2012. aug 25.

Boldog szülinapot Magyar Gárda!

írta: dVn
Boldog szülinapot Magyar Gárda!

Nagy napra virradtunk. A Magyar Gárda ötéves lett. Miután kívánt valami szépet, elfújta a tortán a gyertyákat, a szülők eldörzsölték a könnycseppeket szemük sarkában, és megsimogatták szép kopaszra nyírt buksi fejét, itt az ideje, hogy szembenézzenek vele, hol tart gyermekük a fejlődésben és hol szorulnak fejlesztésre képességei.

Bár a mi kis Magyar Gárdánknak sokan már közvetlenül fogantatása után a pusztulását kívánták, jómagam, mint hithű keresztény ember, a kezdetektől elleneztem az abortuszt, és nem értettem egyet azzal sem, hogy ha agyonverjük a büdös kölköt, akkor egy csapásra megoldódik az antiszemitizmus és a rasszizmus kérdése.

Én, mint Hoffmann Rózsa elkötelezett híve, sokkal inkább hiszek a család és a szülői gondviselés erejében, ezért mint Önkéntes Analfabéta állandó jobb kezemet, Galván Lilit hívtam segítségül, aki három gyermek édesanyja, ráadásul korábban védőnőként szolgált, így nála autentikusabb személyt keresve sem találhattam volna a kis Magyar Gárda szakszerű vizsgálatához.

Vegyük szépen sorba a nagymotoros mozgásoktól a szociális fejlődésig, mit kellene tudnia a mi kis ötévesünknek és hol vannak esetleges elmaradásai.

Egy ötéves gyermek tud járni, hintát hajtani, mászókára mászni, sőt lehet, hogy már szökdécselni, bukfencezni és biciklizni is tud.
- Hintázni vagy biciklizni ugyan még nem láttuk, de tudjuk, hogy képes több órán keresztül vigyázzban állni, sőt menetelni és szalutálni is.

Képes háromszöget és egyéb egyszerű formákat rajzolni.
-  Egyelőre mi csak horogkeresztet és nyilaskeresztet láttunk tőle, a turulmadárról készített rajza azonban még meglehetősen kezdetleges.

Már le tud írni néhány betűt.
-  Való igaz, már be tudja pötyögni a kurucinfo és a barikád (sic!) oldalak webcímét, bár az ott írtakat még nem tudja elolvasni, inkább csak az ott látható szkíta ruhadarabokban gyönyörködik.

Jól ismeri a mindennapi használati tárgyakat (kés, villa, olló stb.).
- Az olyan használati tárgyakat, mint például a rugós bicska, vipera, pisztoly, szuronyos puska, lángszóró és páncélököl, nem csak, hogy ismeri, de remekül használja is. Igaz késsel-villával még nem tud enni.

Többnyire önállóan jár wc-re.
- Igen, de előfordul néha, hogy a kagyló mellé vizel, a fenekét sem mindig jól törli ki, és kivált, ha Orbán Viktor dörgedelmesen beígér neki két pofont, éjszaka még álmában is bevizel.

Képes fejből elmesélni egy rövid történetet vagy egy hosszabb történet egy részét.
- Igen, bár ezek a történetek túlnyomó részt arról szólnak, hogy a mocskos cigányok kirabolták, megbecstelenítették, leszúrták az egyszeri ember szegény lyányát illetve, hogy a zsidók világuralomra törnek és megnyomorítják szegény Magyarországot.

Használja a jövő időt.
-    Igen, hibátlanul. Mindenkinek úgy köszön, hogy szebb jövőt.

Az alapszíneket jól használja:
-    Ismeri a fehéret, a színeset, meg a feketét, de valamilyen rejtélyes oknál fogva csak a fehéret szereti.

Kisebb-nagyobb fogalmát ismeri:
-    Tudja, hogy van kisebbség és van nagy Magyarország.

Néha követelőző, néha kifejezetten együttműködő.
-    Az első fele stimmel. A másodikra még nem igazán láttunk példát.

Tisztában van nemi hovatartozásával.
-    Erről nem vagyunk maradéktalanul meggyőződve, de biztos, hogy utálja a melegeket.

Sajnos, mindezek mellett azt is meg kell állapítanunk, hogy a mi kis Magyar Gárdánk néhány aggasztó fejlődési tünetet mutat, amelyre szüleinek fokozottan oda kellene figyelnie.

- Nagyon agresszíven viselkedik.
- Nem mutat sok érdeklődést, hogy más gyermekekkel játsszon, kivéve a bőrfejűeket és a szittya magyarokat
- Helytelenül használja a többes számot, a „mi” rendszerint csak őket takarja
- Nehézséget okoz neki a ruháit levenni. Hiába mondják neki évek óta, hogy vedd le azt a Gárda egyenruhát, még mindig hordja.
- Nem képes különbséget tenni képzelet és valóság között, ezért hisz a fajelméletben és abban, hogy ha kiirthatna minden cigányt és zsidót és négert és arabot, akkor neki sokkal jobb lenne.
- Nem fejezi ki az érzelmek széles skáláját, csak a feltétlen alázatot és a gyűlöletet ismeri.

Miközben bízunk benne, hogy a mi kis Magyar Gárdánk szép lassan kinövi az iméntiekben felsorolt fejlődési rendellenességeit és egyszer majd társadalmunk hasznos tagjává válik, szeretnénk egy dallal hozzájárulni a legutóbbihoz, mégpedig az érzelmi fejlődőséhez. Szóljon születésnapi ajándékként Seres Rezső szerzeménye, aki negyven évvel megelőzve a hippiket, útjára indította a Make love not war (szeretkezz, ne háborúzz – a szerk.) mozgalmat. Hátha még nem késő.

KmV

Szólj hozzá

náci jobbik fasiszta magyar gárda ötéves