Mi másra vágynánk, mint szakképzett és tapintatos eladóra, aki minden helyzetben feltalálja magát. Még a legképtelenebben is.

Az eladó a csavaroknál pakolt. A barkácsáruház polcai bámészkodó óriásokként tornyosultak fölé, s unottan figyelték mozdulatait. A jobb oldalán heverő kartondobozokból kisebb-nagyobb műanyag tokokat és tasakokat vett elő, bennük különböző méretű csavarokkal és anyákkal. A tokokat és tasakokat a polcból kiálló fémtüskékre akasztgatta. Nem siette el a pakolást, hosszú még a nap, gondolta, de kezével folyamatosan matatott. A tokokat és tasakokat gondosan beigazgatta, és ha észrevett egyet, ami nem a helyén lógott, azt áthelyezte a megfelelő akasztóra. Arra azonban kényesen ügyelt, hogy néhány tüske mindenképp üresen maradjon. Leginkább arra az esetre, ha valamelyik részlegvezető el akarná rángatni.

Pakolás közben időről-időre körbenézett, nem téblábol-e a sorában tanácstalan vevő, aki segítségre szorul. Munkaköréhez tartozott, hogy ha részlegén tanácstalan vevőt pillant meg, vagy a vevő kérdéssel fordul hozzá, segítséget nyújtson  neki. Más eladókkal ellentétben, akik inkább elbújtak a raktárban, ha vevőt láttak, mintsem önként keresnék a vevőkezelés lehetőséget, ő kifejezetten szeretett a vevőkkel foglalkozni. Úgy érezte, ilyenkor bontakoztathatja ki maradéktalanul a tréningeken elsajátítottakat. Legalábbis, ha csavarokról, kötelekről és egyéb rögzítő elemekről volt szó. Mióta itt dolgozik, autodidakta módon ugyan összeszedett némi ismeretet a rögzítéshez kapcsolódó szerszámokról is, de ha a vevő szerszámokra volt kíváncsi, akkor – a szabályoknak szigorúan megfelelve – inkább a szerszám részleghez kalauzolta, ahol hozzá hasonlóan, magas szinten képzett kolléga várta.

Ma délelőtt azonban még egyetlen vevő nem sok, annyi sem sétált be a sorába. Jobb híján pakolt hát tovább és rendezte a polcokat, bízva benne, előbb-utóbb majd csak arra jár valaki, aki előtt megvillogtathatja páratlan szaktudását.

Minden igyekezete ellenére jóval az ebédidő előtt sikerült befejeznie a csavarok kirakodását, és már épp kezdte összeszedni üres kartondobozait, amikor a szeme sarkából, a polcsor átellenes végében, a köteleknél meglátott egy középkorú férfit, aki kosárral a kezében a hajóköteleket nézegette.

Sötétszürke öltöny feszült rajta. Rövid, fazonra nyírt haja, szemüvegkerete és fényesre vaxolt cipője sejtetni engedte, hogy miként azt a tréningen mondták „igényes” vevő lehet, akire különösen komoly figyelmet kell fordítani. A raktár ugyan, ahová az eladó tartott, épp az ellenkező irányban volt, mégis úgy döntött, inkább kerül egyet a dobozokkal, hátha …

Közelebb érve fürkészni kezdte, vajon a vevő tanácstalanul keresgél-e, vagy tudja, mit akar. Elég határozottnak tűnik, állapította meg, ezért aztán elbizonytalanodott, hogy egyáltalán megszólítsa-e.

– Elnézést – fordult hozzá a férfi, amikor észrevette.

– Igen? – kérdezte az eladó széles mosollyal arcán. – Miben segíthetek?

– Kötelet keresek – mondta a férfi.

– Milyet? – kérdezte az eladó. Zavartnak és kapkodónak érezte saját kérdését. Amint kimondta, rögtön érezte, hogy ennél konkrétabb kérdésre lett volna szükség, mert így túl tág teret ad a vevőnek. Ahogyan azt a tréningen is elmondták, ha nem fókuszálja eléggé a vevő gondolatait, azzal jelentősen elnyújtja majd a vevőre szánt időt, ami lényegesen rontja a hatékonysági mutatókat. Mindegy, most úgy sincs másik vevő, nyugtatta meg magát aztán. Annak érdekében, hogy a következő kérdésre már jobban koncentrálhasson, lerakta a kezében szorongatott dobozokat a földre.

– Erőset – mondta a férfi.

Az eladó már majdnem meg is kérdezte, hogy milyen erőset, de szerencsére, most uralkodott magán és nem hamarkodta el.

– Körülbelül mekkora terhelést kellene kibírnia a kötélnek? – kérdezte, és közben titokban meglapogatta saját vállát, amiért ilyen nagyszerűen megfogalmazta a kérdést.

– Hát, úgy, mhm, nyolcvan kilót – mondta a férfi.

– Nyolcvanat? – kérdezett vissza az eladó, mert némi hezitálást érzett kihallani a ballonkabátos férfi hangján.

– Mhm, lehet, hogy inkább kilencvenet kéne – mondta a férfi és tekintete enyhén kidomborodó pocakjára irányult.

– Ez a hajókötél itt – mondta az eladó és rámutatott egy ujjnyi vastagságú fehér, piros mintázatú kötélre. – Százhúsz kilogrammos terhelésre van kalibrálva. Poliészter, körszövött, nagy szakítószilárdságú. Én ezt ajánlom.

– Ezt? – kérdezett vissza a férfi és megfogta kötelet. Szája szegletében apró fintor jelent meg.

– Másra gondolt? – kérdezte az eladó, megpróbálva csírájában elfojtani a kialakuló vevői elégedetlenséget, melyre a tréningen külön felhívták a figyelmét.

– Azt hiszem, ez nagyon vág, én valami vastagabbra gondoltam.

– Természetesen vannak vastagabb köteleink is, itt lejjebb – mondta az eladó, és végigmutatatott az egy sorral lejjebb található vastagabb kötelekre, illetve a legalsó polcon található kolbász vastagságúakra. – De azokat jóval nagyobb terheléshez ajánljuk.

A férfi lehajolt és megfogdosta a köteleket. A legvastagabbat nézve megint elfintorodott, most még talán jobban, mint az előbb, mire az eladó már kezdte formálni magában a következő kisegítő kérdést, de közben a férfi talált egy közepes vastagságú kötelet, amelyre elégedetten bólintott.

– Azt hiszem, ez itt tökéletes lesz – mondta.

– Mennyit adhatok belőle? – kérdezte az eladó.

– Várjunk csak, ezt végig kell gondolnom – mondta a férfi, és láthatóan komoly fejszámolásba kezdett.

Az eladó várt egy keveset, majd megszólalt.

– Nem akarok indiszkrét lenni, de ha megmondaná, mihez szeretné felhasználni ezt a kötelet, talán tudnék Önnek segíteni. Fel akar vele emelni valamit, vagy rögzíteni szeretne vele?

– Tulajdonképpen mindkettőt – mondta a férfi. – Fel szeretném akasztani magam.

– Értem – mondta az eladó. Bár szokatlan volt a kérés, de mint tapasztalt és felkészült eladó, megpróbálta a vevő helyzetébe képzelni magát, s a problémát érzelemmentesen kezelve csak a megoldásra koncentrálni.

Közben azon is zakatoltak gondolatai, hogyan segítheti elő a cross-sellinget és az upsellinget, ennél a vevőnél valószínűleg az utolsó lehetőséget ragadhatja meg erre.

– Tudja már esetleg, hová szeretné magát felakasztani?

– A lakásomon gondoltam. Ilyen célra mégiscsak az a legmegfelelőbb hely, nemde?

– Persze, persze – mondta helyeselve az eladó. – Kinézte már a pontos helyet is?

– Arra gondoltam, hogy függönykarnison átfűzöm a kötelet …– kezdte a férfi, de az eladó a fejét rázta.

– Azt nem javasolnám Önnek – vágott közbe az eladó.

A szíve a torkában lüktetett. Érezte, hogy eljött szakmai pályafutásának eddigi legnagyobb kihívása. Bárcsak a biztonsági kamerák a hangot is továbbítanának, és a vezetőség láthatná, miként kezeli ezt a vevőt. Talán még követendő példaként is bemutatnák valamelyik elkövetkezendő tréningen.

– Nem elég biztonságos – folytatta. – Nem tudni, hogy kibírja-e a terhelést. Ha pedig magára szakad, még komoly sérülést okozhat, és még felakasztania sem sikerül magát.

– A plafon jobb lenne, mint gondol? – kérdezte a férfi.

– Feltétlenül, persze, csak ha nem állmennyezetről van szó.

– Nem, nem állmennyezet. Vasbeton.

– Az remek. – bólogatott helyeslőn az eladó. Közben büszkeség töltötte el, amiért ilyen flottul haladnak, és már dörzsölte is a kezét, mi mindent ajánlhat majd a művelethez.

– Meg tudja mondani, mekkora a belmagasság?

– Úgy három méter lehet. Lehet, hogy egy kicsit magasabb. Az biztos, hogy tavaly még elfért ott egy háromméteres karácsonyfa.

– Akkor, ahogy a maga méreteit nézem, szerintem négy méter kötél elegendő lesz. Ebbe már beleszámoltam a csomókat és a hurkokat. De ha kicsit lelógna belőle, és nem találja elég esztétikusnak, a felesleget le is vághatja. A nálunk vásárolt szigetelőszalaggal leragasztva megakadályozhatja, hogy később elbomoljon az anyag.

– Remek.

– Most már csak a rögzítést kell megfelelően megoldania.

– A rögzítést?

– Hát valahonnan le kell lógnia annak a kötélnek, mégpedig nem is akárhogyan, ha fel akarja rá akasztani magát – mondta az eladó, és a feszültséget oldandó, visszafogottan bár, de felnevetett.

– Nem bizony – nevetett vele a vevő.

– Természetesen, nálunk mindent beszerezhet, amire csak szüksége lehet. Szívesen segítek is magának, ha nem veszi tolakodásnak.

– Egyáltalán nem, sőt, hálás vagyok érte. Tudja, nem igazán vagyok járatos az ilyesmiben.

– Először is szüksége lesz egy falra szerelhető kampóra, amin majd átvezeti a kötelet – mondta az eladó, és elindult visszafelé, ahol az imént pakolt. – Jöjjön velem!

– Jó masszívat választunk – mondta az eladó, miközben a ballonkabátos férfival odasétáltak az akasztókhoz. Az eladó végignézett a polcon, majd leemelt egy nagyobb kampót, melynek vége csavarmenetben végződött. – Mondjuk, ez a tizenhatos csavar már megteszi. Adok hozzá megfelelő tiplit is.

Az eladó odébb lépett és egy dobozból szürke tiplit vett elő, majd átnyújtotta a férfinak.

– Nagyon rendes – mondta a férfi és a kosarába tette a kampót is, a tiplit is. – Ha jól látom, ehhez viszont fúrni is kellene, ugye?

– Mindenképpen – mondta az eladó. Majd látva, hogy ez nem nyerte meg túlságosan a vevő tetszését, gyorsan hozzátette: – Ez gondot jelentene Önnek?

– Nem, dehogy. Csak tudja, nincsen fúróm.

– Ó, az nem probléma, áruházunkban rengeteg féle-fajta fúró közül választhat, amellyel szinte gyerekjáték a fúrás. Kollégáim készséggel segítenek majd Önnek a szerszám osztályon. Ha elfogad tőlem egy tanácsot, pneumatikus ütve fúrót kérjen, azzal a legkeményebb betonfalat is fél perc alatt átfúrja.

– Mhm – bólintott a férfi, ám mintha kicsit csalódott lett volna. – Az az igazság, nem számoltam vele, hogy fúrót is kell vásárolnom. Ez kicsit túlmutat az eredetileg tervezett költségvetésen.

– Ha nem szeretne fúrót vásárolni, amit tulajdonképpen megértek, hiszen csak egyetlen lyukról lenne szó, áruházunkban bérelhet is. Igaz le kell tennie húszezer forint kauciót, de maga a kölcsönzési díj két-három ezer forint lehet egy napra.

– Ez már jobban hangzik – mondta a férfi. Majd megint töprengeni kezdett.

– Egyetlen baj csupán, hogy nem fogom tudni visszahozni.

Az eladó először kicsit értetlenül nézett, de aztán rávágta:

– Persze, persze, érthető. Nem tudna esetleg megkérni valakit?

– Sajnos nem igazán – mondta már-már szégyenkezve a ballonkabátos. – Nincs már senkim, akit megkérhetnék erre.

– Sebaj, ne is törődjön vele. Végül is, mi másért találták volna ki a kauciót, ha nem erre a célra. Béreljen csak nyugodtan fúrógépet, az áruház vezetése pedig majd megoldja, ha nem hozza vissza.

– Nem is tudom, hogy köszönjem meg. Maga nagyon rendes.

– Ez a dolgom – mondta az eladó, s ha tehette volna, még el is pirul zavarában, hogy áldozatkészségét és szerénységét ily módon is jelezze. Látta, hogy a férfi indulni készül. – Várjon még egy pillanatra, létrája van!

– Létrám? – kérdezte a ballonkabátos férfi megtorpanva.

– Igen, létra – mondta az eladó. – Miről akarja befúrni a lyukat a három méter magas plafonba? Gondolom, nem az asztalról, vagy a széken állva tervezte végrehajtani ezt a komoly összpontosítást igénylő műveletet.

– Őszintén szólva, nem is gondoltam rá– mondta a ballonkabátos férfi.

– Semmi baj, még időben vagyunk. Szóval van létrája?

– Sajnos nincs. A helyzet az, hogy nem szoktam barkácsolni.

– Valamikor mindent el kell kezdeni – mondta az eladó, miközben többször is megdicsérte magát a létra ötlete miatt. – Tudok ajánlani Önnek egy remek darabot. Itt van a mellettünk lévő soron, és most akciós, fél áron megveheti. Összehajtható, összecsúsztatható, így kis helyen elfér, még egy kisebb autó csomagtartójában is, de akár három méter magasra kinyithatja.

– Nagyszerű – mondta a férfi, de hangja mellőzött minden lelkesedést. Tekintete az eladó beszéde közben komorrá változott.

– Ráadásul, a fúrógéppel ellentétben, ezt nem csak a fúráshoz tudja majd használni – folytatta az eladó, majd rövid szünetet tartott.

Nem a vevő hangulatának változása miatt állt meg beszédében. Inkább hatásszünetnek szánta, mielőtt előhozakodik hirtelen kipattant ötletével. Ha eddig nem sikerült volna, biztatta magát, ezzel garantáltan meggyőzi vevőjét a létravásárlásról.

– Hanem? – kérdezte a férfi elcsukló hangon. Nem is figyelt már az eladóra, gondolatai valahol egész máshol kalandoztak.

– Hát az akasztáshoz! – mondta az eladó öntelt mosollyal az arcán, kezével akasztást utánzó mozdulatokat tett. – Valahonnan el kell löknie magát.

– Valóban – mondta a férfi a távolba révedt tekintettel. – El kell.

– No, látja, erre a célra is tökéletes lesz ez a létra. Felmászik rá, bedugja fejét a hurokba, vesz egy mély levegőt, lök egyet a létrán oldalirányba, nagyon fontos, hogy oldalirányba lökje, mert a létrát az ISO sztenderdek szerinti biztonsági rögzítésének köszönhetően, előre-hátra mozgással nem fogja tudni feldönteni, és már fel is akasztotta magát.

A ballonkabátos hallgatott. Nem szólt, csak nézett maga elé némán, leszegett fejjel. Az eladó is hallgatott. Bár úgy gondolta, igazán minden tőle telhetőt megtett a vevő érdekében, mégis furcsa hiányérzete támadt. Jó lett volna valami frappánsat mondania még, de nehezére esett megszólalnia az előbbi, tökéletesen felépített monológja után.

A csendet a ballonkabátos férfi törte meg. Mint aki előtt csettintettek egyet, tekintete visszatért a távolból, majd az eladó felé fordult és egyenesen a szemébe nézett.

– Nagyon köszönöm a segítségét! – mondta. – Isten áldja!

- Magát is – mondta az eladó és tekintetével végigkövette a ballonkabátos férfit, amint végigbaktat a polcok között, majd a sor végén balra fordul és eltűnik a szeme elől.

Miközben a távolodó alakot nézte, elmerengett. Talán meg kellett volna kérdeznie, miért akarja felakasztani magát. Esetleg megpróbálhatta volna finoman lebeszélni róla. Tépelődésének azzal vetett véget, hogy efféle kérdésekkel egyértelműen túllépte volna eladói feladatkörét. Ha valaki észreveszi, még rásüthetik, hogy bizalmaskodik a vevőkkel. Azzal visszasétált üres kartondobozaihoz, egyet-egyet a hóna alá kapott, a másik kettőt meg a kezébe vette és folytatta útját a raktár felé.

„Bassza meg!” – dörrent fel hangosan a raktárhoz érve. A kedvező kamatozású áruvásárlási hitelt fel sem ajánlotta, bosszankodott. Pedig akkor még a fúró vásárlásra is könnyedén rábeszélhette volna.

 Vajnágh Domokos (dVn)