2012. feb 06.

Súúúhanterz: Orbán rendhagyó évértékelője

írta: dVn
Súúúhanterz: Orbán rendhagyó évértékelője

Urunk és királyunk, akinek életünk-halálunk a kezébe ajánljuk, ma tartja szokásos évértékelőjét, amiből bizonyára megtudjuk, hogy ityeg a fityeg, mennyi az annyi, de talán még azt is, hogy s mint. A Súúúhanterz riporterei más médiumokat megelőzve titokban az évértékelő próbáin jártak.

 

Ma reggel, amikor kinyitottam az Indexet, első blikkre meg kell hagyni, felháborodtam. Micsoda? Orbán Viktor meglátogatott egy hajléktalan szállót? Spontán meg miegymás? De hát Szijjártó Péter nem ezt ígérte! Az volt a megállapodás, hogy az évértékelő próbáin mi fogunk majd spontán módon összefutni a miniszterelnök úrral és miénk lesz a címlap sztori és mi leszünk azok, akiktől a hírt majd átveszi a CNN, az Al Jazeera, az Eurovízió, az Intervízió, sőt még a HírTV, meg az ATV is. Ez még járt nekünk a múltkori ízlésrendőrségi elkobzásért.

Azonnal felhívtam Szijjártó Péter sajtótitkárságát, hogy felháborodásomnak és elégedetlenségemnek hangot adjak, de amikor a vonal túlsó végén meghallottam Selmeczi Gabriella csengő-bongó hangját, egyszerűen belém fagyott a szó. Ami persze egyáltalán nem lenne csoda ebben a fogat vacogtató hidegben, pedig nálunk még fűtés is van, nem úgy, mint néhány pechesebb iskolában.

-    Súúúhanter urak! – mondta a szenátor asszony. – Éppen hívni akartuk magukat Péterrel.
-    Ó, igazán? – kérdeztem én. Nem mintha bármi kételyem merült volna fel akár Selmeczi Gabriella, akár Szijjártó Péter szavainak hallatán, de mindenesetre ez az éppen hívni akartuk magukat a véletlenek olyan szintű összejátszásának tűnt, hogy legszívesebben beajánlottam volna a következő Dajkabéka epizódba.
-    Igen, mert már autót küldettünk Önökért, amellyel titokban ellátogathatnak királyunk, jaj, bocsánat, a miniszterelnök úr évértékelőjének próbáira és ott teljesen váratlanul levadászhatják a cipőjét.
-    Jaj, kedves Gabriella – mondtam én szabadkozva. – Azt hiszem ezzel már elkéstünk. Az egész sajtó tele van a miniszterelnök úr tegnapi hajléktalan szállós betoppanásával. Tartok tőle, nehéz lesz bármi hírértékűt találnunk a próbákon.
-    Ne becsüljenek le minket, kérem, az olyan balliberális szokás – mondta Selmeczi Gabriella, azon a kis tüneményes, óvónénisen megrovó hangján. – A tegnapi hajléktalan szállós látogatás egyébként is a miniszterelnök úr magánakciója volt. Igaz, részben a kényszer vitte rá az improvizálásra. Péter eredetileg úgy tervezte, hogy a miniszterelnök úr rénszarvas szánon érkezik az Aszódi útra, amihez még a havat is megrendeltük. De közben kiderült, Peti abban volt, hogy még csak december hatodika van, nem pedig már február. Nem csoda persze ebben a tempóban, amit a kormány diktál. Egy szónak is száz a vége (ő mondta így – a szerk.), találkozzunk a próbán!

Kisvártatva dudaszót hallottunk lentről. Kinéztünk az ablakon, és egy Volkswagen kisbuszt vettünk észre a parkolóban, járó motorral. Fotós kollégámmal együtt hanyatt-homlok rohantunk lefelé. Odaszaladtunk az autóhoz, feltéptük az ajtót és beugrottunk. Sietve megszabadultunk kabátjainktól és holminktól, kényelmesen elhelyezkedtünk és épp szólni akartunk volna a sofőrnek, hogy indulhatunk, amikor kiderült, egy lélek sem ül a vezető ülésben, vagy ha igen, mi nem látjuk. Először azt hittük, hogy már a huszonegyedik században vagyunk és valami titkos robotvezérlésű autó repít majd minket a miniszterelnök úr becses lábai elé, de ekkor a fák közül előlépett egy öltönyös, rövidre nyírt hajú férfi, aki épp a sliccét igazgatta.

-    Ne haragudjanak, muszáj volt könnyíteni magamon – mondta miután visszaült a vezetőülésbe.
-    Ugye nem írják meg? – kérdezte hátrafordulva. – Roppant kínos lenne, ha kiderülne.
-    Na de hova gondol? – kérdeztem én. Már a kérdésben ott lapult a sajtószabadság sárba tiprásának kísérlete, amit nyilvánvaló módon visszautasítottam.
-    Jól van, akkor megnyugodtam – mondta a sofőr és elindult. Azt hitte, hogy én éppen ellenkezőleg, a vizelettartási problémáiról való tudósítást utasítottam vissza sértődötten. Gondoltam, amíg biztonságban oda meg vissza nem érünk, meghagyom ebben a hitében.

Fél órás autózás után megérkeztünk a Millenáris Parkba. Miután magunkhoz vettük vadászfelszerelésünket és kiszálltunk az autóból, egy biztonsági őr lépett hozzánk.
-    Kövessenek, kérem, nincs sok időnk! – mondta.

Amint körbenéztünk, rá kellett döbbennünk, hogy egy nagyszabású forgatás helyszínén járunk. Körös-körül operatőrök, reflektorok és a legkülönfélébb díszletek a magyar nép zivataros századait idézendő. Pillanatra mintha Andy Wajnát is láttuk volna, de lehet, hogy csak egy statiszta volt. Értetlenül bukdácsoltunk keresztül a tatárjárás és a török dúlás kellékein, amikor Selmeczi Gabriella csatlakozott hozzánk.
-    De jó, hogy látjuk, szóvivő asszony! – mondtam. – Legalább Ön felvilágosít minket, mi folyik itt.
-    Itt készítjük elő a miniszterelnök úr elkövetkezendő évi spontán megnyilvánulásait – mondta Selmeczi Gabriella. – Ezeken a helyszíneken itt az elmúlt nyolcévről, a szocialista és szabaddemokrata kormányok dúlásáról fog majd beszélni, amikor közelednek az IMF tárgyalások.
-    És ott? – kérdeztem, amikor egy másik helyszínen, amely leginkább a csepeli erdő hajléktalan viskójára emlékeztetett, megláttam a miniszterelnök urat magát.
-    Épp befejeztek egy újabb hajléktalan szpotot arra az eshetőségre, ha a hideg elhúzódna és a miniszterelnök úrnak szolidaritást kell mutatnia azokért a megfagyott hajléktalanokért, akiknek nem jutott hely az aszódi úti hajléktalan szállón.
-    De mit keres rajta az a csizma? Olyat ritkán látok hajléktalanokon.
-    Hát olyat biztosan nem is lát soha – mondta Selmeczi Gabriella nevetve és megcsillantotta frissen fehérített fogsorát. – Ezt egyenesen a királyi udvarból hozattuk. VII. Eduárd brit király viselte személyesen.
-    Miért pont VII. Eduárd és miért pont a brit királyi ház? – kérdeztem csillogó tekintettel.
-    Ugye mondtam én, hogy lesz itt még meglepetés! – mondta Selmeczi Gabriella örvendezve.
-    Igen-igen, mondta, de mégis mit jelentsen ez? – kérdeztem most már türelmetlenül, mert éreztem, hogy kezd nagyon hosszúra nyúlni ez a Súúúhanterz riport.
-    Az évértékelőn a miniszterelnök úr Eduárd király jelmezében fogja elszavalni Arany János: Walesi bárdok című balladáját (azok, akik esetleg nem emlékeznének már rá iskolai tanulmányaikból, keressék mondjuk itt  – a szerk.). Ezzel helyreállítja a Schmitt Pál által megtépázott magyar nyelv becsületét, és egyúttal a nemzet nagy költőjének szavaival üdvözli a burzsoá elnyomó gyarmatosító Európai Uniót és az IMF-et, akik végül fegyverletételre késztették.
-    Ez nagyon szép és megható – mondtam én, és gyorsan előkaptam egy papír zsebkendőt, mert a hidegben folyni kezdett az orrom. – Csak van néhány bökkenő.
-    Micsoda? – kérdezte Selmeczi Gabriella meglepetten.
-    Először is, az a bizonyos Eduárd király, angol király, aki léptet fakó lován, az első Eduárd volt, nem pedig a hetedik.
-    Ugyan már, ki foglalkozik ezzel! – legyintett Selmeczi Gabriella. - Különben is, tudja maga, mi munkánkba került ezt a csizmát is megszerezni?
-    Jó-jó, de a vers a walesi bárdokról szól, akiket éppen a király végeztet ki. Mi nyilván nem értünk hozzá úgy, mint Ön, kedves Gabriella, de biztos, hogy ez a legmegfelelőbb jelmez és ez a legmegfelelőbb vers az évértékeléshez?
-    Hááááát…

Selmeczi Gabriella láthatóan elgondolkodott és idegesen tördelni kezdte kezét. Körbenézett, mintha csak keresne valakit. Közben Orbán Viktorra felkerült a királyi jelmez többi része is, már csak a korona hiányzott a fejéről. Amikor meglátott minket biccentett felénk, mi pedig udvariasan visszabiccentettünk.
-    Ne haragudjanak, Súúúhanter urak - mondta Selmeczi Gabriella izgatottan. – Most már menniük kell.

Azzal megjelent mellettünk két biztonsági őr, akik a kijárathoz tessékeltek minket. Út közben fél füllel még hallottuk Selmeczi Gabriella hangját, amint kétségbeesve ezt kiáltja:
-    Peti! Peti! Hol a picsába’ vagy? Azt hiszem, megint elkúrtuk! Mi is.

FgP
 

Szólj hozzá

orbán király hajléktalan arany selmeczi eduárd