Megint köpött a tévémaci. Esti mesét néz a négyszögletű kerek erdő népe és várja, hogy a legkisebb ugrifüles győzzön a gonosz felett, övé legyen a világszép nádszálkisasszony, meg vele az egész királysága és boldogan éljen míg meg nem hal.

Egyszer volt hol, nem volt, az Óperenciás tengeren innen, de a józan észen túl, a négyszögletű kerek erdő mélyén, élt egyszer egy szegény ember, és annak volt három fia. A nagyobbik kettőre nem érdemes a szót fecsérelni, elvégre a mesékben úgyis mindig csak a legkisebb viszi valamire. Azt pedig úgy hívták, hogy Dién.

Dién egész nap a labdát kergette, mert fejébe vette, hogy ő lesz az új Puskás Öcsi, akivel egyszer majd nem csak, hogy kijut a nemzeti válogatott a világbajnokságra, hanem még meg is nyeri azt. Bátyjai, akik olyan mihaszna dolgokkal töltötték az időt, mint az olvasás, meg a tanulás, és akik nem jártak még templomba sem, folyton csúfolták, és elnevezték Buta Diénnek, éppúgy, mint a legegyszerűbb nyílt láncú, konjugált diént, amilyet majd a Tiszai Vegyi Kombinát minap felavatott új üzemében gyártanak majd.

Ahogy múltak az évek, Dién felcseperedett és kiderült, hogy mégsem lesz belőle Puskás Öcsi, de még válogatott kerettag sem, pedig ahhoz öngólt rúgni is elég lett volna. Diént nem abból a fából faragták, aki egykönnyen feladja a bármilyen harcot, így ha már világbajnok nem lehetett belőle, mert egy nagyot álmodni és elhatározta, hogy király lesz. Ehhez azonban le kellett győznie a világszép királykisasszonyt fogva tartó kétfejű sárkányt, az önnön nemzetére rontó szocialista-liberalis koalíciót.

Dién kicsi volt és gyönge, mint a fűszál, a sárkány hatalmas és erős. Tudta jól, ha ölre megy vele, de még ha karddal is támad ellene, az nyomban végezne vele és miszlikbe aprítaná. Meg kellett hát várnia, amíg elfogy az ereje és csak azután támadni reá.

Dién csak várt, várt türelmesen, amíg egy szép napon rámosolygott a szerencse. A kétfejű sárkány, miután már teljesen kifosztotta a négyszögletű kerek erdő kincstárát, féktelen mohóságában két fejével egymásnak esett, tüzet okádott és felgyújtotta önmagát. Diénnek nem akadt más dolga, mint a sárkány fejéről lehulló koronát a magáéba csapni, elvenni a királykisasszonyt és vele királyságát.

Ám ekkor a sárkánynál sokkalta hatalmasabb ellenséggel találta szembe magát. A négyszögletű kerek erdőre észrevétlenül telepedett rá a Polip, és adósságterhe alatt, a négyszögletű kerek erdő uzsorásaként nyomorgatta. Hiába próbálták jött-ment vitézek, twitter huszárok és lézerjánosok kardjukkal megrövidíteni csápjait. Amit reggel levágtak, estére újranőtt, amit pedig este levágtak, az reggelre újranőtt. Még a sorozatos bénító injekciók sem hatottak rá, terjeszkedett, csak terjeszkedett tovább, megállíthatatlanul.

Az államadósság elleni állóháború és a véget nem érő rezsiharcok közepette Dién fondorlatos cselt eszelt ki a Polip legyőzésére.

Előkotorta a padlás mélyiről gyerekkori lázálmát, és meghirdette, hogy a nemzeti válogatott ha törik, ha szakad, végre világbajnok lesz. A nép, kinek kenyér ugyan egyre kevesebb jutott az asztalára, éljenezte az újdonsült királyt, mert ha ettől jóllakni nem is fognak, legalább lesz mit néznie a tévén X- Faktor és Obersovszky Péter helyett.

Dién pedig azt mondta a népnek, hogy nem elég a jót akarni, de tenni, tenni kell. Hogyan épülhetne munkaalapú társadalom, ha épp a Polip nem dolgozik semmit, akinek nem is kettő, de mindjárt nyolc munkás karja van. Kinevezte hát a nemzeti tizenegy legfőbb patrónusának és nyakába varrta a világbajnoki cím megszerzésének feladatát. A Polip, aki az évek során hozzászokott, hogy amihez hozzányúl, az egyszeriben arannyá változik, és különben is unta már a tespedést, meg a véget nem érő gyarapodást, örömmel elvállalta hát a feladatot. A nép pedig árgus szemekkel figyelte minden mozdulatát, mintha csak az ő csápjainak kellene bekotorni a labdát a hálóba, nem pedig a nemzeti tizenegynek.

A nemzeti tizenegyet persze ugyanaz a falábú, tehetségtelen, küzdeni akarástól kasztrált gárda alkotta, mint annak előtte, és az edzőjük sem arról volt híres, hogy világklasszisokat faragott volna valaha is műhelyében. Ezért aztán egy szép napon arra virradt a négyszögletű kerek erdő népe, hogy a nemzeti tizenegyet megint elverték, mint jégeső a barackost.

Szertefoszlottak az álmok, a nép keze ismét belelógott a bilibe, és rádöbbent, hogy nem csak az életszínvonala nem fog emelkedni sosem, hanem a nemzeti tizenegy se nyer addig világbajnokságot, amíg nem ők lesznek az egyedüli induló.

A király emberei azonnal szapulni kezdték a Polipot, mint minden bajok legfőbb okozóját, a nép pedig fejeket akart a porba hullani látni, legfőképpen persze a Polipét, mert hát mégiscsak tőle várták a csodát. Arról nem is beszélve, milyen jó lett volna, ha azt a rengeteg hitelt, amit adott a négyszögletű kerek erdőnek és népének, sohasem kellene neki visszafizetni.

Okos Dién pedig üldögélt a palotájában, dörzsölte a tenyerét, és a napokat számolta, miközben a polip kétségbeesett csapkodással próbálta menteni bőrét. Már nem lehet sok hátra, és végre ő, Okos Dién lehet a négyszögletű kerek erdő teljhatalmú ura.

Itt a vége, fuss el véle. Aludjatok gyermekek!

HsM