Bár eddig azt hittük, hogy az ízlésrendőrség rémálma csupán az ATV, drága jó Bolgár úr és a balliberális média hecckampánya, ma bebizonyosodott számunkra, hogy a rémalom valódi, mint ahogyan a félelem és reszketés is, de nem Las Vegasban, hanem az Elvarázsolt Kastélyban.

Szerkesztőségi zenegépünk Kamondi Vilmos ma reggel Dopeman legutóbbi slágerével indította napot. Nyilván Dopeman iránt érzett szimpátiája miatt, gondolták többen is a szerkesztőségben, esetleg amiatt, hogy még mindig nem heverte ki Galván Lilivel történt szakítását. Ám mint az nem sokkal később kiderült, Kamondinál az verte ki ma reggel a biztosítékot, hogy Galván Lili férjét - aki engem félholtra vert, és aki nyilván ugyanezt teszi Kamondival és Galván Lilivel is, ha a biztonsági őrök le nem állítják -, kiengedték az előzetes letartóztatásból és szabadlábon védekezhet. A bíróság úgy gondolta, hogy nem áll fenn a veszélye újabb erőszakos cselekedetnek, így Galván Lili ma estétől újból élvezheti a békés családi együttlét meghitt, boldog pillanatait.

Alighogy véget ért a bazmegolás, kopogtattak a szerkesztőség ajtaján. Galván Lili hiányában Vajnágh Domokos nyitott ajtót, miközben én a lábamat pihentettem az íróasztalom melletti zsámolyon.

Magas középkorú férfi lépett be az ajtón fekete bőrkabátban, mögötte két egyenruhással. Nem hallottam, miről beszélnek, de mivel Vajnágh egyenesen hozzám vezette a férfit, miközben a két egyenruhás a bejáratnál várakozott, sejtettem, hogy valamilyen hivatalos ügyről lehet szó.

A férfi hátrafésült hullámos barna hajával és szája szegletéig érő bajuszával szakasztott úgy festett, mint Burt Reynolds. Ballonkabátja alól kiviláglott frissen vasalt Szkíta ingje, amellyel természetesen nem szeretnék reklámot csinálni a Turul márkaboltnak, annál is inkább, mert egy kanyi vas szponzorpénzt nem fizetnek nekünk.
- Az úr veled szeretne beszélni – közölte Vajnágh, majd gyorsan visszakucorodott íróasztalához, mielőtt még akaratlanul belefolyna valami hivatalos ügybe.
- Forgolán Péter vagyok – mondtam felemelkedve székemből, megtámaszkodva mankómban. – Miben segíthetek?
- Kerényi Imre hadnagy vagyok, a Magyar Köztársaság Ízlésrendőrségétől – mondta a férfi és megmutatta rendőrigazolványát. – Mielőtt megkérdezné, nem vagyok rokona a híres rendezőnek. Az ízlésrendőrség tagjai híres magyar művészek neveit veszik fel, hogy ezzel is kedvező irányba alakítsák a közízlést.
- Ízlésrendőrség? – kérdeztem vissza megrökönyödve. – Nem is tudtam, hogy van ilyen.
- Hát most már tudja.

- Mi természetesen nem értünk egyet Dopemannel – mondtam, mert biztos voltam benne, hogy az ízlésrendőrség csakis emiatt járhat az Elvarázsolt Kaséltyban. – Nem gondoljuk helyénvalónak a stílusát, ami pedig a magyar himnusz belekeverését illeti …
- Ki nem szarja le Dopemant – mondta a hadnagy. – Minket a maga írásai érdekelnek.
- Az enyémek? – kérdeztem. Teljesen lemerevedtem. Ha nincs a mankóm, menten el is hasalok a padlón.
- Bizony, a magáé – mondta a hadnagy. – Alapos a gyanúnk, hogy Ön és az Elvarázsolt Kastély súlyosan megsérti az egyetemes közízlés paragrafusaiban foglaltakat, amiért kénytelenek vagyunk kicsit körülnézni maguknál.
- Nem bánja, ha idehívom az ügyvédünket, mielőtt bármit is mondanék? – kérdeztem, bár azt még nem tudtam, honnan kerítek hirtelenjében egy ügyvédet. Azt pedig még kevésbé, miből lesz pénzünk kifizetni.
- Magának nem kell semmit mondania – mondta a hadnagy. – Mi most itt szépen felvesszük a tényállást, lefoglaljuk a számítógépeket és már itt sem vagyunk. Utána nyugodtan hívhatja majd az ügyvédjét.
- Lefoglalják a számítógépeinket? – kérdeztem. – Ugyan miért?
- Alapos a gyanúnk, hogy a számítógépeiken további ízléstelenségeket tárolnak, ezért az ízlésrendőrség bűnmegelőző feladatát teljesítve köteles lefoglalni azokat.
- De miféle ízléstelenségről beszél, könyörgöm? – kérdeztem.
- A teljesség igénye nélkül, lássunk csak néhány példát – mondta a hadnagy és belelapozott jegyzetfüzetébe. - Ott volt az az ominózus orális szex jelenet a maga kórházi tudósításában…azt mondja, hogy a címe az volt, hogy „Minden jó, ha jó a vége”.

Kutakodtam emlékeimben, de nem emlékeztem volna, hogy abban bármi is lett volna orális szexszel kapcsolatban. Azután eszembe jutott Galván Lili. Ó, a fene egye meg! Ez a nő csak a bajt hozza ránk.
- De hiszen abban nem is orális szex volt, csupán egy kis kézimunka – mondtam védekezésképpen.
- Egyre megy – mondta a hadnagy. – A keresztényi erkölcs nem tűri egymás nemi szervének fogdosását, kizárólag a misszionárius pózban élt szerelmi életet fogadja el, azt is csak paplan alatt.
- De hiszen paplan alatt történt – mondtam én.
- Az lehet, kérem, de maga kórházi ágyban feküdt, ráadásul magatehetetlenül, ami súlyosbító körülmény, hiszen ez már szexuális zaklatás. Ráadásul maga még azt is megírta, hogy ezt egy háromgyerekes családanya követte el.
- De hát tényleg háromgyerekes családanya!
- Az lehet, kérem, de ízléstelen dolog volt mindezt leírni.
- Ezek szerint nem az a baj, ami történt, csupán az, hogy leírtam?
- Mi az ízlésrendőrség vagyunk, uram – mondta a hadnagy. – Minket nem érdekelnek a tettek és a történések. Minket csakis és kizárólag az érdekel, hogy ez miként jelenik meg, és befolyásolja állampolgáraink ízlésének alakulását. Jelen állás szerint úgy ítéljük meg, hogy amit Ön leírt, az károsan.
- Ez minden? - kérdeztem.
- Távolról sem. A minap Vona Gábort krampusznak nevezte, a hogy is hívják – mondta a hadnagy és újra jegyzeteibe nézett. – Suhancok rovatban.
- Súúúhanterz! Súúúhanterz! - helyesbítettem. - És nem én neveztem úgy, hanem Orbán Viktor. És nem krampusznak, hanem csak kiskrampusznak.
- Annál rosszabb, még kicsinyítő jelzővel is ellátta ezt a tisztes keresztény gondolkodású állampolgárt.
- De hiszen a cikkben Shiffer Andrást is kiskrampuszként említettem.
- Az lehet, de ő miatta nem emeltek feljelentést a Kurucinfo olvasói ön ellen.
- Megáll az eszem, a Kurucinfo olvasói feljelentést tesznek, és maguk azonnal kijönnek ide lefoglalni a számítógépeinket?
- Nézze uram, mi hatóság vagyunk. Hivatalból kell eljárnunk minden feljelentés esetében, amennyiben a gyanú megalapozott. Márpedig az Ön esetében, mint azt a korábbi példák igazolják, a gyanú megalapozott. Megértheti, mindezek után nem kockáztathatjuk, hogy szerkesztőségük társadalmunk bármely tagját további ízléstelenségekkel fertőzze meg.

Nem találtam szavakat. A dühtől nem láttam. Legszívesebben szóltam volna Kamondinak, hogy tolja be újra Dopeman bazmegjét, legalább hadd vidítsa kedvünk, amíg el nem viszik a számítógépeinket. Ám Kamondi inkább Galván Lilinek írt leveleit törölte intenzíven, mielőtt még azt is felhasználná ellenünk az ízlésrendőrség.

Kész szerencse, hogy a szerkesztőségtől kapott iPad-emet otthon hagytam, így gépeink lefoglalása ellenére zavartalanul megírhattam olvasóinknak a razzia hiteles krónikáját. Miközben írtam, azon töprengtem, hogy ezzel a poszttal, s az ízlésrendőrség által kifogásolt írások visszaidézésével természetszerűleg újabb bűncselekményt követek majd el, és afféle körkörös hivatkozásként végtelenítem bűneimet a közízlés elleni vádak tekintetében.

Persze mindez csak az Elvarázsolt Kastélyban történhet meg. Önöknek, kedves olvasóink a való világban semmi, de semmi félnivalójuk nincsen.

FgP