek olyan szerencséje – mondtam én mosolyogva. Odaléptem és udvariasan kezet szorítottam velük.
- Aztán csak jó színben tűntessenek fel minket! – mondta Matolcsy György. – Éppen elég, hogy az Európai Bizottság kettős mércével mér minket.
- Ejnye, Gyurikám! – szólt rá Orbán Viktor. – Ne befolyásold már az urakat! Tudod, hogy mennyire érzékeny pont számomra a sajtószabadság.
- Semmi gond – mondtam én, a feszültté váló hangulatot oldandó. – Tudom, hogy Matolcsy úr nem gondolta komolyan. Az nem az ő műfaja!
- Hát ebben van némi igazság, lássuk be, barátaim – mondta Orbán Viktor.

Ennyi kötelező udvariaskodás és farok csóválás után ideje volt a tárgyra térnünk, ezért aztán felöltettem a tényfeltáró újságíró minden köntörfalazáson átlátó szemüvegét és előkaptam tarsolyomból a hazugság flitterekkel tarkított szövetét egyszer s mind átmetsző penge éles kérdéseimet.

- Megkérdezhetem, mit keresnek itt ebben a Mikulás jelmezben?
- Arra gondoltunk Lázár Janival - kezdett bele Orbán Viktor. - Hogy a közgyűlési elnököktől visszagyűjtött Azori nyaralás, akarom mondani Azori utazás árából veszünk némi csokoládét meg cukorkát és szétosztjuk az erre járó gyerekek, no meg a tisztességesen dolgozó munkásember szüleik között, akikre a jövőnket építjük  - Attól félek, hogy az elkövetkezendő években mást ezen kívül nem nagyon fogunk tudni nekik osztogatni.
- Kivéve, ha valami csoda folytán mégis működni fog az én gazdaságélénkítő programcsomagom – mondta Matolcsy György. – Mert akkor bizony ez a zsák sosem fogy majd ki a földi jókból.
- És miért kell mindehhez a Mikulás öltözet? – kérdeztem.
- Gondolja, hogy nekiállunk itt csokoládét meg cukorkát osztogatni a gyerekeknek? - kérdezett vissza Orbán Viktor. - Más se hiányozna már, minthogy lecukrosbácsizzanak minket!

Mielőtt a következő kérdést feltettem volna, muszáj volt jeleznem Orbán Viktor úrnak, hogy a szakálla félrecsúszott. Tudva persze, hogy nem állhatja, ha bárki is meg akarja mondani neki, mit kellene tennie, próbáltam a lehető legtapintatosabban felhívni rá a figyelmét.

- Lehet, hogy én látok rosszul, tudja, nemrég jöttem csak ki a kórházból, de mintha a szakálla…
- Ó, az iskoláját neki! Már megint! – mondta Orbán Viktor és hirtelen mozdulattal visszaigazította a szakállát. – Ez csakis valamelyik nyomorult kiskrampusz lehetett, a Vona Gabi vagy a Schiffer Andris.
- Jól látjuk, hogy Matolcsy úr még zenélni is fog a gyerekeknek? – kérdeztem.
- Eredetileg úgy terveztem, de a miniszterelnök úr javaslatára nagyapám Weltmeister harmonikája helyett inkább ezt az unortodox harmonikát hoztam magammal.
- Mitől unortodox ez a harmonika – kérdeztem, mivel első ránézésre semmi különbséget nem véltem felfedezni az általam ismert harmonikákhoz képest.
- Hát onnan, hogy nincs hangja – mondta Orbán Viktor nevetve.

Értetlenül néztem rájuk.

- Bár a harmonikához legalább annyira értek, mint a közgazdaságtanhoz és a gazdaságpolitikához – mondta Matolcsy. - A miniszterelnök úr azt tanácsolta, hogy inkább csak nyomkodjam a billentyűket, és a biztonság kedvéért tegyünk fel egy már jól bejáratott lemezt.

Ekkor vettem észre a dobogó mögött megbúvó gramofont, rajta a jól bejáratott lemezzel (Beethoven Örömódája, az IMF kiadásában – a szerk.).

- És nem tartanak attól, hogy az ellenzék kritikát emel majd a playback miatt – kérdeztem.
- Én a magam részéről azt kívánom mindannyiunknak, hogy a 2014-es választások után is emeljenek kritikát a mi play-backünk miatt – mondta Orbán Viktor a tőle megszokott mosollyal szája szegletében.

FgP