2014. ápr 16.

Mit tegyünk, ha értelmiségi támad ránk?

írta: dVn
Mit tegyünk, ha értelmiségi támad ránk?

Ha csak lehet, meneküljünk! Amennyiben mégis elkerülhetetlen, hogy megküzdjünk vele, íme itt az útmutató, hogyan szelídíthetjük meg és kezelhetjük ölebünkként még a legelszántabb fajtájukat is.

yinyang_horror.jpg

A négyszögletű kerek erdőben a belterjes tenyészetnek köszönhetően folyamatos enyészetnek indult az amúgy sem túlságosan gazdag szürkeállomány. A lépten-nyomon Nobel díjasaival és világhírű feltalálóival és ezeréves kultúrájával kérkedő istenadta (vagy inkább verte?) nép önálló gondolatok felböfögése helyett mára már csak félmondatos álbölcseletek, egymondatos féligazságok és cukinyuszi képek megosztására képes, vagy ha erre sem, akkor kukabulvárral és hírműsornak álcázott gyilokpornó bámulásával zsibbasztja megmaradt agysejtjeit.

Ha hinni lehet a szóbeszédnek, élnek még ugyan közöttük olyanok, akik egykoron könyvet vettek a kezükbe, és beszédtémáik túlmutattak a „mi lesz ma ebédre” illetve „milyen idő lesz holnap” kérdéskörön, de azt már ők is elfejtették, mi lehetett az.

Ebben a szellemi ingoványban tengeti napjait egy genetikai korcsosulás, mely pontosan ugyanolyan sorvadt szürkeállománnyal rendelkezik, mint a négyszögletű kerek erdő többi lakója, ámde néhány szabadgyöknek köszönhetően értelmileg felsőbbrendűnek, mi több racionálisan gondolkodó lénynek tartja magát, aki átlátja a káoszt és megérti a megérthetetlent. Legtöbbjük értelmi felsőbbrendűségét különféle papírokkal (pl. diploma, phd) is igyekszik alátámasztani. Ha pedig vitára kerül a sor, márpedig ha rád talál, bizton számíthatsz rá, hogy vitába száll veled, garantáltan előhúzza a tarsolyból az „ebből írtam a diplomámat / phd-mat”, „ez volt a szakirányom”, „ez (volt) a szakterületem”, legvégső esetben „egy ismerősöm éppen ezen a területen dolgozik” érvet, ami ellen 99,9%-os valószínűséggel úgysem fogsz tudni védekezni.

Az értelmiséginek a négyszögletű kerek erdőben két egymással kibékíthetetlen fajtája lelhető fel: a baloldali értelmiségi és a jobboldali. Bár néhány elszánt tagjuk időről időre megkísérli a lehetetlent, és a békés egymás mellett élésre biztatja társait, a többiek legtöbbször kiközösítik magukból, mint a másik oldal szekértolóját. A kiközösítettek úgy bolyonganak ezek után az értelmiségi világűrben, mint Sandra Bullock a Gravitációban, azzal a különbséggel, hogy rájuk senki se fizetne be az IMAX-be.

Az értelmiségi huzalozása azonban rendkívül primitív, így a négyszögletű kerek erdő nem értelmiségi lakói könnyen elboldogulhatnak mindkét fajtájával, ha ügyesen elsajátítják az alábbi, két és fél évtizedes tapasztalaton alapuló tanácsainkat.

Használati útmutató baloldali értelmiségihez

A baloldali értelmiségi alapérzése, hogy a világon egyedül ő képviseli a haladást, a szabadság, egyenlőség, testvériség eszmerendszerét. Gondolkodását a hideg racionalitás vezérli, véleményét és döntéseit sosem befolyásolják érzelmek, hiedelmek és nem tartják rabláncon semmiféle dogmák. Ezért saját igazát megkérdőjelezhetetlennek tartja és heves érzelmi kitörésekkel reagál minden olyan mondatra, amelyet nem tud belepréselni faék egyszerűségű világképébe.

1. Ha szereted Ákost, Fábryt, vagy éppen Eperjest, ne nagyon hangoztasd, de ha mégis rájuk terelődik a szó, értetlenkedj kicsit, miért kell ezeknek a tehetséges embereknek Orbánhoz dörgölőznie. Lovasi András vagy Alföldi Róbert magasztalásával azonban már megtetted a szelídítéséhez vezető rögös út első lépését.

2. Ne lepődj meg, ha jópofának tartja Gyurcsány főzőcske, de okosan típusú Facebook bejegyzéseit és Gyurcsány Anna ask.fm-es kommentjeit, az ország irányítására alkalmas személynek tekinti Bajnai Gordont, és az egyetlen igaz liberálisnak véli Fodor Gábort. A felkapaszkodott apparatcsik Mesterházy Attilára viszont nyugodtan fanyaloghatsz előtte, el fogja ismerni alkalmatlanságát, de rögtön hozzáteszi, hogy százszor inkább látná őt a miniszterelnöki székben, mint Orbánt, Rogánt vagy Lázárt.

3. Kálmán Olgát, mint az objektív újságírás és az elfogulatlan kérdezés alfáját és omegáját ne merd előtte kritizálni. Bolgár Gyuri bácsit és együgyű betelefonálóit, vagy a Heti Hetest nyugodtan cikizheted, de bízhatsz benne, hogy azonnal meglebegteti előtted a Lánchíd Rádiós Lecsót, meg Szaniszló Ferenc Echo tévés agymenéseit, mint a magyar média abszolút nulla fokát.

4. A világ megannyi problémájából csak a demokrácia és a szabadságjogok sárba tiprását, az afrikai éhezőket és a globális felmelegedést látja, ezért a hétköznapok ügyes-bajos gondjaival (pl. ellopták a pénztárcádat a hatos villamoson, elvesztetted az állásod, vagy hátsófali infarktusod volt) ne is próbáld megzavarni világmegváltó gondolatait.

5. A négyes metrót nyugodtan nevezheted előtte az elmúlt fél évszázad leghaszontalanabb, és legpazarlóbb beruházásának. Erősen szelektív emlékezetéből ugyanis az "elmúltnégyév" végképp kitörölte azt a nem elhanyagolható tényt, hogy egykori szíve választottja, Demszky Gábor pontosan 5 választást nyert meg éppen ennek a haszontalan és pazarló beruházásnak köszönhetően. Vigyázz azonban, nehogy dícsérni merd bármelyik megállót, vagy az Alstom metrókocsikat!

6. Ne feledkezz meg róla, hogy Orbán Viktor említése egyet jelent számára Adolf Hitler XXI. századi reinkarnációjával, a patás ördög földi helytartójával, s bár mindennél jobban megveti a rasszizmust, ne lepődj meg, ha zárójelben, halkan cigány származására vonatkozó megjegyzést tesz.

7. Folyamatosan arról akar meggyőzni téged, hogy Orbán Viktor hatalomból történő eltávolítása egy csapásra elhozza az európai értelemben vett demokratikus jogállamot, a szabad piacgazdaságot és a kettő szerelemházasságának egyenesági leszármazottját: az örök jólétet. Nem érdemes vitába szállnod vele. A Váci utcán aláírást gyűjtögető Krishna tudatú hívőt is könnyebb megingatni hitében, mint a baloldali értelmiségit leszoktatni Orbán fóbiájáról.

8. Bár minden második mondatában elmondja, mennyire tiszteli mások véleményét, izzó tekintettel mered rád, ha akárcsak töprengeni merészelsz a „csak mi, csak együtt, csak így győzhetjük le Orbán Viktort” mantra érvényességén.

9. A zsidó, cigány és meleg szavak elhangzása zsigeri védekező mechanizmusokat indít el benne. Ezért készülj fel rá, hogy ha elfelejted következetesen hozzájuk rendelni a hatmillió áldozat, a hátrányos helyzetűek / megélhetési bűnöző vagy a diszkrimináció kifejezéseket, gondolkodás nélkül nácinak, fasisztának, antiszemitának, rasszistának, jobboldalinak, de legalábbis aljas kirekesztőnek fog bélyegezni. Bár készülj fel rá, hogy ha meggondolatlanul hisztériának nevezed a Kordonbontás 2.0-t a Szabadság téri emlékmű miatt (szelektív emlékezettel megáldott baloldali értelmiségiek kedvéért: az 1.0-t még Orbán Viktor követte el a Parlament előtt, ahol épp a legalapvetőbb demokratikus jognak, a tüntetésnek próbáltak gátat vetni), vagy az első hét pont bármelyikéről elfeledkezel, akkor is könnyen a képedbe kaphatod e vádat.

10. Ha sikerült mind a kilenc pontot magadévá tenni és a baloldali értelmiségi már szinte a tenyeredből eszik, saját lelki nyugalmad érdekében kerüld a 2018-as választás lehetséges kimeneteleinek esélylatolgatását. A baloldali értelmiségi agyába ugyanis könnyen bekattanhat, hogy azt megint Orbán Viktor nyeri meg. Ezzel pedig olyan világvége víziót zúdít a nyakadba, amelyhez képest Mugabe, Polpot és Kim Dzsongun diktatúrái egybegyúrva se közelíthetik meg a köbgyökét sem annak a rémálomnak, ami Magyarországra vár 2018. április után. Ha pedig már kellően összeszartad magad, amiért ebben a rémálomban kell gyötrődnöd az idők végezetéig, utoljára még jól beléd is mar, amikor közli, hogy ő bizony elhúz innen örökre nyugatra, ahol még tudják mi az a szabadság, egyenlőség, meg a legfőképpen  testvériség. Téged meg jól lesajnál, amiért nem beszélsz idegen nyelveket, nincsenek kint élő rokonaid és nem rendelkezel olyan kelendő szürkeállománnyal, mint ő, akiért kapva kap bármely ország a négyszögletű kerek erdőn kívül.

A következő részben a jobboldali értelmiséghez nyújtunk hasonlóan univerzális útmutatót. Tartsanak velünk és lájkoljanak, ha azt szeretnék, hogy békében éljen egymás mellett a jobb és baloldal!

(folytatjuk)

HsM

 

Szólj hozzá

fóbia jobboldal szabadság demokrácia útmutató baloldal alien predator Orbán