A miniszterelnök úr a múlt héten még csak a pártok állami támogatásának megvonásával sokkolta a közvéleményt. A hét elején már a következő választásokon bevezetendő kötelező regisztrációval borzolta a demokráciáért aggódók idegeit. Mindezek azonban eltörpülnek legújabb ötletrohamának hallatán.

Ma hajnalban, miközben épp az igazak álmát aludtam volna, futár csengetett be hozzám. Se szó se beszéd átadott egy borítékot, aláíratott velem valami átvételi elismervényt és mielőtt még bármit is kérdezhettem volna tőle, elviharzott. Sietve feltéptem a borítékot, melyben két repülőjegyet találtam. Az egyik az én nevemre, a másik fotós kollégáméra kiállítva. Tüzetesen átvizsgáltam a borítékot, hátha találok benne legalább egy sajt cetlit, amiből kiderül, hogy ki küldte és miért, de semmi. Sokat azonban nem lamentálhattam, mert a jegy tanúsága szerint alig két óránk maradt az indulásig. Gyorsan felkaptam hát az iPad-emet, taxit hívtam, majd a taxihoz igyekezvén felhívtam fotós kollégámat, hogy tíz perce van elkészülni, mert villámlátogatásra Brüsszelbe utazunk.

Fotós kollégám a repülőtérre menet és a repülőn is folyamatosan azon aggodalmaskodott, hogy milyen elővigyázatlan vagyok, mert mi van, ha valaki fel akar ültetni, lépre akar csalni, ne adj isten, csőbe akar húzni minket. Sőt, az is lehet, hogy blogunk szókimondó cikkei miatt egyenesen el akarnak hallgattatni minket. Próbáltam megnyugtatni, hogy ugyan ki akarna elhallgattatni minket egy plurális demokráciában, a szólásszabadság fellegvárában, mellesleg, ki fizetne mindezért még egy drága brüsszeli utat. Különben is, az Elvarázsolt Kastélyban csak jóemberek élnek, ezért teljességgel kizárt, hogy bárki valami aljasságot tervezne ellenünk. Nem mondhatnám, hogy meggyőztem.

Miután leszálltunk és kiértünk a váróba, egy szürke öltönyös, őszes hajú férfit vettünk észre, aki a kezében egy „Súúúhanterz” feliratú fekete táblát tartva várt reánk.
- Na, látod! Mondtam, hogy nem kell beszarni! – böktem oldalba fotós kollégámat.
- Mibe, hogy egy fekete autó jött elénk? – mondta erre ő, hangjában a félelem reszketése helyett inkább már a halálra ítéltek csüggedtségével és reményvesztettségével.
- A reptéri taxik nagy része fekete, úgyhogy, ha netán tényleg az lenne, nem kell mindjárt parázni – mondtam, elejét véve a további konspirációknak, miközben az ősz hajú férfi nyomában elindultunk a kijárat felé. Színlelt magabiztosságom ellenére nekem is kezdett gyanússá válni a titkolózás, s bár kollégámmal ellentétben igyekeztem nem látni rémeket, meghökkentem, amikor megláttam a hatalmas, sötétített ablakú fekete Mercedest, amelyhez kísérőnk vezetett minket, és amelynek rendszáma XXX-666 volt.

Miután az ősz hajú férfi kinyitotta a hátsó ajtót, fotós kollégám vetett még egy utolsó pillantást a reptér kijáratánál állókra, mintha velük együtt az egész emberiségtől búcsúzna, majd mindenféle nógatás, urambocsá erőszak alkalmazása nélkül önként beszállt, én pedig, továbbra is mosolyt erőltetve arcomra, remegő lábbal követtem. Legnagyobb meglepetésünkre az egymással szembe fordított hátsó üléseken dekoratív konzumhölgyek üldögéltek miniszoknyában, keresztbe vetett lábakkal és koktéllal kínáltak minket. Felmerült bennem, hogy a gépjárművet a volt Zóna Taxi vezér Veres István rendelte nekünk, de a hölgyek pajzán kacajjal vastagon kirúzsozott ajkukon feltárták előttünk a titkok kapuját:

- Don’t worry! Don’t worry! Mister Seeyartow! Mister Seeyartow! (Ne aggódjanak! Ne aggódjanak! Szijjártó Úr! Szijjártó Úr! – a szerk.)

Elvettük hát italunkat és lesz, ami lesz, belekortyoltunk, majd elrévedtünk a körénk fonódó hölgyek kebleinek látványában.

Amikor magunkhoz tértünk, egy lakosztályban találtuk magunkat és az ajtórésen lestünk be a hallba, ahol Szijjártó Péter Orbán Viktort hallgatta éppen két számunkra ismeretlen férfi társaságában. Kísérőnk, az őszes hajú férfi behajolt az ajtón és intett a meglehetősen gondterhelt arcot vágó Szijjártó Péternek, aki azonnal felállt és kijött hozzánk.

-  Súúúhanter urak! – mondta suttogva. – De jó, hogy itt vannak!
- Szijjártó Úr! Részünkről a szerencse – mondtam én és kezet fogtunk. – Minek köszönhetjük ezt a váratlan meghívást?
-  Nem is tudom, hol kezdjem – mondta Szijjártó Péter kezét tördelve. – Először keressünk egy csendes helyet, ahol nyugodtan beszélhetünk!

Két ajtóval odébb, a fürdőszobába vezetett minket, majd leült a fekete márvány kád szélére, megengedte a vízcsapot és hideg vizet engedett lábaira. Miután becsuktuk az ajtót, így folytatta:
- Szörnyű bajban vagyok, és azt hiszem, csak maguk segíthetnek rajtam.
- Tegyünk esetleg borogatást a lábaira? – kérdeztem.
- Áh, dehogy, ezzel ne foglalkozzanak, hol van ez kis égési sérülés ahhoz képest, ami miatt idehívattam magukat!
- Meséljen Szijjártó úr, meséljen! – mondtam, mindenféle cinikus felhang nélkül.
- Tudják rólam, milyen lojális vagyok a miniszterelnök úrhoz – mondta. - És, hogy sohasem mondanék ellent neki.
- Igen, tudjuk - feleltem bólogatva.
- Tudják, hogy nincs olyan dolog, amit meg ne tennék érte. Most is, amint láthatták parázs felett tartottam a lábamat, mert a miniszterelnök úr szerint az embereknek látni kell, hogy a kormány is nehéz helyzetben van.
- Már elnézést, hogy így beleokoskodom – mondtam én. – De nem inkább olyan üzenete van ennek, mintha maga a miniszterelnök is tudná, milyen forró lábuk alatt a talaj?
- Hát éppen ez az – mondta Szijjártó Péter. – Én is ettől tartok, de hogy merném én ezt megkérdezni a miniszterelnök úrtól? Még a végén azt gondolná, hogy te is fiam Brutus! Csakhogy a legújabb elképzelése már engem is gondolkodóba ejtett.
- Nocsak! – mondtam meglepetten, hiszen az elmúlt években igencsak elszoktunk attól, hogy Szijjártó Péternek saját gondolata is lehet. – Mi a miniszterelnök úr legújabb elképzelése?
- Hát az, hogy elhalasztja a soron következő 2014-es választásokat.
- Ez most komoly?
- Halálosan.
- És mivel indokolja?
- Ugyan már Súúúhanter urak! – mondta Szijjártó Péter, mintha csak azt mondaná, lárifári. - Ha a magánnyugdíjpénztárak einstandjához találtunk indokot, nem gondolják, hogy ez különösebb gondot jelent számunkra! A válságra bármikor hivatkozhatunk, elvégre megspórolunk vele több milliárd forintot, amiről majd elhitetjük, hogy nyugdíjemelésre vagy lélegeztető gépekre költhetünk. Aztán ott van az emberek nyugalmának védelme. Magyarországnak nyugodt építkezésre van szüksége, kinek kell, hogy a kampányban az adófizetők pénzén hónapokig civakodjanak a pártok. A háttérben persze, de ezt csak maguknak súgom meg, és természetesen nem tőlem hallották, ott van az is, hogy a Matolcsy Gyuri, Gyurcsány szavait idézve, elkúrta az egész gazdaságpolitikát, ezért az elkövetkezendő években kénytelenek leszünk mi is megszorításokat alkalmazni, ami lehetetlenné teszi a választási költségvetést, más szóval a választások előtti osztogatást. Ezért félő, hogy a bizonytalanok mégiscsak az ellenzékre fognak voksolni, pláne ha nem sikerül addig valamilyen indokkal börtönbe küldeni Bajnait.
- Mit vár tőlünk? – kérdeztem. – Indítsunk talán egy Facebook oldalt „Egymillióan a 2014-es választásokért” címmel?
- Nem, maguktól csak objektív tömegtájékoztatást várok – mondta Szijjártó Péter.
- Miért pont mi? – kérdeztem. – A mi látogatottságunk meg sem közelíti a Magyar Nemzetét vagy a Heti Válaszét.
- Már odaszóltunk az Indexeseknek, hogy tegyék ki magukat a címlapra. A Mandiner is be fogja tenni a blogajánlójába és aktivistáinkat is megkértük, hogy minél többen lájkolják majd Önöket.
- Még mindig nem teljesen értem, mire jó ez az egész hajcihő, ha amúgy is az egész sajtó a markukban van?
- Azért, mert le akarjuk tesztelni az elképzelés társadalmi fogadtatását.
- Azaz?
- Ha nagyobb ellenállás és különösebb médiavisszhang nélkül marad a dolog, akkor érdemes lesz megfontolni, és a törvényhozás elé vinni. Ha azonban komolyabb indulatokat gerjeszt, esetleg még az EU képviselőit is lázba hozza, nyugodtan mondhatjuk, hogy csupán egy jelentéktelen blogocska képzeletének szüleménye. Végső esetben még le is perelnénk magukról a gatyájukat rémhírkeltésért.
- Akkor mi inkább elzárkóznánk a hír közlésétől – mondtam én, mert eszem ágában sem volt Szijjártó Péter körmönfont médiahackjéhez asszisztálni – Így sincs már pénzünk az alkalmazottaink fizetésére, nem hiányzik nekünk még egy per is.
- Csak vicceltem, Súúúhanter urak! – mondta Szijjártó Péter megveregetve vállamat. – Csak vicceltem.

Mi pedig reménykedhetünk, hogy nem csak az Elvarázsolt Kastély beperelésére, hanem az egész elképzelésre értette. Ezt azonban sajnos már nem volt alkalmunk megkérdezni. Az ősz hajú férfi ugyanis benyitott a fürdőbe és elhívta Szijjártó Pétert, mert Orbán Viktor diktálni akar.

FgP
 

Súúúhanterz

A cipővadászok célja, hogy visszaadják a cipők rég elvesztett becsületét és ráébresszék a világot, mi mindenről árulkodnak, ha odafigyelünk rájuk. Rájuk, a cipőkre, akiket érdemtelenül lehagynak képeikről a fotóriporterek, akik kénytelenek megbújni a tárgyaló asztalok takarásában, miközben nap, mint nap elviselik testsúlyunkat, lábszagunkat és megóvják lábunkat utunk megannyi viszontagságától, legyen az jéghideg aszfalt, kavicságy, pocsolya vagy éppen kutyaszar.