Az igazság órája
A szerkesztőségünk birtokába jutott titkos hangfelvétel segítségével lelepleződött a zsarnok médiadiktátor, aki munkatársait terrorizálva, a gyanútlan néptömegek hiszékenységét kihasználva építette fel médiabirodalmát, hogy onnan az adófizetők pénzét meglovasítva kereket öltsön és Abrahimovics egyik kiselejtezett jachtján élje tovább életét, mint Marci Hevesen.
Hétfőn délelőtt, miközben volt főszerkesztőnkre, Forgolán Péterre vártunk, akiről az elmúlt két hétben úgy tudtuk, hogy a hiánycikké vált boldogság után kutakodik, Trixi toppant be hozzánk. Rendszeres olvasóink talán emlékeznek rá, ő az a hölgy, aki annak idején együtt raboskodott Vajnágh Domokossal az Elvarázsolt Kastély tornyában. Legutóbbi látogatása alkalmával éppen azt ajánlotta, hogy gyűjtsünk össze hétezer aranyat, vagy egy kicsivel többet, amelynek segítségével kiszabadíthatjuk Vajnágh Domokost rabságából, mielőtt még letelne 777 éves büntetése.
Trixi korábbi látogatásával ellentétben most visszafogott öltözékben, földig érő, sötétszürke szoknyában és ugyanilyen színű blézerben jelent meg, melynek szabása tökéletesen elrejtette idomait. Korábban vállára omló, aranyként fénylő szőke haját gesztenyebarnára festette, melyről a szintén sötétszürke kendő alól kikandikáló hajtincsei árulkodtak csupán. Mint a szerkesztőség rangidős tagja, üdvözöltem és megkérdeztem, mi járatban errefelé, ahol még a madár se jár.
- Egy hangfelvételt hoztam – mondta Trixi.
- Miféle hangfelvételt - kérdeztem gyanútlanul.
- Azt csakis a főszerkesztő helyettesnek árulhatom el.
Bár Forgolán Péter kezdeményezésére a főszerkesztői pozíciót kivéve senki sem rendelkezett titulusokkal, a hangfelvétel megszerzése érdekében kénytelen voltam főszerkesztő helyettesnek kiadnom magam, bízva abban, hogy Forgolán utólagosan jóváhagyja azt.
- Nem hivatalosan én lennék az – mondtam.
- Csicsó Ferenc, személyesen? – kérdezte Trixi.
- Igen – mondtam és vártam, hogy átadja a hangfelvételt.
- Láthatnék erre vonatkozólag valamilyen igazolványt? – kérdezte Trixi, majd mielőtt még meglepődhettem volna hozzátette. – Ne haragudjon, ha kissé bizalmatlan vagyok, de manapság senkiben sem lehet megbízni.
- Ó, természetesen – mondtam én, és a sietve a zsebembe nyúltam, hogy elővegyem személyi igazolványomat.
- Kérnék szépen még egy lakcímkártyát is, ha nem haragszik – mondta Trixi.
- Persze-persze – mondtam, majd előkotortam a lakcímkártyámat is és odaadtam.
Trixi gondosan áttanulmányozta az okmányokat, végigmért, és így folytatta:
- Szükségem lenne még egy nullás adóigazolásra, a cégjegyzésre való jogosultságot igazoló dokumentumokra, születési anyakönyvi kivonatra és három darab közjegyző által is hitelesített referenciára legalább egymilliárd forint éves nettó árbevételt elérő vállalat vezér- vagy ügyvezető igazgatójától, továbbá egy motivációs levélre, amelyben részletesen kifejti, hogy mire szándékozik felhasználni a szóban forgó hangfelvételt, no meg egy szándéknyilatkozatra, miszerint harmadik fél írásos beleegyezése nélkül nem hozza nyilvánosságra.
Majdnem megkérdeztem, mi a fenének mindez, de egyre inkább izgatott a hangfelvétel, ezért nem kekeckedtem, hanem szóltam Galván Lilinek és megkértem, hogy haladéktalanul gyűjtse össze a hiányzó dokumentumokat. Ő ugyan figyelmeztetett, hogy amennyiben az utolsó pontot betartjuk, semmi értelme a hangfelvétel megszerzésének, elvégre nem hozhatjuk nyilvánosságra, de én inkább meg se hallottam, mert már egyszerűen nem bírtam a kíváncsiságommal.
Amíg Galván Lili összegyűjtötte a szükséges okiratokat, próbáltam megtudakolni Trixitől, legalább nagyvonalakban, mégis mit tartalmaz a hangfelvétel. Először persze ellenállt, de miután meggyőztem róla, hogy az idő drága, beleegyezett, de csak nekem, csak most és négyszemközt. A többiek ugyan kicsit gyanakvón figyelték, amint bemegyek Forgolán Péter irodájába Trixivel, akinek pornós múltját kár is lenne tagadni, és magunkra zárom az ajtót, de hát mondanom se kell, engem Trixi, mint nő egyáltalán nem érdekelt. Igaz, ehhez nagyban hozzájárult, hogy most nem mezítelenül volt.
- Szóval, miről van szó? – kérdeztem.
- Arról, hogy Forgolán Péter átverte magukat – közölte Trixi. – Méghozzá alaposan!
- Ez valami vicc, ugye? – kérdeztem vissza hitetlenkedve.
- Sajnos nem - mondta Trixi. – Forgolán Péter aljas módon kihasználta a maguk és az idelátogatók hiszékenységét, és a GoldenBlogon összegyűjtött hétezer arannyal, no meg egy kicsivel többel lelépett.
- Ez azért nagyon súlyos vád – mondtam, elvégre az ártatlanság vélelme mindenekelőtt. Közben belegondolva eszembe jutott, hogy Forgolán Péter egy szót sem ejtett a GoldenBlogon elért eredményünkről. Vajon miért?
- Pedig tovább is van, mondjam még? – kérdezte Trixi.
- Ne kíméljen! – mondtam, némi szkepticizmussal hangomban.
- Forgolán Péter arra kényszerített, hogy orális szexben részesítsem, majd fizetés helyett felajánlotta, hogy jöjjek ide magukhoz és adjam elő azt a hétezer arany meg egy kicsivel több mesét, mert neki már elege van ebből a blogolásból, amivel egy petákot sem keresett, de mindenki helyett ő dolgozik.
- Ez még ha lehet, az előbbinél is erősebb – mondtam én, továbbra is meggyőződve Forgolán Péter ártatlanságáról. Igaz, amit Trixi elmondott hihető volt, kivált annak fényében, hányszor említette Forgolán Vajnágh Domokos Megnyitójának olvasgatása közben Trixire, hogy sunázná.
- Tovább is van, mondjam még? – kérdezte Trixi.
- Halljuk! – mondtam.
- Forgolán rendszeresen kecskékkel hált, tiltott kannabisz származékokkal bódította magát, továbbá Orbán Viktoros és Matolcsy Györgyös vudu babákat döfködött, minek köszönhetően azok kénytelen visszavonni az egykulcsos adót, bevezetni a 27%-os áfát és még ki tudja mennyi nem megszorításként bejelentendő megszorítást a nyakunkban varrni.
- Ez már mégiscsak hallatlan – mondtam és arra készültem, hogy most már tényleg védelmembe veszem Forgolán Pétert, de tény, ami tény, mindenki előtt köztudott, mennyire utálja Orbán Viktort és Matolcsyt. Ez a vudu babás dolog pedig megmagyarázza, miért kell szegény Viktorunknak és Gyurinknak hülyét csinálnia magából.
Trixi készséggel folytatta volna még, és szőr mentén elárulta, hogy Forgolán szándékosan tartotta vissza a Megnyitó 13.-dik befejező részének közlését, mert így Vajnágh Domokos sosem szabadulhat ki 777 éves rabságából, a pénzből pedig megvette Abrahimovics (sic) egyik kiselejtezett jachtját, és valahol a Bahamákon sütteti éppen a hasát (arról nem szólt, hogy vajon Hutta Sámuel és fotósunk is vele van-e), ám a tisztesség úgy kívánta, hallgassuk meg a mindent bizonyító hangfelvételt, mielőtt még elhamarkodottan ítélkezünk.
Galván Lili kedd délutánra összegyűjtötte a szükséges iratokat, amit készségesen át is adtunk, de Trixi még elkérte Vajnágh Domokos Kőkerítés című regényének egyetlen kéziratát is, mert Forgolán eredetileg tíz százalékot ígért neki a hétezer arany és egy kicsivel többől, amiért egyetlen szerelmének regénye legalább eszmeileg kárpótolja. Próbáltuk rávenni, hogy legalább hadd fénymásoljuk le, de ő azt mondta, ha le merjük fénymásolni, keresztet vethetünk a hangfelvételre. Én persze szívesen keresztet vetettem volna rá, de már akkor, ha a kezünkben van. Így nem maradt más választásunk, odaadtuk a kéziratot és átvettük a hangfelvételt, amit egy „Wikileaks támogatásval” emblémával ellátott UD Zrt. márkájú CD-n vehettünk át, melyen Dávid Ibolya és Szilvássy György képmása díszelgett.
Szerkesztőségünk hangtechnikai szakértője Kamondi Vilmos egész éjjel analizálta a felvételt annak érdekében, hogy teljes bizonyossággal meggyőződhessünk valódiságáról. A felvétel valódiságához nem férhet kétség, mint ahhoz sem, hogy a felvétel vágatlan és nem használtak hozzá semmilyen manipulátort.
Vilmos a szerkesztőségi értekezleteken készült hangfájlokat is gondosan elemezte, hogy a Forgolán Péter hangjának öregedése alapján felállított modell segítségével kiszámíthassa a felvétel készítésének feltételezett időpontját, mely az előre kitervelten elkövetett sikkasztás vádját illetően perdöntő lehet. A felvétel napra pontosan június 25-én, azaz két nappal Trixi szerkesztőségünkben történt látogatása előtt készült. Ha ehhez hozzávesszük a plusz-mínusz egy nap hibahatárt, még mindig valószínűsíthetjük, hogy a hangfelvétel Trixi látogatása előtt történt, ami azt jelenti
Mivel nem szeretnénk olvasóinkat befolyásolni a hangfelvétel bárminemű értelmezésével, alább közreadjuk a vágatlan felvétel teljes szövegét, melyet Galván Lili volt olyan kedves kis kacsójával bepötyögni.
„Barátaim, felebarátaim, elvtársaim és nem elvtársaim! Meg kell mondanom nektek, hogy ami itt most elhangzott, az bizony mind igaz, az első szótól az utolsóig. Az igazság órája elérkezett hát!”
A hangfelvételt időközben eljuttattuk a rendőrségnek is, akik ismeretlen tettes ellen indítanak nyomozást, amint idejük lesz ezzel is foglalkozni. Mi, a szerkesztőség megmaradt tagjai addig is úgy határoztunk, hogy amíg Forgolán Péter nem tisztázza magát a fentebb felsorolt vádak alól, megfosztjuk őt főszerkesztői pozíciójától és publikációit szüneteltetjük (sajnos így bizonytalan ideig nem folytatódik kutakodásunk a hiánycikké vált boldogság után). Holnaptól azonban, köszönhetően a Forgolán Péter féle elnyomás megszüntetésének, újra jelentkezem Szentfazék rovatommal, továbbá reggelente dicshimnuszokat zengünk az Orbán kormány sikereiről, és virtuális plébániánkon imádkozunk a liberálbolsevikok által megtévesztett felebarátaink lelki üdvéért.
Áldás és békesség Veletek!
CsF