Schiffer András és a szépség fegyvere
Ott egye meg a fene az összes politológust, aki az LMP szakadását nagy lehetőségnek tartja. Az LMP a hétvégén megásta saját sírját, amelybe jó eséllyel készül belefeküdni az összes többi ellenzéki tömörülés. Azt is megmondjuk, miért.
Az LMP-nek befellegzett. Hiába csűri-csavarja szokásához híven Törökgáborelemez, hogy „az LMP mindkét irányzata is jobban jár az elválással”. Hiába magyarázza Schiffer András, hogy csak a párttagság 10%-a távozott. Az LMP-nek annyi.
Nem mintha Schiffer András nem lenne jó stratéga. Ellenkezőleg! Remekül megtanulta a leckét nagy elődjétől, Kuncze „mérleg nyelve” Gábortól, hogy a seggriszálást, meg a törleszkedést nem kell elhamarkodni. Ráér az akkor is, ha már végre eldőlt, hogy Bajnai vagy Mesterházy osztja majd a miniszteri bársonyszékeket. Sőt, akkor a leginkább célravezető a tárgyalóasztalhoz ülni, amikor már kiderül, hogy az LMP nélkül nem lehet leváltani Orbán Viktort és nem lehet hozzáférni a húsos bödönhöz.
Még csak nem is azért, mert a magát csak szerényen demokratikus ellenzéknek nevező ballibek az elkövetkezendő másfél évben az elkerülhetetlen választási bukta első számú bűnbakjának fogják őket kikiáltani. Lesznek ők minden, ne legyenek kétségeink. Orbán Viktor láncos kutyája, zöld báránybőrbe bújtatott, jobbikkal kokettáló szalon-náci farkasok, meg amit akartok.
Hanem mert elveszítették a párt egyetlen igazi vonzerejét, Magyarország vitathatatlanul legszebb politikusnőjét: Szabó Tímeát. Pedig micsoda potenciál rejlik ebben a törékeny kislányban! Képzeljünk csak el egy nyugdíjpénztári einstandot, ha nem Selmeczi Gabriella, hanem Tímea jelenti be! Állítom, hogy a férfiak térden csúszva vinnék megtakarításaikat a lábai elé. Zavarna bárkit is a fizető felsőoktatás, ha az egekbe srófolt felvételi ponthatárokat Hoffmann Rózsa helyett ez a bájos tünemény jelentené be? És nem akarnánk-e mindannyian Mercedesre gyűjteni, ha nem Orbán Viktor, hanem Tímea ülne bele?
Tudom, sokan azt mondják erre, hogy a választásokat nem a férfi szavazók, hanem a nyugdíjas mamókák döntik el, ahogyan a megasztárokat meg ikszfaktorokat a tini lányok. Nekik ott maradna Schiffer András, akinek amúgy is olyan nagymama kedvence kinézete van. Látom magam előtt, amint Tímeával kézen fogva a falvakat járja, s a nagyanyók "garantáltan bio" házi lekvárral kínálják.
De ezek most már mind ködbe veszett álmok. A szépség fegyvere elveszett, LMP kilőve. Marad továbbra is „csak a fidesz”. Hacsak Tímeára le nem csap a Bajnai vagy a Mesterházy féle társulat. Na, bizony akkor még én is elbizonytalanodom.
KmV