A Birodalom visszavág
Heuréka! Az újból elmélyülni látszó gazdasági válság mocsarában dagonyázó Európai Parlament ma unalmában megszavazta a hatos csomagot, amellyel kikényszeríthető lesz a közös gazdaságpolitika az eurózónában. Aki eladósodik, vagy éppen eladósodni készül, arra válogatott büntetések várnak. Kerékbetörés, spanyol csizma, vagy máglyán elégetés az emberi jogok bástyájának számító EU-ban nyilván szóba se jöhet majd, de a pénzbírság is éppen elég fájdalmas lesz annak, akinek amúgy sincs belőle. Elvégre, ha lenne, miért adósodna el …
Így kezdett hozzá Hutta Sámuel legújabb Döglött Béka fogásának kotyvasztásához, miközben tovább folytattuk nyomozásunkat a hiánycikké vált boldogság után, amikor is arra lettünk figyelmesek, hogy kollégáink kizártak minket a szerkesztőségből. Pontosabban csak engem, de Samu és fotósunk kart karba öltve azonnal szolidarításáról biztosított engem. Fotósunk géprombolás címén szét akarta törni több százezer forint értékű, mellesleg svájci frank alapú fogyasztási hitelből vásárolt kameráját. Samu pedig elhatározta, hogy akárcsak a Promenád Café tulajai a Mamutban, ő is elbarikádozza magát a Döglött Béka étterembe, és nem hajlandó addig kulináris paradoxonokat alkotni, amíg Csicsó Ferenc és csapata nyilvánosan vissza nem vonja az ellenem felhozott koholt vádakat.
Bár jól esett elszántságuk és kitartásuk, mint az Elvarázsolt Kastély szíve, lelke, motorja és nem utolsósorban főszerkesztője is egyben, nem engedhettem, hogy szerkesztőségem megtévesztett tagjai és hűséges társaim szétrombolják mindazt, amit cirka háromnegyed év alatt felépítettünk. Ideje volt rendet tennem hát, amelyhez fel kellett függesztenünk nyomozásunkat és haladéktalanul visszatérni a szerkesztőségbe.
Az Elvarázsolt Kastélyhoz érve nem okozott különösebb meglepetést, hogy tárt kapuk és vörös szőnyeg helyett drabális biztonsági őrök sorfala, és „Forgolán, húzz a picsába!” feliratú transzparens fogadott. Ők persze tettleg nem akadályozták a bejutásomat, csupán udvariasan felhívták a figyelmemet arra, hogy van még más szerkesztőség is a négyszögletű kerek erdőben, sőt még azon kívül is, ezért ha egy mód van rá, fogadjam meg a transzparens tanácsát.
Természetesen nem én lennék a főszerkesztő, ha egy ilyen elsőre kilátástalannak látszó helyzetben feladnám és sarkon fordulva megfutamodnék, ezért megfutamodás nélkül fordultam sarkon, olyanokat mormolva magam elé, hogy „Visszajövök”, „Jön még kutyára dér”, no és „Nem oda Buda”. Mindeközben lázasan gyártottam magamban a jobbnál jobb stratégiákat, amellyel visszafoglalhatjuk a szerkesztőséget a túlerőtől.
Hutta Sámuel, aki szintén ki akarta venni a részét a stratégiagyártásban és történetesen otthonosan mozog a sakkban, azt javasolta, hogy juttassunk be egy gyalogot és cseréljük vezérre, amely futó C7 üti bástya elvtárs G3-at lépés után könyörtelen mattot ad.
- Igen ám - súgtam fülébe. - De egyetlen gyalogunk a fotósunk lehetne, akiből ha vezért csinálunk, ki a fene fog majd a Súúúhanterzhez fotózni.
- Viszont ha nem foglaljuk vissza a Kastélyt, hogy a fenébe fog a Súúúhanterz rovat újra megjelenni – mondta erre ő.
Meghajolva eme logikus okfejtés mellett megköszöntem építő javaslatát és tovább töprengtem, mígnem azon kaptam magam, hogy lementünk a térképről. Ott tébláboltunk mindhárman egy asztalon és ki bámul reánk? Na ki? Hát bizony Vajnágh Domokos személyesen. Pontosan úgy nézett ki, mint mielőtt még elindult volna tudósítani az Elvarázsolt Kastély megnyitójáról. Elmosolyodott, amint rám nézett, majd fejét csóválta, mint aki nem érti, hogyan fajultak ideáig a dolgok.
- Ideje rendet tenni, nem igaz, Péterem? – mondta jól ismert, gyermekien magas hangján, ami annyira kényelmetlen volt számára, hogy inkább kitalált engem olyan mély baritonommal, melyhez képest Both András hangja (az RTL Klub éjjel-nappali maradjanak velünkje) egércincogás.
- Úgy hiszem – mondtam én.
Vajnágh Domokos visszaterelt minket a térképre, aztán a négyszögletű kerek erdőbe, onnan pedig a sárga úton egyenesen az Elvarázsolt Kastély elé, majd megjelent mellettünk egy hangosbemondóval a kezében.
- Az Elvarázsolt Kastélyt körülvettük. Semmi értelme az ellenállásnak. Kérem, adják meg magukat és felemelt kézzel jöjjenek ki a főbejáraton! – mondta.
A biztonsági őrök tanácstalanul bámultak minket, erre a helyzetre ugyanis nem készítették fel őket, parancsnokuk ezért azonnal rádiókapcsolatba lépett a szerkesztőséggel, hátha onnan egyértelmű utasítást kap. A szerkesztőségben azonban ez idő alatt éppen elhűltek Vajnágh Domokos hangjának hallatán, és távcső után kutattak, hogy saját szemükkel is meggyőződhessenek róla, tényleg ő az. Még szerencse, hogy az asztalomon felejtettem az utcai árustól bagóért vásárolt ötvenezer dioptriás dolby surround hangzású katonai távcsövemet, amely ugyan alig nagyít többet egy erősebb szemüveglencsénél, mindenestre Vajnágh Domokos sziluettjét ki lehetett venni általa. Mindezt persze én nem láttam, de Vajnágh Domokos igen, és ha ő látta, akkor ugyebár nem nehéz elképzelni…
Miután egymásnak adták a távcsövet és a szerkesztőség minden tagja saját szemével is meggyőződhetett róla, hogy valóban Vajnágh Domokos érkezett az Elvarázsolt Kastély elé, kinyitották a szerkesztőség ablakát és kikiabáltak:
- Nem veszünk semmit!
- Az jó, mert mi sem akarunk eladni semmit! – kiáltott vissza Vajnágh Domokos, majd hozzátette. – De felengedhetnétek minket és elküldhetnétek a halál f***ára ezeket a biztonsági őröket!
Némi tétovázás után, igaz fordított sorrendben, így is tettek. Miután felértünk és Vajnágh Domokos elmesélte, milyen álnok fondorlattal húzta őket csőbe Trixi azért, hogy Vajnágh Domokos eddig egyetlen, még meg nem jelent regényének, a Kőkerítésnek egyetlen példányát magával vigye, felbecsülhetetlen kárt okozva ezzel az Elvarázsolt Kastélynak, mely épp eme könyv kiadásából tervezte finanszírozni a jövő évet. Csicsó Ferenc döbbenten állt előttem, azon hezitálva, hogy előbb bocsánatot kérjen tőlem és utána verje a fejét a falba, vagy inkább fordítva, és akkor megússza a bocsánatkérés kellemetlen aktusát.
Mint a megbocsátás feltétlen híve, természetesen már azelőtt megbocsátottam neki, mielőtt még bocsánatot kérhetett volna, de azért hagytam, hogy egy kicsit a falba verje a fejét, már csak a felgyülemlett feszültség levezetésének céljából is. Munkavédelmi okokból megkértem Vajnágh Domokost, hogy amíg Csicsó Feri a fejét a falba veri, álmodja gumitéglának az ominózus falat.
Így hát örömmel jelenthetem, hogy kemény harcok árán, de visszaszereztem főszerkesztői pozíciómat, ezért folytatom oknyomozó riportomat a boldogság után és talán nemsokára egy Súúúhanterz-szel is jelentkezem.
Maradjanak velünk!
FgP
