2014. feb 18.

Dzsánki (junkie)

írta: dVn
Dzsánki (junkie)

A középiskolában kezdődött. Ártatlan dolognak indult, mint minden, ami a középiskolában kezdődik. Ő igazából nem is akarta, legszívesebben meghúzódott volna egy sarokban azzal kis bongyor hajú barna lánnyal, akivel hetek óta szemezgettek a folyosón. A haverok azonban addig unszolták, hogy végül rászánta magát.

 Ben junkie shooting heroin bathroom.640x960.jpeg

Ryan Shultz: Ben junkie shooting heroin bathroom

Többen óva intették ugyan, hogy ha egyszer rákap az ízére, és megismeri a boldogság vegytiszta illúzióját, nincs megállás, mindig többet és többet akar majd, de ő nem törődött velük. Ugyan mi baja lehetne abból, ha egyszer kipróbálja? A piálástól se lett semmi gondja. Sőt, az a néhány miatyánk a porcelán gyóntatószék előtt térdepelve csak segített neki abban, hogy mindig tudja, hol a határ.

Az első adag a várakozásaival ellentétben teljesen letaglózta. Émelygett, forgott vele a világ. A többiek hangja örvényként hömpölygött körötte. Ahogy kinyitotta száját és kétségbeesve néhány hangot megpróbált magából kipréselni, érezte, amint az örvény azonnal elnyeli szavait, és cafatokra szaggatja.

- Minden oké? – kérdezték tőle többen.

- Biztosan menni fog? – kérdezték mások.

Tántorgott, zavartan bámult bele az előtte állók elmosódó körvonalába, mint aki kapaszkodót keres bennük, és azt kérdezte magától értetlenül, vajon mit zabálnak ezen annyira? Ha ezen egyszer túl lesz, soha többé nem próbálja meg, fogadkozott magában. Százszor inkább a porcelán gyóntatószék, ott legalább előtte jól érezte magát!

Aztán hirtelen csönd lett. Kitisztult előtte minden. Az idő lelassult, s ő soha ilyen könnyednek még nem érezte magát. A gondolatok, a képek úgy cikáztak agyában, akár álmában, de most ahelyett, hogy szélviharban kavarogva zúgtak volna el mellette elérhetetlenül, könnyedén válogathatott belőlük, és mint kisleány a réten ugrándozva, csokorba köthette belőlük a legszebbeket. Lebegett. Önfeledten és elragadtatva, átadva magát a varázslatnak. Látta a feléje meredő tekinteteket, ahogy áhítattal telve gyönyörködnek benne, és nem várnak semmi, de semmi másra, csak hogy csokrait közibük dobja. Nem tétovázott.

A következő lehetőség sokára kínálkozott. Heteket, hónapokat is kellett várnia. Közben igyekezett kiverni fejéből azt az utánozhatatlan eufóriát, ami az első alkalommal magával ragadta, és ehelyett mással lekötni gondolatait. Ám nem segített sem a tanulás, sem a zene, sem sport. Még azzal a bongyor hajú barna lánnyal is hiába jött össze, akivel olyan sokáig szemezgettek a folyosón. Miközben az öreg gesztenyefa alatt csókolóztak a parkban, és kezei kalandosan a lány blúza alá kúsztak, agya már arra kattogott, mikor jön el a pillanat, amikor megint kipróbálhatja.

A második adagnál már csak egész rövid ideig kínozta az émelygés, néhány további adag után pedig teljesen elmúlt, helyébe lépett az a semmihez sem hasonlítható néma csönd, amin saját, az ércnél is tisztábban csengő hangja hasított keresztül. A tömeget már nem látta maga körül, csupán önmagát, amint dicsfényben fürdőzve ereszkedik alá a fellegekből, körötte végeláthatatlan virágeső.

Ma már nincsen virágeső. A külvilág nem létezik. A valóság, távoli ködfátyolként lengedez előtte a folyton lemenő nap vörösen izzó fényében. Időről időre erőt vesz magán, kinyújtja felé kezét, s érzi ujjbegyein, miként a lágy szövet végigsimít rajtuk. Ám amikor utánakapna, hogy megfogja akár egy pillanatra is, és magához rántsa, az anyag azon nyomban szétporlad és szertefoszlik ujjai közt.

Nincs már, aki szeresse. Nincsenek barátai, nincsenek rokonai. Nem maradt más számára, csak a napi betevő adag, az egyetlen dolog, ami minden egyes napjának újra meg újra értelmet ad. Amiért bármire képes. Lopni, csalni, sőt, ha kell, embert ölni. Azt a remegést, azt az iszonytató remegést, amit akár néhány napnyi kényszerű elvonás is okoz, azt egyszerűen képtelenség elviselni. Olyankor nem tud magáról. Nem érdekli már sem ember, sem Isten. Csak a pillanat, amint a következő adag újra a vénájába hatol, s tetőtől talpig átjárja testét. És ő akkor végre megint úgy érzi, hogy övé az ország, övé a hatalom.

Vajnágh Domokos (dVn)

Szólj hozzá

drog ország hatalom junkie