2011. aug 18.

Döglött Béka: Csőszpecsenye kukoricamáléval

írta: dVn
Döglött Béka: Csőszpecsenye kukoricamáléval

Mai főfogásunkat az újságíró társadalomnak ajánlom, amelynek amúgy sem túl nagy renoméját most éppen a TV2 álkukoricalopós interjúja tépázza. Jómagam persze kevésbé értem a blogoszféra és a trollok felháborodását az ügyön. Elvégre hol van ez az eset Frei Tamás ominózus álbérgyilkosos interjújához képest, amibe épp a konkurenciánál, az RTL Klubnál bukott bele. A sors fintora, hogy ugyanez a Frei Tamás, továbbra is „hitet téve a szakmai és etikai szabályok betartásával történő, hiteles tájékoztatás mellett”, épp a TV2-nél kötött ki, hogy a honlapja tanúsága szerint még csaknem tíz évig folytassa „Magyarország egyik legsikeresebb riportfilm sorozatát”, a Frei Dossziét.

A múltban vájkálás és Frei Tamás illetve Barczai Gabriella cikizése helyett azonban jöjjön inkább a beígért fogás. Az eset után ugyanis az újságíró társadalomnak vissza kell szereznie hitelét, amelyhez el kell oszlatnia azt az általános vélekedést, miszerint az újságíró hazudik. Mondhatnánk erre, hogy mi sem könnyebb ennél: igazat kell mondani. De az igazmondás nehéz és áldozatokkal jár, amit a mai ínséges időkben csak kevesek vállalhatnak fel. Orbán Viktoron kívül legalábbis.
 
Ezért mi sokkal egyszerűbb dolgot javaslunk. Vegyünk egy újságírót! Nem pénzért, csak úgy emeljünk le egyet a polcról. Mindegy, hogy baloldali vagy jobboldali, függetlent pedig ne is keressünk, csak az időnket vesztegetjük vele.  Állítsuk széles nyilvánosság elé. Az igazán ínyencek szűk körben is megtehetik, de akkor gondoskodniuk kell róla, hogy az erről készült hangfelvétel minél hamarabb eljusson valamely napilap címlapjáig. Ezután kérjük, meg, hogy jelentse ki: az újságíró hazudik.
 
Namármost, ha a nyilvánosság elhiszi, amit mond, akkor elfogadja, hogy az újságíró már a mondat kimondásakor is hazudott, ergo éppen az állítás ellenkezője igaz: az újságíró igazat mond. Ha viszont a nyilvánosság nem hiszi el, amit mond, akkor pont azt nem hiszi el, hogy az újságíró hazudik, azaz megint csak oda lyukadunk ki, hogy az újságíró igazat mond. Ilyen egyszerű. És nem is kell hozzá igazat mondani!
 
Legyenek a vendégeim máskor is!
 

Az Elvarázsolt Kastély exkluzív éttermében paradoxonokat szolgálok fel, melyeket a legfrissebb és szigorúan ellenőrzött alapanyagokból, a kulináris charta elveivel összhangban készítek el.

Mottó: Ha semmi sem lehetetlen és minden lehetséges,
akkor mégiscsak lehetséges, hogy van, ami lehetetlen.

 
 
hSm
Szólj hozzá

frei újságíró kukoricalopás