Elindult újra az ádáz hajsza. A propaganda teljes fegyverarzenáljával felvértezve lendülnek támadásba a pártok, abba az illúzióba ringatva a választókat, hogy bármiről is döntenek. Aki csak teheti, menekül előlük, ahogyan NEGY is teszi. Premier előtti vetítés, csak itt, az Elvarázsolt Kastélyban!

-    Biztonságos? – kérdezte a fogorvos, miközben NEGY tátott szájjal bámult rá. A vakító fogorvosi lámpa előtt dicsfényben fürdőző kopasz férfi határozott mozdulattal nyúlt szájába, jobbjában a visító fúróval.

NEGY a fejét rázta és legszívesebben azt üvöltötte volna, hogy nem, nem biztonságos, és hagyják már őt végre békén. Megígéri, hogy soha többé semmit sem fog megkérdőjelezni, semmin sem fog eltöprengeni és odahúzza ő azt a k...a X-et, ahová csak kérik. A fúró azonban eltántoríthatatlanul közelített a bal felső négyes felé, NEGY testét pedig előre átjárta a fájdalom. Érezte, amint a fúrófej a fogához ér, az éles, hasító fájdalom végigfut minden idegszálán egészen a lábujjaiig, hogy azután remegő izmai visszatoloncolják egészen az agyáig, és ott jégcsákánnyá válva belülről hasítsa szét koponyáját.

*    *    *

Az Elvarázsolt Kastély szerkesztőségét hónapok óta a tétlen semmittevés áporodott levegője szállta meg. Korábbi termékeny szerzőink, Hutta Sámuel vagy Csicsó Feri, hónapok óta alig-alig képesek egy-egy cikket kiizzadni magukból. Odáig fajultak a dolgok, hogy már Vajnágh Domokosnak, szerkesztőségünk kiagyalójának több cikke jelenik meg, mint az egész szerkesztőségnek együtt véve. Hiába próbáltam nagyobb erőbedobásra sarkallni kollégáim, fellebbentve, hogy ha így megy tovább, Vajnágh Domokos a végén visszaveszi tőlünk az Elvarázsolt Kastélyt, mi pedig mehetünk a bányába megint, de nem sok foganatja volt.

Jó példával elöl járva ma úgy döntöttem, hogy kivételesen reggel nyolcra jövök, hátha ki korán kel alapon ölembe hullik végre egy jó kis Súúúhanterz téma. Legnagyobb meglepetésemre Kamondi Vilmos már a gépe előtt gubbasztott. Íróasztala mellett két bőrönd állt vigyázzba. Nem kellett megkérdeznem, hova utazik. Az utóbbi hónapokban gyakorta előfordult már ilyen. Galván Lili megint kirakta a szűrét, mert rajtakapta, hogy Selmeczi Gabrielláról álmodik.

Alighogy letelepedtem irodámba és bekapcsoltam a számítógépemet, kivágódott a szerkesztőség ajtaja és szélvész süvített keresztül az irodán. Kirohantam, hogy megnézzem mi történik, de csak azt láttam, hogy a szélvész a szanaszét heverő papírlapok között cikázik, és lesöpör mindent, ami az útjába kerül. Még Kamondi egyik bőröndjét is feldöntötte, majd amilyen gyorsan érkezett, olyan gyorsan nyoma is veszett.

A bejárathoz siettem, hogy betegyem az ajtót, ám ekkor Habony Árpád vágódott be rajta. Terepszínű egyenruhát és az akciófilmekből megszokott éjjellátót viselt. A legújabb rezsicsökkentés ígéretével újratöltött propaganda kalasnyikovval a kezében pásztázta körbe a szerkesztőséget.

-    Üdvözlöm, Habony úr!

- Hol van? Hová tűnt? – kérdezte Habony Árpád izgatottan. – Láttam, hogy ide jött. De még ezzel a szuper szemüveggel se látom sehol.

-    Kicsoda? – kérdeztem meglepetten. Úgy látszik ennyire nincs kivel megküzdenie a kormánynak az ellenzéki oldalról, hogy már a kommunikációs parafenomén is árnyékot kerget?

-    Hát NEGY! Mégis mit gondol, kicsoda? – mondta Habony Árpád ingerülten, majd propaganda kalasnyikovának csövét rám szegezte. – Ki vele! Mondja meg azonnal, hogy hová bújtatták, vagy magába eresztek egy távhődíj csökkentés sorozatot Rogán Antal tálalásában.

-    Ki az a NEGY? – kérdeztem.

-    A Nép Egyszerű Gyermeke, ne csináljon úgy, mintha nem tudná!

-    A Nép Egyszerű Gyermeke? Sosem hallottam róla.

-    Persze, mert újabban csak úgy hívják, bizonytalan szavazó. Bár mi jobb szeretjük rejtőzködő szavazónak nevezni. Az sokkal inkább kifejezi milyen veszélyes ellenséggel is állunk szemben. Ezt a szuper szemüveget is külön az ő felkutatásukra terveztettük – mondta Habony Árpád és megkocogtatta a fejére rögzített, éjjellátó kinézetű szerkezetet.

-    Óh, itt kérem, biztosan nem talál rejtőzködő szavazót. Szerkesztőségünk minden tagja elkötelezett híve valamely parlamenti pártnak. Mi ketten itt – mondtam, Kamondira mutatva, aki a bőröndjét állította fel éppen -, természetesen az Önök pártján állunk.

-    Na, eresszen, nem érek én itt rá magukkal foglalkozni, akik úgyis ránk szavaznak! Hadd nézzek inkább körül.

Habony Árpád tüzetesen átvizsgálta az irodát, benézett minden zugba, minden fiókba, sőt, még a szemeteseket is kiforgatta. Az egyikben, valószínűleg Hutta Sámuelében, észrevett egy összegyűrt Orbán Viktor által írt levelet, rajta egy hatalmas fallosz rajzával, fölötte „Kapd be a …” felirattal. Rosszalló tekintettel rám nézett, mire én széttártam kezem, majd próbáltam megmagyarázni, hogy a szabadság látszatát azért fent kell tartanunk, legalább itt a szerkesztőségben, mielőtt még ránk sütik a kormány bérence bélyeget, ami véget vetne növekvő népszerűségünknek (na jó, ez matolcsys túlzás - a szerk.). Habony Árpád azonban nem díjazta válaszomat.

-    Nekünk már nincs szükségünk a szabadság látszatára – mondta. – Az embereknek, láthatja, semmi szüksége sem a szabadságra, sem annak látszatára. Az iskolákba a TEK-et is kirendelhetnénk, akár cellákba is zárhatnánk a gyerekeket, nem történik semmi. Az alkotmányos jogrendszert is minden további nélkül átszabhattuk úgy, hogy most már atombombával se lehet minket kirobbantani a hatalomból.

-    Akkor miért aggódik mégis ennyire? – kérdeztem.

-    Mert ez az átkozott rejtőzködő szavazó már 2002-ben is keresztül húzta a számításunkat. Sajnos nem sikerült keresztülverni a kötelező regisztrációt, így ki vagyunk téve a bizonytalan szavazó kénye-kedvének. Muszáj lenne kicsit elbeszélgetnünk vele, ha érti, mire gondolok.

-    Persze, persze. Természetesen, ha feltűnik nálunk, azonnal szólok. Esetleg, ha adna egy névjegyet.

-    Ó, persze – mondta Habony Árpád és átnyújtotta névjegyét.

-    Ha már itt van, hadd ragadjam meg az alkalmat, nem tudna összehozni egy exkluzív interjút a miniszterelnök úrral? Olyan rég volt már alkalmam beszélni vele.

-    Nem ígérhetek semmit, de minden tőlem telhetőt megteszek, feltéve, hogy maguk is segítenek a rejtőzködő szavazó kézre kerítésében.

-    Mi sem természetesebb ennél, Habony úr – mondtam, azzal kikísértem.

Miután becsuktam az ajtót, és visszasétáltam az irodába, láttam, hogy Kamondi Vilmos egy aprócska termetű férfit rángat elő a bőröndjéből a fülénél fogva.

-    Mit csinálsz? Megőrültél? – kérdeztem.

-    Ide bújt a gazember – mondta Kamondi. – Hívd gyorsan Árpit!

-    Neked elment a józan eszed – mondtam. Amíg nincs egy tisztességes politikai párt, amelyre jó szívvel adná le voksát az ember, erkölcsi kötelességünk, hogy megvédelmezzük a kormánypárt és az ellenzék rá leselkedő veszedelmes szócsöveitől. – Jöjjön, üljön csak le nyugodtan, jó ember! Itt biztonságban van.

A férfi a biztonság hallatán összerezzent, de miután kiszabadítottam Kamondi szorításából és leültettem a mellettem lévő székre és megkínáltam egy pohár vízzel, úgy tűnt kissé megnyugodott. Ekkor vettem csak észre, hogy a fogsora milyen hiányos.

-    Hálás köszönetem Önöknek, uraim, hogy megmentettek – mondta NEGY. – Már nem sokáig bírom ezt a véget nem érő hajszát. Amióta csak az eszemet tudom, mindig ez van választások előtt. Hol az egyik, hol a másik üldöz. Tizennegyedik havi nyugdíj, 100%-os közalkalmazotti béremelés, ÁFA csökkentés, vagy most ez a rezsicsökkentés, meg, hogy „a bábuk úgy vannak felrakva a sakktáblára, hogy Közép-Európa előtt egy nagy emelkedő pálya, Nyugat-Európa számára pedig egy vészesen hanyatló pálya rajzolódik ki”.

-    Ön ezek szerint egyiknek sem hisz?

-    Hinni? Ugyan már! Utoljára a Mikulásban hittem, de mióta kiderült, hogy azt is csak a Coca-Cola találta ki, már nem hiszek senkinek és semmiben.

Ekkor csöngettek.

-    Ne nyisson ajtót! – súgta NEGY a fülembe. – Várjon, amíg újra láthatatlanná válok.

-    De hiszen lehet, hogy csak egy kollégánk az – mondtam.

-    Nem, ez biztosan Mesterházy lesz. Messziről érzem az izzadságszagot, ami a hatalomért folytatott lázas küzdelméből árad.

NEGY közben szép lassan elhalványult előttem, majd köddé vált és újfent átviharzott az irodán. Amikor ajtót nyitottam, az ott toporgó vendég zakójába tűzött piros szegfű szirmai jelezték a szélvészként tovatűnő NYED nyomát.

-    Jó napot kívánok, Súúúhanter úr! A megújult Magyar Szocialista Párt nevében jöttem Önökhöz, hogy átnyújtsam pártunk ígéretcsomagját, amellyel legyőzhetjük Orbán Viktor démoni hatalmát és visszaadhatjuk a magyar embereknek a szabadságot, a demokráciát és a jogállamot és Magyarországot végre elindíthatjuk a felemelkedés útján.

-    Fáradjon csak be, Mesterházy úr! – mondtam, miközben tudtam, hogy NEGY már biztonságos távolban van. – Hazudjon maga is egy kicsit nekünk!

FgP