Szerkesztőségi közlemény
Bár nem tartozik a látogatókra, mégis kénytelen vagyok elmondani, elejét véve annak, hogy máshonnan és más formában tudják meg, a mai napon szabályos lincs hangulat alakult ki a szerkesztőségben személyem ellen, amely minden bizonnyal a tettlegességig is fajult volna, ha nem érkezik meg időben a rendőrség, akik gátat szabtak kollégáim dühödt őrjöngésének.
Épp reggeli kakaós csigámat majszoltam kefirrel, amikor Csicsó Ferenc felháborodva rontott nekem, amiért a tegnapi napon külön rovatba soroltam saját szerkesztőségi közleményemet, így most nekem pontosan ugyanannyi rovatbejegyzésem van, mint neki – összesen egy, azaz 1 darab – miközben én zéró kreatív munkát végzek a szerkesztőségben. Érvelhettem volna persze azzal, hogy ő, mármint Csicsó Ferenc három hete egy betűt sem írt a blogba, mindazonáltal fenntartja a helyet a médiabox rovatnak, ahova én is szívesen írnék, ráadásul sokkal jobbakat, és különben is az ő rovatának a legrosszabbak az oldalletöltési statisztikái, de ehelyett nyakon öntöttem a kefirrel.
Sajnos a kefirből Kamondi Vilmos új cipőjére is került néhány csepp, ezért mindjárt ketten estek nekem. Önvédelemből löktem rajtuk egyet, mire a szerkesztőség többi tagjával együtt nekem estek. Már a földön hevertem, amikor megjelent a rendőrség, akik egy névtelen bejelentés alapján érkeztek. Gyanújuk szerint a szerkesztőség egyik tagja a Magyar Gárda betiltott egyenruhájában vásárolt a sarki ábécében. Utóbb kiderült, hogy Csicsó Ferenc kollégám a megtévesztésig hasonlít Vona Gáborra, aki vele egy időben ugyanebben a sarki ábécében vásárolt. Azt, hogy mit, nem tudta megmondani, mert ő történetesen észre sem vette Vona Gábort.
Itt szeretném megjegyezni, hogy szerkesztőségünk elhatárolódik a magyar politikai élet minden vonatkozásától vertikálisan és horizontálisan egyaránt.
Miután tisztázódott a félreértés, a rendőrség elnézést kért és távozott is volna, ha nem tűnik fel számukra, hogy én a földön fekszem, míg az egész szerkesztőség rajtam térdepel. Megkérdezték, mi történik itt, mire a szerkesztőség tagjai elszégyellték magukat és visszaültek a helyükre. Rémült tekintettel bámultak rám abban a reményben, hogy megesik rajtuk a szívem és nem árulom be őket, mert más sem hiányzott volna nekik, mint egy előállítás garázdaság, könnyű vagy súlyos testi sértés kísérlete vagy mit tudom én mi iránt. Én eközben azt mérlegeltem, hogy bár a látogatottsági statisztikáinkat lényegesen javítaná, mégsem illene az Elvarázsolt Kastély imázsához, ha valami botránnyal kerülnénk sültgalamb státuszba. Ezért, bár rettentően fel voltam dúlva, különösen, hogy széttaposták a kakaós csigámat – aki nem követte volna figyelmesen, a kefiremet Csicsó kollégára öntöttem -, azt mondtam a rendőröknek, hogy épp most rúgtam egy gólt papírgalacsinnal Kamondi kolléga íróasztala alá, amit a stáb ezzel a spontán megnyilvánulással ünnepelt.
Miután a rendőrök megnyugodva távoztak, kollégáim elnézést kértek és megköszönték betyárbecsületemet és megengedték, hogy tegnapi bejegyzésemet a szerkesztőség rovatban hagyjam. A szerkesztőség rovat további sorsáról a jövő heti szerkesztőségi értekezleten döntünk.
FgP
