2012. máj 30.

Agymelegítő

írta: dVn
Agymelegítő

Nincs több politika. Nincs több szenzációhajhászás. Nincs több orbánviktorozás. Megtisztulunk!

anarchism_1.jpg

Bár Szijjártó Péter ígérete ellenére sem az Index, sem a Mandiner címlapjára nem kerültünk, úgy tűnik a Fidesz aktivisták megtették, amit a haza megkövetelt, mert legutóbbi írásunk rekordmennyiségű lájkot gyűjtött be (ma esti állapot szerint pontosan 214-et). Ezzel alig két hét leforgása alatt sikeresen letaszították Kamondi Vilmos legutóbbi Zeneajánlóját, melyről sokáig azt hittük behozhatatlan a maga 168 lájkjával.

Galván Lili azonban megvigasztalta, hogy majd a soron következő Lady Gagás Zeneajánlóval biztosan túllőnek a 300 ajánláson is. Csicsó Ferenc, szerkesztőségünk könyvmolya, aki régóta nem jelentkezett írással, hozzátette, hogy most már ideje lenne cikket írnia az emberiség első prostituáltjáról, vagy első sorozatgyilkosáról, mert nem akar lemaradni a lájk versenyben. Vajnágh Domokos, aki éppen hangszalag gyulladástól szenved, ezért nem tudott hozzászólni a licitáláshoz, teájának kortyolgatása közben azt mutatta, hogy ő következő novellájával az 500 lájkot célozza meg.

Ekkor robbant be a szerkesztőség ajtaján egy magas, vézna fiatalember, lilára festett hajjal, Martens bakancsban, fekete rövidnadrágban és pólóban, utóbbin egy vörös karikába firkált nagy A-betűvel, kezében egy fekete rózsával és egyenesen felém igyekezett.
-    Whatta fuck is going on here (Mi a faszom fészkes fene folyik itten)? - kérdezte üvöltve.
-    Szerkesztőségi ülés – válaszoltam én. – Zártkörű szerkesztőségi ülés, hogy egészen pontos legyek.
-    Who the fuck is Alice (Ki a fasz fene az az Alíz)? – kérdezte a fiatalember.
-    Nem tudom – mondtam, majd kissé türelmetlenül hozzátettem. – Megtenné, hogy visszafárad hozzánk úgy egy óra múlva, és akkor nyugodtan megbeszélhetnénk?
-    No fucking way (Nincs az az isten) – mondta a fiatalember és lerakta az asztalomra a rózsát.

Bár nem vagyok híve annak, hogy engedjek az efféle erőszakos követelésnek, ám a korábbi incidensekből okulva, a szerkesztőség nyugalma érdekében inkább félbeszakítottam az ülést  és félrevonultam a tárgyalónkba a feldúlt és türelmetlen fiatalemberrel.

Mint megtudtam tőle, Max Lamernek hívják és Chicago-ból érkezett hozzánk. Az Orbán kormány megválasztása után hagyta el az országot, és megfogadta, az Önkéntes Analfabétizmus lájtosabb követőjeként addig nem szólal meg magyarul, míg Magyarország meg nem szabadul az Orbán diktatúra rémétől.

Kezdetektől lelkes látogatója az Elvarázsolt Kastélynak, melyet az egyetlen hiteles tájékozódási forrásnak tekint az országban zajló eseményeket illetően, viszont felháborította, hogy az utóbbi időben oldalunk erőteljesen kezdi magára ölteni a kommercializálódás félreismerhetetlen jegyeit. Ez utóbbit persze sokkal velősebben, ámde annál trágárabbul fogalmazta meg.

Számára már az is visszatetsző volt, hogy a posztok alá egyáltalán elhelyeztük a lájk gombokat, mellyel mi is kiszolgáltatjuk olvasóinkat a globalizáció egész világot behálózó kémrendszerének, de szerencsére csak néhány elvetemült Facebookozó kattintott rá – vélhetően merő gondatlanságból – a lájkgombra, ezért nem foglalkozott vele különösebben. Az utóbbi időben azonban egyre több gyanús jel mutatott arra, hogy az oldal a népszerűség hajhászásába kezdett. A korábbi unalmas, senkit sem érdeklő címek helyett egyre bulvárosabb és a figyelem felkeltésére alkalmas címekkel álltunk elő. Lecseréltük az oldal külsejét, mottóját. Amikor azonban meghallotta, hogy most már kifejezetten vadászunk is a lájkoló tömegekre, végképp betelt nála a pohár és azon nyomban a szerkesztőségünkbe teleportálta magát.

Próbáltam neki elmagyarázni, hogy az Elvarázsolt Kastély bármily nemes célokért is száll síkra, kénytelen eltartani dolgozóit, fizetni az irodabérletet, a villanyszámlát, ecetera, ecetera, ezért vonzóvá kell tennünk az oldalt a potenciális hirdetők számára.

Mire ő megkérdezte, mennyi kell.
-    Mi mennyi? – kérdeztem.
-    Money (pénz) – mondta Max Lamer.
-    Annál több – mondtam én.
-    Is that enough? (ennyi elég lesz) – kérdezte Max Lamer és a zsebéből egy gyűrött papírcsomót nyújtott át nekem.

Miután kisimítottam, elhűlve állapítottam meg, hogy az egymillió fontos hangjegyet tartom a kezemben. Alig tértem magamhoz az ámulatból. Az egymillió fontos hangjegyet utoljára gyerekkoromban láttam, amikor még csak két tévécsatorna volt, az is csupán a hét hat napján, mivel hétfőn a népszaporulat elősegítése érdekében nem volt adás. És nem volt Barátok közt, meg Hotel Éden, meg a sztár.

-    Mit kér mindezért cserébe? – kérdeztem. Azért bíztam benne, hogy nem valamilyen szexuális ellenszolgáltatást szeretne. Igaz, Galván Lili úgyis jön még nekem egy free love-val (Szabad Szerelem) az összeveretésem kapcsán, most legalább egy igazi anarchistával gyakorolhatná.
-    I only want a fucking regular column (csak egy kibaszott nyomorult rendszeres rovatot szeretnék)
-    Mi sem könnyebb ennél – mondtam fellélegezve. Amúgy is híján vagyunk a cikkeknek, hát még ha színesíthetnénk oldalunkat rendszeres beszámolókkal az amerikai kontinensről. Különösen kapóra jönne egy helyi tudósító most, az elnökválasztási kampány idején. Hébe-hóba pedig csinálhatna még interjúkat hírességekkel is. Ezzel aztán meg lehetne dobni a látogatottságot, gondoltam magamban és már kezdtem dörzsölni a kezem a több tízezres látogatószámok reményében.

Max Lamer azonban kiábrándított. Esze ágában sincs az elnökválasztásról írni, vagy amerikai celebekkel interjúzgatni. Inkább fotóit tenné közkinccsé, némi gondolatmorzsával meghintve, kizárólag az igényes tartalomra, magvas gondolatokra vágyó látogatók kedvéért. Hozzátette még, hogy bár hithű ateista-anarchistaként nem szándéka beleszólni a szerkesztésbe, örömmel látná, ha a jövőben kevesebben lájkolnák írásainkat, különösképpen pedig az ő posztjait.

Hát jó, egyeztem bele anélkül, hogy Max Lamernek akár egyetlen fotóját is láttam volna, mert ugyebár az egymillió fontos hangjegy, az egymillió fontos hangjegy. Azt azonban kikötöttem, hogy a Súúúhanterz rovat fényképeit továbbra is szerkesztőségünk fotósa készítheti, akinek nevét a személyiségi jogok védelme érdekében továbbra sem árulhatom el.

Max Lamer kezet nyújtott beleegyezése jeléül, és egy ismerős dallamot kezdett dudorászni.

„You can rent a space inside my mind
At least untill the price becomes too high”
(Bérelhetnél helyet is az agyamban
Amíg az ára nem szökik a magasba)

Kezet ráztunk, majd eltűnt.

Nem marad más hátra, mint főszerkesztői kötelezettségemnek eleget téve örömmel bejelenteni, hogy új rovattal bővülünk, szerkesztőségünk új tagjának, Max Lamernek jóvoltából.

Ha már nem bírja hideg fejjel elviselni a világot,
De nem akar forró fejjel a falnak rohanni,
Használja a biztonságos, klinikailag tesztelt és garantáltan hatásos Agymelegítőt!

Hamarosan itt, az Elvarázsolt Kastélyban!


FgP

Szólj hozzá

anarchizmus Lady Gaga agymelegítő Max Lamer