2014. jan 10.

Politikai pornó Kerényi rendezésében

írta: dVn
Politikai pornó Kerényi rendezésében

Eleged van a média által eléd dobált gumicsontokból és a szűnni nem akaró ízléstelen bulvárpletykákból? Most megtudhatod, mi zajlik valójában a magyar politika hálószobájában. Mi van a Kerényi levél, a Magyar Krónika meghiúsult alakuló ülésének hátterében, miért lesz Gyurcsányból megint miniszterelnök jelölt, és vajon kinek lesz jó a végén a cumshot! Csak 18 éven felülieknek!

 szanyi.jpg

Szerkesztőségünk könyvmolya és szentfazeka, Csicsó Ferenc néhány napja nyílt levélben fakadt ki azon, hogy Kerényi Imre nem hívta meg a Magyar Krónika alapító ülésére. Az elmúlt napokban már a Facebookot se nézte, csak az email boxát bámulta, és fél óránként kérdezgette Galván Lilit, nem érkezett-e véletlenül levele, távirata. Ma a délutánba hajolva láthatóan egyre halványabban pislákolt szemében a reménysugár, hogy az utolsó utáni pillanatban mégis megcsörren a telefonja és meghívják a világ jóakarói egyesüljetek szeánszra.

A szerkesztőség tagjai, akik nem nézhették tétlenül, hogy kollégánk az elhanyagoltság és a kirekesztettség érzésétől vezérelve mély depresszióba zuhanjon, egymásnak adták a kilincset, hogy visszaállítsák kibillent lelki egyensúlyát.

Elsőként Galván Lili próbálkozott mellbedobással, annak a név szerint Galván Tivadarnak az unokája, aki annak idején bemutatta Pelikán elvtársnak Dániel Zoltánt, akiről akkor még nem tudta, hogy rendőrspiclit. Csicsó Ferenc, aki egyébiránt 6 gyermekes családapa és meghitt házasságban él sorrendben ötödik feleségével, „távozz tőlem sátán” mondatokkal hajtotta el az íróasztalára miniszoknyában, keresztbe tett lábakkal üldögélő Lilit, aki ajkait nyalogatva épp gombolni kezdte blúzát, felfedve melltartó nélkül is égnek meredő mellbimbóit.

Ezután Vajnágh Domokos érkezett, szerkesztőségünk megálmodója és felolvasta neki Szanyi Tibornak a baloldal eddig rejtegetett virtuóz tollforgatójának a Magyar Krónikának szánt nemistudommilyét. De Ferink ekkor már olyannyira magába zuhant, hogy képtelen volt kiérezni Domokos hangjából az iróniát, ezért az utána következő Hutta Sámuellel együtt küldte a hangyák falloszára (szó szerint ezekkel szavakkal – a szerk.).

Kamondi Vilmos, Galván Lili egykori szeretője, szerkesztőségünk zenei szerkesztője és az önkéntes analfabétizmus egyetlen élő követe a „Kinyílott a Pitypang” című úttörődal remixével próbálta meg felvidítani régi cimboráját, erre azonban Csicsó Feri már némán meredt maga elé, mint Bajnai Gordon, amikor meglátta Mesterházy Attilát a választási lista első helyén.

Jómagam már reggel óta tűkön ültem és készültem a nagy pillanatra, mert tudtam, hogy hamarosan valami nagyon-nagyon jó történik Csicsó Ferivel, igaz, a hatás kedvéért ezt nem mondhattam el. Csak megírom.
Hat előtt néhány perccel, amikor már javában forrott a hangulat a Magyar Demokrata szerkesztősége előtt és a tudósítások szerint Orbán Viktor is elköltötte első pogácsáját, az Elvarázsolt Kastély szerkesztőségébe betoppant Kerényi Imre személyesen.

- Ferikém, drága barátom! – kiáltotta már a bejáratnál.

Csicsó Ferenc, kábulatából lassan magához térve, kérdő tekintettel nézett körül a szerkesztőségben. Amint meglátta a feléje közeledő nemzetegyesítő nagymestert, felugrott székéből és elébe rohant, egyszeriben elfeledve az elmúlt napok gyötrődéseit. Petőfi Füstbement tervének feledhetetlen sorai jutottak eszembe, amint csüngtek egymás ajkán szótlanul, mint gyümölcs a fán, s mindkettejük orcáján örömkönnyek gurultak végig.

- Imrém! Hát mégis eljöttél? – kérdezte Csicsó Ferenc elfuló hangon.

- Hogy is ne jöttem volna, Ferikém! Gondoltad, hogy épp téged hagyunk ki a jóból? – mondta Kerényi meglapogatva vállát.

- Hát, őszintén szólva, már megfordult a fejemben.

- Ugyan, ugyan! Hiszen a kezdetektől fogva része voltál a nagy tervnek, de tudod, a dramaturgia miatt nem szólhattunk neked, bármennyire is nehezünkre esett – mondta Kerényi és cinkus mosollyal az arcán felém sandított.

- Nehezünkre? – kérdezte Csicsó Ferenc értetlenül.

- A mi jó öreg Súúúhanter barátunkat már reggel megkértem, hogy próbálja meg tartani benned a lelket…

- De mit keresel te itt, amikor az alakuló ülés már javában elkezdődött? – kérdezte Csicsó Ferenc az órára pillantva.

- Nem lesz semmilyen alakuló ülés, drága barátom.

Ebben a pillanatban újabb vendéget fogadott az időközben egy szál bugyira vetkőző Galván Lili, narancssárga boával a nyakában (erre csak azért volt szükség, mert tanácsadóink szerint a fedetlen keblek növelik a látogató számot, amire a hirdetők miatt nagyon nagy szükségünk van – a szerk.).

- Mit keres itt a Mesterházy Attila? – kérdezte Csicsó Ferenc kiszabadítva magát Kerényi karjaiból.

A szerkesztőség teljes megrökönyödése mellett Mesterházy Attila a tőle megszokott határozott léptekkel sietett hozzánk.

- Attilám! – mondta Kerényi Imre. – Hadd mutassam be egyik leghűségesebb támogatónkat, a magyar értékek egyik legjobb ismerőjét, Csicsó Ferencet.

- Részemről a szerencse – mondta Mesterházy Attila, majd miután határozottan kezet ráztak, határozott (nézzék el, de Attila kérésére minden megnyilvánulása után jeleznünk kell, hogy határozott – a szerk.) tekintettel a szemembe nézett. – Mi már ismerjük egymást, Súúúhanter úr? Akarom mondani kérdőjel nélkül, természetesen.

- Én most már semmit sem értek – mondta Csicsó Ferenc, aki láthatóan közel került ahhoz, hogy visszazuhanjon néhány perccel ezelőtti állapotába, így kénytelen voltam néhány fejbiccentéssel jelezni Kerényi Imrének, hogy a drámai hangulatfokozás helyett térjünk gyorsan a lényegre, mielőtt a jóakarás Csicsó Ferenc szanatóriumi kezelésébe torkollna.

Kerényi Imre tőle teljesen szokatlan módon egy sms író tömörségével elmagyarázta, hogy az egész Magyar Krónika cirkusz azért volt, hogy az ellenzéki erőket végképp lejárassák (arra azért ők se gondoltak, hogy mindössze negyven embert sikerül összetoborozni és még Orbán Viktor leszakított fejét is visszaragasztják, de szerencsére Szanyi Tibor a végére csak odakeveredett, hogy a még megmaradt ellenzéki reménykedők kedvét is elvegye a baloldaltól). Kondor Katalin rebootolásával pedig egyszersmind bebizonyítják, hogy a jobb oldal is képes legalább három perc erejéig normálisnak és szimpatikusnak látszó média arcokat kiállítani.

Mint megtudtuk, Orbán Viktor majd látványosan neheztelni fog Kerényi leveléért, és Kondor Katalin is finoman nevetség tárgyává teszi naív gondolatait (hogy mennének Heti Válaszos újságírók egy másik lapba írogatni, amikor szerződésük van meg minden, és egyébként sem jutna eszébe senkinek közpénzen lapot indítania – a szerk.), de hát ez az udvari bolondok sorsa, kivált, ha Matolcsy megunta a szerepet.

- De még mindig nem értem, mit keres itt Mesterházy Attila? – fakadt ki Csicsó Ferenc.

- Pedig ez roppant egyszerű – mondta Mesterházy Attila határozottan. – Nagyon elegem volt ebből az ellenzéki bohóckodásból. Végre hosszas küzdelmek árán levakarom magamról a Bajnait, aki engem is megelőzve sikeresen kicsinálta az LMP-t, erre visszatér a Gyurcsány Feri, akiről már rég azt hittem, hogy csak főzőcske de okosan műsorokat tol majd Vágó Istvánnal. Kerényi úr azonban önzetlenül felajánlotta, hogy segít nekem megrendezni Gyurcsány második bukását.

- Igaz ez, Imrém? – kérdezte Csicsó Ferenc kétségbeesve. Bevalljuk, ezen a ponton mi is elveszítettük a fonalat. Szerencsére Kerényi Imre nem.

- Attila annyira kétségbe volt esve és amúgy is olyan rendes gyerek – mondta Kerényi Imre. – Nem mondhattam nemet, amikor olyan szépen kérte.

Mesterházy a liturgia, akarom mondani a dramaturgia szerint, az utolsó pillanatban tiltakozó értelmiségiek óhajának engedve átadja a miniszterelnök jelölti pozíciót Gyurcsány Ferencnek, aki annak rendje és módja szerint elveszíti a választást. Közben majd az Elvarázsolt Kastély cikkeinek köszönhetően kiderül, hogy Mesterházy legalább olyan határozottan tudja leszalámizni ellenfeleit, és legalább olyan jó miniszterelnök lehet belőle, mint Orbán Viktorból, akinek négy év múlva amúgy is elege lesz a miniszterelnökségből, és teljes egészében a focival akar foglalkozni, hogy visszaadja a magyarok 1954-ben elvesztett álmát és végre világbajnok lehessen a magyar válogatott.

- És mi lesz a mi közös álmunkkal, Imrém? Nemzetegyesítés határon innen és túl, nemzeti kormány az örökkévalóságig, harc a bankok, a rezsi és az imperializmus ellen! – kérdezte Csicsó Ferenc magába roskadtan.
- Ugyan már, drága barátom! Épp úgy csinálsz, mint Pozsgay meg Szűrös Mátyás, amikor a Horn Gyuszi először rukkolt elő a 80-as években azzal, hogy szabad választások kellenek – mondta Kerényi, majd magához ölelte Csicsó Ferencet.

- Csinálunk mi is egy ilyen spontán privatizációt, eladjuk a közmű szolgáltatókat, a bankokat, a trafikokat, a tanköknyv kiadókat, a gyógyszertárakat, az italboltokat, meg mindent, amit csak az elkövetkező két évben államosítunk, és szépen eléldegélünk abból a pénzből. Aztán átadjuk néhány évre a hatalmat Mesterházy úrnak - közben Mesterházy Attila határozott kihúzta magát -, és megy minden szépen tovább, ugyanúgy, mint eddig.

- De hiszen ez rettenetes! Tényleg ezt akarja Viktor? Átadja a kormányrudat ennek a rakás szerencsétlenségnek, ennek a tehetségtelen pojácának, ennek a félművelt akarnoknak?

Mesterházy Attila határozottan mosolygott, bár látszott, hogy legszívesebben bemosott volna egy hatalmasat Csicsó Ferencnek, de határozott nyugalmat erőltetve magára megőrizte hidegvérét.

- Hát, megmondom őszintén, ezt az utolsó jelenetet, mármint hogy ténylegesen átadja majd a hatalmat, még nem egyeztettem vele – mondta Kerényi halkan Csicsó Ferenc fülébe súgva és lopva, nehogy Mesterházy Attila megláthassa, rákacsintott.

Csicsó Ferenc kisimult arccal kezet rázott Mesterházy Attilával, majd a fedetlen keblű Galván Lilit karon fogva besétált az irodámba, hogy lediktálja neki Vejnemöjnen pajzán kalandjai Marjattával című írását.

FgP

Szólj hozzá

pornó krónika kerényi megírom Mesterházy