Hogyan lehet egy ingatlanügynökből páneurópai diktátor háború és erőszak nélkül? Hogyan lehet valaki tömeggyilkos és népsanyargató úgy, hogy közben milliók rajonganak érte? Az Alternatív Valótlanságok legújabb epizódjából kiderül. 

„A nullhipotézis statisztikai fogalom. Egy populációra vagy annak valamely paraméterére vonatkozó feltételezés matematikai megfogalmazása. Feltételezi, hogy nem áll fenn összefüggés két vizsgált változó, vagy a megfigyelt és elvárt (elméleti) gyakoriság között. A nullhipotézist mindaddig elfogadottnak tekintjük, amíg az ellenkezőjét nem tudjuk alátámasztani.”

Ha valaki, hát Florantin Barbalescu tényleg nem árult zsákbamacskát. Szóról szóra azt tette, amit Európa szerte máglyára vetett könyvében évtizedekkel ezelőtt leírt. Ez alól a halála sem volt kivétel: több millió férfihoz hasonlóan, őt is a saját felesége mérgezte meg a BonaVie nevű fűszerkeverékkel.

Barbalescu, román nevével ellentétben ízig-vérig franciának tartotta magát, és kategorikusan visszautasította, ha lerománozták. Apai nagyszülei ugyan a Causescu diktatúra elől menekültek Párizsba, ő azonban már francia szülők gyermeke volt és semmilyen sorsközösséget nem vállalt Romániával vagy a román néppel. Igaz, a politikai korrektség jegyében mindig hozzátette, semmi baja nincs a románokkal, ahogy egyetlen más nemzettel sem. Mindenkit a barátjának tart, aki nem akar ártani neki vagy francia honfitársainak.

Arról ma is megoszlanak a vélemények, hogyan lett a mindig visszahúzódó és szűkszavú Barbalescuból háború és erőszak nélkül Európa népvezére, és miért siratják ma is milliók, noha többmillió emberélet szárad lelkén. Az önmagát csak Le Saveur-nek (sic!), azaz "A megmentő"-nek nevező páneurópai uralkodóról, aki halála előtt nem sokkal királlyá is koronázta magát, egyetemista korában olyannyira nem vettek tudomást, hogy egyetlen iskolatársa sem akadt, aki valamilyen emléket tudott volna felidézni vele kapcsolatban. Senki sem emlékezett rá, hogy megjelent volna bármelyik buliban, vagy bárkivel több szót váltott volna annál, hogy hogy vagy.

Barbalescunak a hatalomra jutáshoz nem csak erőszakra nem volt szüksége, de nem vásárolt fel médiacégeket és újságírókat se kötelezett rá soha, hogy tetteit dicsőítse, vagy azok helyességéről győzködje a polgárokat. Ahogyan könyvében is leírta, „a józan észnek és az igazságnak nincs szüksége fegyverekre, ahogyan arra sem, hogy bértollnokok vagy a hatalom seggébe csatlakozott szócsövek visszhangozzák szavait”. Mint megannyi, a könyvében szereplő bölcseletet, ezt is azzal a szófordulattal pecsételte meg, hogy „aki ennek ellenkezőjét állítja, az hazudik”.

-          Szerintem nagyon okos ember volt – mondta a fodrász, miközben rutinos mozdulatokkal tincsről tincsre kente fel a vörös színű hajfestéket az előtte ülő, negyven év körüli molett nőnek.

-          És egy utolsó szemét gazember – mondta a nő.

-          Miért lett volna az? Mindenki csak jól járt vele.

-          Miről beszél Pierre? – kérdezte a nő. – Maga delíriumban élte le az elmúlt évtizedet? Az emberek éhbéren tengették napjaikat, milliók haltak meg miatta, miközben a családja, meg a haverjai mindent megkaparintottak maguknak.

-          Ugyan már, ne kezdje maga is ezt a demagóg szöveget. Mindenkinek pont annyi jutott, amennyire szüksége volt. Végre senki se verte el hülyeségekre a pénzt, nem pazaroltak, nem szemeteltek, nem dobták ki a kaját kilószámra, és senki sem utazott a Bahamákra egy szelfi kedvéért. Korábban az összes zöld, meg kommunista erről papolt, amikor meg valaki valóra váltja, nekiállnak hőzöngeni.

-          És még én vagyok a demagóg, drága Pierre! – mondta a nő legyintve, majd inkább elővette mobiltelefonját és az üzeneteit kezdte böngészni, jelezve, hogy nem kívánja tovább folytatni a vitát.

Barbalescut eleinte egyszerű politikai szélhámosnak tartották, később a Times és a Forbes egyaránt a XXI. század géniuszának kiáltotta ki, manapság pedig, híveit leszámítva, sokan a történelem legalávalóbb tömeggyilkosaként tekintenek rá, miként azt szintén megjósolta könyvében. A „Nullhiptozés, avagy akinek semmije sincs, annak mindene van” című könyv első ránézésre egyike volt a sok száz önfejlesztő könyvnek, ami azt ígéri, elolvasása után bárkiből milliomos és boldog ember lehet. Borítóján Barbalescu virít fekete öltönyben, nyakkendőben, jobb keze hüvelyk- és mutatóujjával nullát formálva az olvasó felé. Az előszava azonban ennél is tovább ment, amikor azzal indít, hogy „a világ legelvetemültebb szélhámosának könyvét tartod kezedben”. „Elhitetem veled, bármily keveset értél el életedben, bármily keveset is érsz mások szemében, ott rejlik benned a képesség, hogy mindened meglegyen, amire csak vágysz. Aki ennek ellenkezőjét állítja, az hazudik.” – folytatja aztán.

A könyvet első körben csupán száz példányban adták ki, de anélkül porosodott a könyvesboltok polcain, hogy akár egyet is eladtak volna belőle. Az e-könyv változatot is egyedül Barbalescu töltötte le néhányszor az Amazonról álnéven, csak hogy hozzáírhasson néhány becsmérlő, gyalázkodó véleményt, amelyre később, mint az elnyomás féktelen verbálkommandójára hivatkozhatott. Miután rossz tanulmányi eredményei miatt megvonták tőle ösztöndíját, ingatlanügynökként próbált megélni. Itt figyelt fel saját ellenállhatatlan meggyőző képességére. Képes volt a piaci ár kétszereséért is eladni egy dohos külvárosi lakást azzal, hogy a vevők minden reggel madárcsicsergésre ébredhetnek, mert a hálószoba ablaka történetesen a közeli, zsebkendőnyi parkra nézett. De nem okozott gondot számára jelentős felárral eladni egy roskatag vidéki családi házat az építész vevők hiúságára apellálva, amikor azt ígérte, az ingatlan olyan építészeti kihívásokat tartogat, amiért felújítás után garantáltan Francia ország elsőszámú ingatlan magazinjának, a Propriété Le Figaro címlapjára kerülnek.

A könyv ötlete akkor fogant meg benne, amikor meglátta, hogy a népszerű francia könyvkiadó, a Jamais Rien (Soha semmi - a szerk.) bárkinek ingyen kiadja könyvét 100 példányban és e-könyv formájában. A kiadó mindössze annyi feltételt támasztott, hogy a mű nem tartalmazhat uszító gondolatokat és durva helyesírási hibákat. A szerzőnek ezen túlmenően vállalnia kellett, hogy saját költségén visszavásárol minden olyan kötetet, amelyet egy év után sem sikerül eladni, a kiadó pedig lemond a további kiadás minden jogáról. Ha azonban egy éven belül mind a 100 kötet elkel, a kiadó örökös és kizárólagos jogot nyer a szóban forgó mű, és a szerző valamennyi, az elkövetkező 5 évben megjelenő művének kiadására. Barbalescu a hirdetés megjelenése után néhány héttel el is küldte kéziratát, és egy apró, ámde annál gálánsabbnak ígérkező záradékot igyekezett kialkudni. Ebben kikötötte, hogy az el nem adott példányokat a jelenlétében kell megsemmisíteni, az elektronikus változatot pedig minden létező szerverről törölni kell. A kiadó jogásza semmi kivetnivalót nem látott a kérésben, még viccelődött is rajta, hogy ha ezen múlik, ő a személyesen gyújtja fel a könyveket a Montmartre közepén.

Az áttöréshez, ahogyan azt könyvében is írja, a kisujját se kellett mozdítania, megtette azt a szabadpiac és a kiadó kapzsisága. A kiadó a szerződésnek megfelelően, a kiadás után egy évvel bezúzatta az összes példányt és elérhetetlenné tette a könyv letölthető változatát is. Barbalescunak elegendő volt közösségi oldalain közzétenni a bezúzásról készült videót azzal, hogy „így jár mindenki, aki segíteni szeretne az igaz embereken és gátat akar szabni a globális neoliberális nagytőke világhatalmának”. A videóban drámai képsorok közelítettek a Barbalescu képével illusztrált borítóra, a beúszó feliraton pedig mi más lebeghetett volna, minthogy "aki ennek ellenkezőjét állítja, az hazudik".

A videót néhány nap leforgása alatt milliók osztották meg, Barbalescu követőinek tábora egyre duzzadt, az emberek pedig ellepték a könyvesboltokat és az összes létező helyet, ahonnan a Nullhipotézist le lehetett volna tölteni. A Jamais Rien azonnal előrendelési akciót hirdetett, a jól bevált recept szerint háromszorosára árazott könyvet féláron vehette meg mindenki, aki előre kifizette a vételárat. Erre azonban nem csak a sikert szimatoló üzleti érzéke késztette, hanem a szerződésben kikötött és annak idején nevetségesnek tartott záradék is. Mondanunk se kell, a záradék szóról szóra szerepelt Barbalescu könyvében, miként az is, miért fog ő pont ebből busásan meggazdagodni. Igaz, sok más állításával egyetemben ezt se vette komolyan senki sem.

A vírusvideó terjedése láttán persze azonnal megértették, mire szolgált a záradék és már egyáltalán nem találták viccesnek. Barbalescu a kizárólagos jogokért 1 millió eurót kért és minden eladott példány után a bevétel 10%-ára is igényt tartott. Bár a néhány héten belül összegyűlt előrendelések alapján gyerekjátéknak tűnt kifizetni az egymilliós összeget, a kiadó nem érte be ennyivel, ezért a siker fokozása érdekében elhintette néhány ellenzéki hírforrásnál, hogy a Nullhipotézist kifejezetten politikai megrendelésre kellett megsemmisíteniük, és az újbóli kiadás kapcsán is számos fenyegetést kaptak már. Barbalescu csakhamar Franciaország legnépszerűbb emberei között találta magát, sorban álltak nála az újságírók és az összes tévéshowba vendégként invitálták, ő azonban sorra visszautasította a felkéréseket. Rajongóinak azt üzente, esze ágában sincs olyan műsorokban megjelenni, amelyekben a kormány és az őt kiszolgáló lakájmédia szeretné lejáratni, csak azért, mert segíteni akar az igaz embereken. Egyúttal jelezte, hogy a hatalomnak kiszolgáltatott és évszázadok óta sanyargatott igaz emberek védelmében, indulni fog a soron következő elnökválasztáson, ha pedig megnyeri, minden igaz embernek olyan boldogságot biztosít, amiről álmodni se mert volna. Mi mással zárhatta volna mondandóját, mint hogy aki ennek az ellenkezőjét állítja, az hazudik.

A politikusok eleinte nem reagáltak Barbalescu kijelentéseire, ám a média erősödő nyomásának engedve, kénytelenek voltak nyilatkozni. Vélhetően egyikük se vette a fáradtságot, hogy beleolvasson Barbalescu könyvébe, vagy a Jamais Rien kiadóhoz hasonlóan nem mérték fel a benne rejlő veszélyt. Abban ugyanis kilátásba helyezett egy applikációt, amely bármely politikus nyilatkozatára animált bélyegzőt helyez, rajta a felirattal: HAZUDIK. Mire az első nyilatkozat napvilágot látott, addigra önkéntes aktivisták már elkészítették és mindenki számára hozzáférhetővé tették a LIARTAGGER applikációt, amellyel bárki, egyetlen kattintással megbélyegezhette az ellenségesen nyilatkozók szavait. A Facebook, a Google és az összes közösségi platform, akiket Barbalescu könyvében csak a globális, neoliberális nagytőke újkori cenzúrájának nevezett, igyekezett automatikusan törölni HAZUDIK bélyeggel ellátott bejegyzéseket, az applikáció készítői azonban, a Nullhipotézisben szereplő útmutatás szerint egy ravasz algoritmussal oly módon torzították el a feliratot, hogy azt a mesterséges intelligencia képtelen volt észlelni, akár a radarok a lopakodó bombázót, de minden földi halandó számára egyértelmű volt.

-          Még szerencse, hogy mi megúsztuk – mondta Jacqueline, aszott, aprócska termetű idős hölgy a nyugdíjas otthon teraszán üldögélve. A reggeli napfényben sütkérezett, miközben Croissant-ját a tejeskávéjába mártogatta.

-          Ahonnan vesszük – mondta Marie, magas, szikár  asszony, aki remegő kezeivel megpróbálta összevagdalni a sonkát az előtte lévő kistányéron. Mozdulatai nyomán az egész asztal mozgásba lendült, a bögréjében pedig folyamatosan lötykölődött a tejeskávé, ami a bögre szélén ki-ki csordult. Marie azonban nem vette észre, aprózta tovább a sonkaszeleteket.

-          Marie drágám, vigyázva! – szólt rá Jacqueline. – Mindjárt kiborítod a tejeskávédat!

-          Mi van? – kérdezte Marie, akinek minden figyelmét lekötötte a sonkák szabályos háromszög alakokba történő szeletelgetése, melyekből egy-egy falatot némi ügyetlenkedés mellett időről-időre a villájára tűzött, és egy falat kenyér társaságában a szájába csempészett.

-          Remeg az egész asztal. Nézz már oda, a fele kávéd kifolyt! – mondta Jacqueline, de a világért sem hagyta volna abba saját Croissant-ja mártogatását, hogy segítsen szobatársának.

-          Ó, a fenébe! – kiáltott fel Marie, miután észrevette, hogy bögréje már egy kisebb tejeskávé tócsa közepén áll. A kávé ráadásul csorgott tovább az asztalon minden irányba, már elérte a szalvétáját is, amin egyre nagyobb barna folt terpeszkedett. Abbahagyta a sonka szeletelést, sietve felkapta a szalvétát és remegő kezével igyekezett felitatni a kiömlött kávét.

A két idős hölgy a nyugdíjasok azon szűk körébe tartozott, akik túlélték az elmúlt évek pusztító mérgezési hullámát. A mérgezést, mint az ma már köztudott, az a BonaVie fűszerkeverék okozta, amit Barbalescu a mindenki által titkon áhított kegyes halál humánus megoldásaként említett könyvében. Barbalescu szerint az emberiség szégyene, hogy nem képes fájdalommentesen és méltósággal befejezni életét, amikor már úgy sincs semmi értelme és nem marad más csak a fájdalom, a gyötrődés. Mint írta, „ugyan ki akarná, hogy nyöszörgő, szenilis roncsként a saját gyerekei vagy valami flegma ápoló pelenkázzák, mosléknak beillő pépekkel tömjék, és mindenki azt számolgassa, hány napja van még hátra a halálig”. Öngyilkosságra vagy gyilkosságra az igaz emberek persze sosem vetemednének, ezért sokkal jobb lenne, ha a halál magától érkezne, amikor szervezetünk leépülése eléri azt a szintet, ahonnan már nincs visszaút. A BonaVie fantázianévre elkeresztelt fűszerkeverék Barbalescu útmutatása szerint minden ételnek, süteménynek mennyei aromát kölcsönzött volna, kiváltott volna minden más ízesítőt, és tartalmazott volna egy olyan titkos összetevőt, mely időzített szívleállást idézett elő az idősekben és a túlságosan legyengült immunrendszerű személyekben, amikor annak eljön az ideje.

A Barbalescu bukása óta napvilágra került hangfelvételek dacára kevesen hiszik, hogy látnoki képességei és páratlan meggyőző ereje ellenére ennek az elvetemült fantazmagóriának köszönhette politikai karrierjét. Mindenestre tény, hogy egy csapásra megoldotta a kontinensen egyre nagyobb gondot okozó elöregedő társadalom problémáját. A nyugdíjas korúak aránya Franciaországban és Európa többi államában egyaránt meghaladta a lakosság felét, a kincstárak sorra roskadtak össze a kifizethetetlen nyugdíjterhek és az egekbe szökő egészségügyi ellátási költségek alatt.

Barbalescu felesége szerint, valójában a szemfüles francia elnök Michel Rémy látta meg a lehetőséget a BonaVie fűszerkeverékben, miután vette a fáradtságot és végigrágta magát a Nullhipotézisen. Mindent megtett annak érdekében, hogy mielőbb hatalomba segítse Barbalescut, majd engedje neki megvalósítani minden papírra vetett ördögi tervét, beleértve természetesen az utószóban belengetett bukását is. Ehhez csupán annyit kellett tennie, hogy jó politikushoz méltón, megállás nélkül ferdítsen és csúsztasson, amit a közösségi médiában mindenütt megjelenő „HAZUDIK” címkék lepleztek le. Időről időre törvényeket és rendeleket hozott, melyek betiltották Barbalescu könyvét, különféle mondvacsinált indokokkal tetemes bírsággal sújtotta vagy éppen börtönbe záratta az ellene tüntetőket, egyre-másra lehetetlenítette el az ellenzéki médiumokat, a választások előtt néhány nappal pedig magát Barbalescut is lecsukatta. A szabadságharcos tömegeknek több se kellett ennél, hogy történelmi vereséget mérjenek Michel Rémy kormányára.

Innen már csak egy lépés volt, hogy az európai államok vezetői (Barbalescu felesége szerint szintén Michel Rémy közbenjárására) egy emberként lépjenek fel az újonnan alakult Barbalescu kormány és vele Franciaország ellen. Közben a Nullhipotézis minden idők legnagyobb példányszámban eladott könyvévé lépett elő, Barbalescu hívei pedig elsöprő erővel váltották le a kormányokat és hozták el az igaz emberek egyetemes népuralmát. A híveket nem érdekelte különösebben, hogy Barbalescu és családja sorra játssza át magának az állami vállalatokat, lehetetleníti el túlfogyasztás ellenes törvényeivel az összes nagyvállalatot az autógyáraktól a gyógyszeripari, kozmetikai cégeken át az élelmiszeriparig, melyeket családi holdingjai fillerékért fel is vásároltak gyorsan.

Az emberek önként és dalolva vetették bele magukat a Barbalescu által meghirdetett Új Jólét programjába is, amely grammra pontosan előírta, kinek, mennyi élelem szükséges az életben maradáshoz. A BonaVie fűszerkeveréknek köszönhetően azonban nem törtek ki éhséglázadások, sőt, az emberek úgy érezték, soha nem volt jobb dolguk az életben. A fűszerkeverék olyan ízorgiát varázsolt bármely ételből, hogy nem volt szükség többé Michelin csillagos séfre és méregdrága alapanyagokra, ha valaki finomat akart enni, ráadásul mindenkiben folyamatosan a jóllakottság érzését keltette.

Az Új Jólét programja szigorúan gátat szabott a felesleges költekezéseknek, évszakonként mindenki csak egy öltözet ruhát vásárolhatott magának, utazni pedig csak a saját ökológiai lábnyom kvóta erejéig lehetett. Az igaz emberek, akik úgy érezték, végre eljött a szabadság, egyenlőség, testvériség rég áhított paradicsoma, örömmel olvasták a híreket arról, miként lesznek öngyilkosok egymás után a korábbi tőzsdemilliárdosok, nagyipari mágnások, és a multinacionális cégek felsővezetői, akik nem tudtak megbirkózni a gondolattal, hogy bealkonyult az általuk működtetett mérhetetlen igazságtalan fogyasztói társadalomnak. Miként azt is, mennyivel lett tisztább a levegő Barbalescu uralkodása alatt és miként kerülte el az emberiség az ökológiai katasztrófát. Az olyan tudósításokat, melyek kivándorlási hullámról, Európa drámai elszegényedéséről, és csontsoványra fogyott alultáplált emberek millióiról szóltak, egyszerűen csak "HAZUDIK" bélyegzővel látták el, így a többség figyelmen kívül hagyta őket. 

Mindeközben szomorúan tapasztalták, hogy az átlagéletkor drasztikusan csökkenni kezdett, mert a nyugdíjkorhatárt rejtélyes módon egyre kevesebben érték meg, ám a Nullhipotézisben írtak ellenére eszük ágában se volt összefüggést keresni a BonaVie fűszerkeverék és a tömeges elhalálozások között. Egyrészt senki sem akarta elhinni a jóságos megmentőről, hogy képes lenne ilyen mértékű népírtásra. Másrészt a BonaVie fűszerkeverék olyannyira elválaszthatatlan része lett a táplálkozásnak, hogy a legtöbben már a régi receptek szerint készült bélszín sültet vagy csokoládé szuflét is ehetetlennek érezték volna nélküle. Azt a néhány paranoiást pedig, aki mégis megpróbálta a BonaVie és Barbalescu felelősségét felvetni, azonnal megbélyegezték a „HAZUDIK” plecsnivel, ami egyet jelentett azzal, hogy nem állt velük szóba többé senki sem.

„Nem kell aggódni” – írta Barbalescu a Nullhipotézis utószavában. „Az emberiségnek egyedülálló tehetsége van ahhoz, hogy bármit képes legyen tönkretenni, saját boldogságát éppúgy, mint mások munkáját.” Jóslata szerint, előbb-utóbb szándékoltan vagy hanyagságból hiba csúszik majd a receptúrába és már nem csak a nyugdíjasok, meg a súlyos betegek hullanak, mint a legyek, hanem erejük teljében lévő férfiak és nők is.

Michel Rémy élelmiszervegyész unokahúga, Anne-Laure Jullien szerint nagybátyja azzal kereste fel annak idején, hogy férkőzzön Barbalescu közelébe és segítsen neki megvalósítani a BonaVie fűszerkeveréket. Be is állított a választások előtt bebörtönzött Barbalescuhoz, hogy segít neki tönkretenni gyűlölt nagybátyját és kifejleszti a BonaVie fűszerkeveréket. Meggyőzte a leendő uralkodót, hogy nanotechnológiával lehetséges olyan intelligens molekulákat létrehozni, amelyek átveszik az uralmat a szervezet ízérzékelése és jóllakottság érzete felett, így tulajdonképpen a betonra is szórhatta volna az ember, ha akarta, úgy érezte, a legfinomabb Gelato fagyit nyalogatja. Az öregedő szívizmok számára azonban időzített bombaként fog ketyegni.

Barbalescut hiába intették óva tanácsadói a Rémy elnök unokahúgával való együttműködéstől, egyenesen megrészegedett a gondolattól, hogy valóra válik a BonaVie fűszerkeverék csodája, amelyről könyve megírásakor álmodni se mert volna. Nem beszélve róla, hogy első látásra beleszeretett a fiatal nőbe, akit nem sokkal hatalomra kerülése után feleségül is vett és együtt valósították meg azt az anti-utópiát, mely a holokauszt áldozatainak többszörösét végezte ki koncentrációs táborok és gázkamrák nélkül.

Anne-Laure azonban elfelejtette megemlíteni, hogy a fűszerkeverék receptúrája könnyedén meghekkelhető és avatott kezek bármikor megváltoztathatják a halált okozó méreg célközönségét. Anne-Laure, aki Barbalescu feleségeként a rendszer egyik legnagyobb haszonélvezője és a tömeggyilkosságok társtettese is volt egyben, mindent elkövetett, hogy ilyen merénylet soha ne következhessen be, laboratóriumát szigorú biztonsági rendszer óvta és saját maga felügyelte az ott folyó munkát. Barbalescu meg volt róla győződve, hogy bukása elkerülhetetlen, maga részéről inkább reménykedett benne, hogy halálát a BonaVie, nem pedig lincselés fogja okozni az emberiség ellen elkövetett bűneiért. 

Barbalescu alig múlt ötven éves, amikor a korábbi elnök, Michel Rémy úgy döntött, elegendő nyugdíjas pusztult már el, a világnak nincs többé szüksége Barbalescura. Mivel trójai falóként Barbalescu-hoz csempészett unokahúgára nem számíthatott, lefizette az egyik laboránst és egy elrontott széria erejéig gondoskodott róla, hogy a fűszer csak a 40-60 év közötti férfiak számára legyen halálos, majd Barbalescu halála után nem sokkal nyilvánosságra hozta a BonaVie fűszer titkos receptúráját és boncolási jegyzőkönyvekkel alátámasztva hozta ország-világ tudtára, milyen kegyetlen gyilkos volt valójában mindenki imádott uralkodója és felesége.

Anne-Laure Jullien, akit emberiség ellenes bűnökért állítottak bíróság elé Hágában, hiába bizonygatta az évtizedekig széfjében rejtegetett hangfelvételekkel, hogy Barbalescu hatalomra kerülését maga Michel Rémy tervelte ki, az újraválasztott elnök szakemberei bebizonyították, hogy a felvétel manipulált, a hírekben pedig nem mulasztották el továbbra is felhasználni a "HAZUDIK" bélyegzőt. Aki továbbra is magyarázatot és felelőst keresett a rémtettekért, ott maradtak Barbalescu utolsó szavai a Nullhipotézis című könyvből:

„Ha mindaz, amit e könyvben leírtam, a sors kegyetlen tréfájaként tényleg valóra válik, ne hibáztass senkit, legfőképpen magadat ne. Emlékezz rá, mindenért egyedül én vagyok a felelős. Aki ennek ellenkezőjét állítja, az hazudik.”

Vanágh Domokos (dVn)

Ha tetszett, lájkold, oszd meg bátran, és maradj velünk a következő részre is!

Az előző részt itt olvashatod >>>