A négyszögletű kerek erdőben, ahol már száz éve tart a hét szűk esztendő és ahonnan képtelenség kiseperni a sötét középkort, az emberek egyetlen szórakozása a vásári bábjátékos rekeszizmokat nem kímélő előadása maradt, akinek személye mindeddig homályba burkolózott.

A király, akit évek óta csak a pénzérméken lehetett látni, mert sosem mutatkozott, és akiről azt rebesgették, hogy meztelen, megelégelte az istenadta nép megannyi bűnös szenvedélyét, és káros hóbortját, ezért úgy döntött, maga jelöli ki számukra az egyedüli üdvözítő utat.

Az internet kábeleket mind egy szálig beolvasztotta, mert elege lett abból, hogy a népek folyton a Facebookon szapulják őt, mémeket osztanak róla és még tüntetéseket is szerveznek ellene. A televíziókat egy kivételével bezárta, azon pedig reggeltől estig Vágási Feri (magyar hangja Nemcsák Károly - a szerk.) Wass Albert verseket szavalt. A szórakozóhelyeket, hogy elrettentse onnan a léha, közveszélyes munkakerülő, liberálbolsevik értelmiségieket, no meg a panelprolikat, egytől egyig imahellyé alakította, ahol az egyetlen még működő rádióállomásból, megállás nélkül Mária könyörgéseket játszottak. A hipermarketeket és plázákat is bezárta volna (de legalábbis törvényeket hozatott az ellehetetlenítésükre - a szerk.), de mivel a 99%-os jövedelemadó bevezetése után az embereknek amúgy sem maradt egy fikarcnyi vasa sem, azok bezártak maguktól.

-        Húzzatok az anyátokba! Rohadt talpnyalók! Árulók! Bértollnokok! – üvöltözték az emberek köröttünk, amint próbáltunk elvegyülni a vásári forgatagban. Minket persze nem zavart, elvégre páncélos lovagok védőzárában sétálgathattunk.

A sportos életmódra való nevelés jegyében a király megparancsolta, hogy minden falu építsen magának egy legalább tízezer fő befogadására alkalmas stadiont, és testedzés gyanánt szombat délutánonként mindenki számára kötelezővé tette a futballmeccsek látogatását, kivéve azokat, akik a tüzet őrzik.

Hogy elejét vegye a zúgolódásnak és a feszültség felgyülemlésének, amelyet a futball stadionokban engedélyezett szotyi köpködés sem tudott kellőképpen enyhíteni, kénytelen volt még egy szelepet megnyitni, ahol az emberek kiengedhették magukból a gőzt. Ezért az Elvarázsolt Kastély udvarán a vasárnapi mise után kirakodóvásárt rendezett. A vásárban mindenki szabadon elkölthette eltitkolt jövedelmét és szidhatta a rendszert kényére kedvére, kivéve természetesen a király személyét és a személye körüli minisztereket. A király beépített emberei eközben gondosan feljegyeztek mindent, és ha valaki túlságosan belefeledkezett volna a hangulatkeltésbe, ne adj isten a vásáron kívül is folytatta volna azt, azonnal fejére olvasták bűneit, majd a fővesztés terhét meglebegtetve előtte, rövid úton csírájában fojtották el a kibontakozni látszó lázadásra buzdítani képes magatartást. Ez a roppant primitív módszer, bármily hihetetlen, de évszázadok múltán is hibátlanul működött.

-        Nem szégyellitek magatokat? Van pofátok idetolni a képeteket? – zúgta a tömeg.

Az ilyenkor szokásos cirkuszi attrakciók, mint a bűvészek, zsonglőrök és állatidomárok már nem igazán érdekelték az embereket. A megélhetésük miatt épp eleget bűvészkedtek ők nap, mint nap. A politikusok unalomig zsonglőrködtek már nekik a folyton növekvő jólétüket bizonygató számokkal. Eközben tudták jól, hogy valójában egy hitvány állatidomár szám részesei valamennyien, amiben ők valahányszor táncra perdülnek, ha elhúzzák előttük a mézesmadzagot.

Nem csoda, hogy a legnagyobb népszerűségnek a vásári bábjátékos számított, akinek repertoárja kimeríthetetlen volt, hétről hétre képes volt valami új, szórakoztató produkcióval előállni, és még a kilátástalanságba végképp belefásultak arcára is képes volt mosolyt varázsolni.

A négyszögletű kerek erdő népe évek óta hiába próbálta megtudni, ki rejlik a paraván mögött, akinek a Heti Hetes kihalása után életük már-már egyetlen örömforrását köszönhették. Hiába tüntette ki a király minden évben valamilyen rangos díjjal (Kossuth díj, Köztársasági Érdemrend, Aranylabda), a nagyérdemű előtt sosem lepleződött le, ki ez a hatalmas művész.

Mi, a sajtószabadság utolsó képviselői, akik ugyan internet híján csak magunknak írogatunk, az előadás szünetében, a biztonsági őröket kijátszva a paraván mögé lopóztunk, hogy fényt derítsünk végre a bábjátékos kilétére.

-        Miniszterelnök úr! – kiáltottunk fel fotós kollégámmal együtt, miután besurrantunk a nyitva felejtett ajtón. – Ön az?

-        Súúúhanter urak! – üdvözölt minket Orbán Viktor, miután épp kilépett magasító cipőjéből. Mivel anyaszült meztelen volt, gyorsan magára kapott egy köntöst. – Ezer éve nem láttam magukat! Hogy sikerült bejutniuk?

-        Igazán semmiség volt – mondtam. - A kontraszelektált és közmunkában foglalkoztatott biztonsági őröknek elég volt csak annyit mondani, hogy „ott a mókus”, az ajtó pedig szerencsénkre nyitva volt.

-        Na, majd szólok a Pintér Sanyinak, nézzen utána ennek a dolognak. De ha már itt vannak, kérdezzenek nyugodtan, úgysem fogja olvasni magukat a kutya sem – nyugtatott meg minket a miniszterelnök úr a szája szegletében azzal a félreismerhetetlen vigyorral.

-        Hogy jutott eszébe, hogy Harrach Péterre és Szijjártó Péterre bízza a Spejbl és Hurvinyek címszerepeit?

-        Harrach Petinél tökéletesebb választás nem is lehetne Spejbl bácsira. Olyan rezzenéstelen arccal tudja azt a sok sületlenséget beszélni, mintha fából faragták volna. Kemény fából! Szijjártó Peti már nehezebb ügy volt. Tudják ő eredetileg kasztingolt egy ilyen amerikai szcifi sorozatba, valami csúcsfejek, vagy micsoda volt a címe, de végül nem kapta meg a szerepet. Állítólag a maszkmester fúrta meg a dolgot a szakszervezetis biztatására, mert Petinek annyira tökéletes volt az ábrázatja a földönkívülihez, hogy attól félt, neki nem lesz munkája. Ezért aztán Peti nem annyira szíveli az amerikaiakat mostanság.

-        Azt tapasztaltuk - mondtam, az elmúlt hetekre gondolva. - Ha már az amerikaiaknál tartunk, jól láttuk, hogy Vitéz László szerepében Kövér László éppen Andrew Goodfriendet, mint patás ördögöt csépelte palacsintasütővel?

-        Igen – nevette el magát a bábszínészek legnagyobbika. – Ugyebár én köztudottan nagyon szeretem az amerikaikat, a Coca-Cola gyárba is elmentem palackozó nézőbe, de azért ezt a Goodfriend gyereket, aki fél perc alatt hülyét csinált Vida Ildikóból meg az egész magyar közigazgatásból, valakinek már csak el kellett agyabugyálni, ahogy azt nálunk faluhelyen mondani szokás.

-        Amit nem teljesen értettünk, hogy Varga Mihály miért csak Mazsola szerepét kapta?

-        Nézzenek csak rá, mit szerencsétlenkedett itt össze-vissza ezzel az internetadóval! A mindentudó Manócska szerepét mégsem oszthattam rá. Egyébként is, azt már jóval régebben Matolcsy Gyurinak ígértem .

-        Simicska Lajos viszont, ahogy láttuk, eléggé feszengett Tádé szerepében.

-        Hát persze, a mi Lajosunk mostanában folyton feszeng, nem fér a bőrébe, de megígértem neki, hogy ha jól viselkedik, a Süsü a sárkányban megint ő játszhatja majd a sárkányfűárust, aki hatalmas EU támogatásokat zsebelhet be bio-sárkányfű gazdaság létesítésére.

-        Apropó Süsü. Igaz, hogy Lázár János alakítja majd a velejéig romlott és korrupt kancellárt, Rogán Antal pedig a jó királyfit?

-        Hová nem gondolnak, Súúúhanter urak! A jó királyfit csakis én alakíthatom. Anti a Süni és barátaiban fogja Borzasként a bankárok tökét szorongatni.

-        Ezek szerint Ön is színre lép majd valamikor?

-        Ugyan már, Súúúhanter urak, nézzenek egy kicsit lejjebb! Nem látják, hogy én is csak egy báb vagyok? Csak az baj, hogy bennem egyszerre három kéz is nyúlkál. Nem elég a Putyiné, de az Obamáé mellé most már Merkel asszonyé is befurakodott!

-        Te jó ég! Miniszterelnök úr! – fakadtunk ki fotós kollégámmal egyszerre, amint megláttuk, az alattunk tátongó mélyből felnyúló kezeket. - Eszerint végképp elveszítettük a függetlenségünket? Ezért vívtuk ennyi éven keresztül azt az elszánt szabadságharcot?

-        Hát nem megmondtam maguknak már annyiszor, hogy ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok?!

-        De, de megmondta, megmondta, de hát mi, meg a nép azt hittük, hogy Ön, meg csak a FIDESZ ...

-        És csak higgyék is tovább, az idők végezetéig! Szerencsére se égen se földön nem termett még ember, aki be tudna állni a helyemre, és aki ilyen remek show-t tudna összedobni ilyen silány módon összefércelt bábokból.

-        De ha most az emberek megtudják…- mondtam, ám abban a pillanatban a végbelem tájékán éles szúrást, majd egyre feszítőbb fájdalmat éreztem.

A következő pillanatban már fent voltam a színen és a századvéges G. Fodor Gáborként ontottam magamból a kormányt dícsérő ömlengéseket. A közönség pedig harsányan röhögött minden szavamon, némelyek pedig a tréfa fokozásaként paradicsommal és tojással dobáltak meg. Legszívesebben elüvöltöttem volna magam, hogy „ne röhögjetek, hanem döntsétek fel végre ezt a rohadt paravánt és vegyétek kezetekbe TI a bábokat”, de csak mormoltam tovább a számba adott szöveget.

Az emberek pedig jót szórakoztak, rágták az ingyen osztogatott száraz perecet, itták hozzá a tablettás forralt bort, és eszük ágában sem volt megfosztani magukat az élménytől holmi lázongással. Leszámítva azt a néhány izgága alakot, akik az udvar szegletében csoportosultak és arra vártak, hogy jöjjön végre valaki, aki utat tör előttük a paraván felé, akit egyként követhetnek.

De Godot-ra ma is hiába vártak, így miután véget ért a vásári bábjátékos produkciója, szépen hazamentek és ment minden tovább, amíg meg nem haltak.

FgP